Megmaradt a szakmai érdeklődés

2025. szeptember 11.

Éva néni 70 éven át gyógyított, most lett 95 éves

Még tavalyelőtt, 93 évesen is dolgozott dr. König Éva bőrgyógyász.

Dr. König Éva bőrgyógyász 95 éves lett, a születésnap alkalmával megérdemli az önkormányzati szintű köszöntést, ennek megfelelően kis küldöttség érkezett hozzá a napokban. A virágot és az üdvözlőlapot (rajta Orbán Viktor biankó üdvözletével) Sátly Balázs alpolgármester szállította, valamint a helyi sajtó képviselői is megjelentek, lásd ezen beszámolót.

Éva néni Rökk Szilárd utcai otthonára (ahol 66 éve él) talán a polgári jelző illene leginkább: a nagy belmagasságú lakás falai festményekkel vannak tele, patinás, díszes és robusztus fakerettel ellátott tükör lóg a szófa felett, a fésülködőasztal részletgazdag kidolgozású.

Éva néni élénk tekintettel és jó kedvvel fogadta a vendégeket,

láthatóan jólesett neki az apró gesztus (látogatás + gratuláció + oklevél + virág), majd mesélni kezdett az életéről, amely – mint szavaiból kiderült – a gyermekei nevelése mellett leginkább a munkáról, a gyógyításról szólt. Még 2 éve is a nyolcadik kerületi lakásából járt a Kőbányai Szakrendelőbe busszal.

„Amíg tudtam, amíg az erőmből telt, csináltam.

Ma már nem bírnám”

– mondja.

König Évát 1954-ben avatták orvosdoktorrá, de nem ez volt az eredeti terve. „Tanár akartam lenni, de volt egy barátnőm, akinek az apukája orvos volt, ezért a barátnőm is orvos akart lenni, így aztán mentem vele.

Ő végül otthagyta, biológus lett, én meg maradtam orvos.”  

Az 1954-es orvossá avatás apropóján a Semmelweis Egyetem Rubin oklevelet állított ki neki a 70 éven át kifejtett értékes szakmai tevékenységének elismeréseként.

Díjak terén König Éva nem csak ezzel az elismeréssel büszkélkedhet: 2022-ben a belügyminiszter az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenység elismeréséül, Batthyány-Strattmann László, a „szegények orvosa” születésnapja alkalmából a Pro Sanitate díjat adományozta neki, szintén ebben az évben pedig a Kőbányai Önkormányzat ismerte el a Covid-járvány alatt kifejtett munkáját.

„Maszkban, szkafanderben szűrtem az embereket, a fertőzéstől nem féltem, mert volt egy olyan érzésem, hogy nem kapom el.”

Pestszentlőrincre is járt gyógyítani, volt olyan nap, amikor 60 beteget kellett ellátnia. „Hazafelé a munkából már fogtam a fejem. Volt olyan nap, amikor vagy 20-an álltak sorba a rendelő előtt, én bementem volna, de nem akartak beengedni a betegek, azt mondták, hogy tetszik gondolni, hogy ide be tetszik jönni a sorba; hát úgy, válaszoltam, hogy én volnék a bőrgyógyász, de ha maguk nem engednek be,

akkor én hazamegyek, és akkor maguk is mennek haza

– meséli nevetve.

Még akkor kezdett el dolgozni, amikor a luesz, azaz a szifilisz nagyon elterjedt volt. „A háború után nagyon sok szifiliszes volt, egy hatalmas tűvel adtuk be fenékbe a bizmutot, szörnyű volt. Aztán később bejött a penicillin, az hatalmas segítség volt.”

Dr. König Éva a napjait főzéssel, takarítással, a barátokkal való találkozásokkal tölti, de szakmai érdeklődése is megmaradt. „Van egy bőrgyógyász barátnőm, ő csak 88 éves, vele szoktam összejönni megvitatni a mai témákat.” És azt, hogy mi a mai téma, így határozza meg: „a melanóma. Nagyon sok szűrést csináltam itt, a VIII. kerületi Mária utcai klinikán is, ez a legrosszabb indulatú, halálos daganat.” Éva néni ezután szerényen csak ennyit mond:

„nagyon szerettem a szakmát, nagyon érdekes volt”.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.