Júliusban tartották az első bejárást a Corvin- és a Losoncinegyedben, amely a Grundban rendezett tervezési fórummal zárult:
A városbejárást vezető Perényi László főépítész már akkor jelezte, hogy az év végéig minden kerületrészbe ellátogatnak, hogy az ott élők elmondhassák, mit szeretnének látni az új településtervben. A dokumentum egyesíteni fogja az eddigi városépítészeti dokumentumokat: a jövőképet és stratégiai célokat meghatározó, átfogó településfejlesztési tervet, a helyi építési szabályzatot és a részletszabályokat, valamint a konkrét beépítési és településképi szabályokat.
A közös tervezést nem véletlenül előzi meg városbejárás – a bejárás mindig 17, a tervezési esemény pedig 18 órakor kezdődik –, hiszen élőben is látható mindaz, ami a terveken főként térképek formájában jelenik meg. Amikor Perényi Lászlóval a nyáron megnéztük a józsefvárosi üzletportálokat, mi is láthattuk, hogyan viszonyul a valóság a településképi szabályokhoz.
A Városépítészeti Iroda most közzétette a további bejárások időpontjait:
Szeptember 30.
Csarnok- és Népszínháznegyed
A találkozó helyszíne a Népszínház Posta (Népszínház utca 42–44.). Részvételét jelezze a találkozó Facebook-eseményénél.
Október 7.
Századosnegyed és Kerepesdűlő
A helyszín még szervezés alatt áll. Részvételét jelezze a találkozó Facebook-eseményénél.
Október 21.
Palotanegyed
A találkozó helyszíne az Artento Ökocentrum (Baross utca 32.). Részvételét jelezze a találkozó Facebook-eseményénél.
November 11.
Orczy- és Magdolnanegyed
A találkozó helyszíne a LAKÓTÉR (Kálvária tér 21.). Részvételét jelezze a találkozó Facebook-eseményénél.
December 2.
Tisztviselőtelep
A találkozó helyszíne a TÖE-ház (Bláthy Ottó utca 15.). Részvételét jelezze a találkozó Facebook-eseményénél.
Mire érdemes felkészülni?
Ilyen és hasonló, a közös gondolkodást elindító kérdéseket érdemes vinni a fórumra:
- Milyen építési szabályok vonatkoznak az egyes telkekre?
- Milyen magánfejlesztések várhatók a környéken?
- Mitől szerethető, karakteres és rendezett a negyedem?
- Milyenek a környék épületei, üzletportáljai és közterei?
- Mit érdemes megőrizni, és min lenne érdemes változtatni?
- Hogyan lehetnek közérthetőbbek a településképi szabályok?
- Milyen legyen Józsefváros 5–10 év múlva?
Az új településterv sokféle módon érinti az itt élőket, az itt építkezőket és a beruházókat az egyszerű ablakcserétől egy új épület felhúzásáig.
A településterv elkészítése Józsefváros törvényi kötelezettsége, ugyanakkor lehetőség is arra, hogy az önkormányzat az itt élőkkel közösen gondolja át, merre fejlődjön Józsefváros a következő években. A településterv nem egyetlen beruházásról szól, hanem kijelöli a fejlődés fő irányait, és alapjául szolgál azoknak a szabályoknak is, amelyeket a magán- és önkormányzati fejlesztések, építkezések és közterületi beavatkozások során követni kell. A településtervnek 2027 nyaráig kell elkészülnie és hatályba lépnie.
Nyitókép: Huszár Boglárka
