Meztelen gyerekek fürdenek bivalyokkal, nők vályogtéglát vetnek, férfiak halat pucolnak – olyan embereket látunk Pölcz Róbert és Pölcz Boglárka 2001-es 9 és fél perces filmjében, akiket szegénynek mondanánk. A cím is erre utal: a filmnéző közönség mint egy egzotikus utazáson, megtekintheti a „vadembereket” – akik romániai magyar cigányok. A kisfilm hangsúlyozott filmszerűsége, a játékok a színekkel, a szemcsés, piszkokkal teli kép és Pachelbel örökzöld, idilli és mennyei Kánonja pedig ellene tart ennek. Boldogok, de szegények, irigyelhetjük és sajnálhatjuk őket (avagy magunkat), és erre a szafaris kívülálló pozícióból történő leskelődésre is ráláthatunk (ez tulajdonképp minden moziban ott van, a néző leselkedik).
Még érdekesebb az összkép a port.hu-n található információ megismerése után: „A film egyetlen forgatási napon készült. Ezt az egyetlen napot öt év ‘ismerkedés’ előzte meg.” Öt év után egy nap, abból 9,5 perc. Mi pedig kicsit jobban megismerhetjük magunkat – kezdhetünk kikászálódni kényelmesnek hitt megszokásainkból, mint az a kisgyerek, aki babakocsijából próbál szabadulni, jelenetét legalább ötször vágták az alkotók a filmbe.
A Szafari a 33. Magyar Filmszemlén elnyerte a kisjátékfilm kategóriában a fődíjat 2002-ben, Antalyában pedig ugyanebben az évben Golden Orange-díjat kapott.
