Kopogtatás, beszélgetés, közösség

2025. szeptember 18.

Lakótér: lakógyűlések és programok a bérházakban

2022 óta szerveznek lakógyűléseket felújítás előtt álló önkormányzati bérházakban a Közösségi Részvételi Iroda munkatársai, amiken helyben lehet kérdezni az önkormányzat és a vagyonkezelő munkatársait. A lakógyűlések után most egy új térrel is bővülnek a bérlőket érintő szolgáltatások: a Lakótér irodájával a Kálvária tér 21-ben. Ez az első olyan szolgáltatás Magyarországon, ami önkormányzati bérlakások lakóinak szóló közösségi tér, nyitott iroda.

Új iroda, új lehetőségek

A közösségi munka bázisa bővül: megnyílik a Lakótér új irodája a Kálvária tér 21. szám alatt. Az új helyszín nemcsak a bérlők tájékoztatásában kap majd fontos szerepet, hanem közösségi térként is működik majd, ahol programok és események várják a lakókat. A nyitóesemény részleteiről a Józsefvárosi Önkormányzat oldalán olvashatnak bővebben, de a lapunkban is láthatnak róla hirdetést.

A lakhatás és a közösségek ügyei kerülnek fókuszba

A Lakótér nyitott iroda lesz, „beköltözik egy fizikai térbe ez az új szolgáltatás”. A közösségszervezők munkabázisa lesz ez, akik napközben terepen, közösségekben vannak – mondta Aradi Fanni vezető közösségszervező. Éppen ezért a tér csak meghatározott napokon és idősávokban lesz nyitva, de akkor bárki betérhet kérdezni, tájékozódni, segítséget vagy tanácsot kérni lakhatási és közösségi ügyekben, esetleg kezdeményezni bármilyen folyamatot.

A megnyitó hét 2025. szeptember 30. és október 3. között lesz, de augusztusban már zajlott a költözés, és „be-benéztek már az emberek” – mondja Aradi Fanni, aki szerint praktikus a helyszínválasztás, hiszen a Magdolnanegyed és az Orczynegyed környékén van a legtöbb önkormányzati bérház. A térben események, találkozók, programok is lesznek – nemcsak önkormányzati, hanem civil szervezetek és közösségek kezdeményezéseit is szívesen fogadják, körülbelül 30-an férnek be.

Kopogtatás, beszélgetés, közösség

2025 tavaszán a Józsefvárosi Önkormányzat Lakótér nevű irodájának munkatársai tizenegy önkormányzati tulajdonú bérházban keresték fel a lakókat, hogy személyes beszélgetések során mérjék fel a tapasztalataikat és igényeiket. Az eddigi észrevételek alapján több kérdés is napirendre került: lehetőséget kaphatnak-e a lakók kisebb karbantartási munkák elvégzésére – például lépcsőházi korlát csiszolására vagy csúszásgátlók felszerelésére –, illetve átalakíthatók-e a kihasználatlan közös helyiségek, terek közösségi célokra. Emellett a tájékoztatás és az edukáció is hangsúlyt kap, különösen a közös terek használatának és a háztakarítás hatékonyságának javítása érdekében. A JGK Zrt.-vel közösen a Lakótér azt vizsgálja,

hogyan tudja az önkormányzati rendszerbe beépíteni és támogatni a lakói kezdeményezéseket.

Májustól kezdődően a Lakótér munkatársai heti rendszerességgel visszatértek az érintett házakba, ahol lakógyűléseket tartottak. Ezeken részt vettek a JGK Zrt. és a Polgármesteri Hivatal képviselői, de adott esetben más szakemberek is – például állatvédelmi referens vagy a Rév8 Zrt. munkatársai – bekapcsolódtak a párbeszédbe. A lakógyűléseken ismertették az interjúk eredményét, valamint lehetőséget teremtettek a problémák közös átbeszélésére. 

Fejlesztés közösen

Azokban a házakban, ahol a közösség által megfogalmazott igényekre közösen tudnak megoldást keresni, a Lakótér folytatja a munkát a lakókkal. Az elmúlt hónapokban ezekben a bérházakban kezdtek fejlesztő folyamatokba a közösségszervezők: Práter utca 75., Magdolna utca 12., Illés utca 19., Szerdahelyi utca 12., Kőris utca 10. és Sárkány utca 11.

A beavatkozások minden esetben a lakók által megfogalmazott közösségi igényekhez igazodnak. Egyes házakban a belső udvarok zöldítése és közösségi funkcióinak bővítése kerül előtérbe, máshol inkább a közös terek rendeltetésszerű használata, takarítása vagy az együttélési szabályok erősítése lesz a cél.

A Lakótér kiemelt feladatának tekinti, hogy erősítse a józsefvárosi bérházakban élők társadalmi részvételét,

láthatóvá tegye a problémáikat és támogassa a lakóközösségek önszerveződését – írja magáról az új intézmény.

Ismerkedjenek meg velük és az általuk nyújtott szolgáltatásokkal a megnyitó héten, szeptember 30. és október 3. között, javasolja az ​önkormányzat. Az ünnepélyes megnyitót követően izgalmas városi sétára és a bérházakban zajló közösségszervezés lehetőségeit körüljáró kerekasztal-beszélgetésre várják az érdeklődőket.

Fotó: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 16.
Előbb áramszünet, majd az augusztus 20-i ünnepi időszak miatt két alkalommal is módosul a Parkolási Igazgatóság ügyfélfogadása a jövő héten.
2026. augusztus 16.
A következő tanévtől már teljes körűen kivezetik az oktatási azonosító használatát a diákbérleteknél.

További cikkek

2026. augusztus 16.
Előbb áramszünet, majd az augusztus 20-i ünnepi időszak miatt két alkalommal is módosul a Parkolási Igazgatóság ügyfélfogadása a jövő héten.
2026. augusztus 16.
A következő tanévtől már teljes körűen kivezetik az oktatási azonosító használatát a diákbérleteknél.
2026. augusztus 15.
A Duna alacsony vízállása mellett is kifogástalan a fővárosi ivóvíz minősége, továbbra is biztonságosan fogyasztható.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.