Beszorult sofőrt szabadítottak ki a tűzoltók

2025. október 08.

Villamosnak ütközött egy autó a VIII. kerületben

Súlyos közlekedési baleset történt szerdán délelőtt Budapest VIII. kerületében, ahol egy személyautó villamossal ütközött az Orczy út és a Sárkány utca kereszteződésénél. A karambol következtében a gépkocsi vezetője a járműben rekedt, kiszabadítására a fővárosi hivatásos tűzoltókat kellett riasztani.

A Katasztrófavédelem jelentése szerint a negyed 12 körül bejelentést kapó IX. kerületi tűzoltók – ők voltak a balesethez közelebb – a helyszínre érkezve azonnal megkezdték a műszaki mentést és sikeresen kiszabadították a kinyílt légzsákok és a behorpadt ajtó miatt beszorult személyt az összetört autóból. A sérült ellátására mentőegység is érkezett, amely a helyszínen megvizsgálta az áldozatot, szerencsére csak könnyebb sérüléseket állapítottak meg, majd kórházba szállították a balesetet szenvedett férfit.

A baleset jelentős forgalmi fennakadásokat okozott az Orczy út érintett szakaszán, a közösségi közlekedésben is késésekkel kellett számolni. A tűzoltók a műszaki mentés során biztosították a helyszínt és elvégezték a szükséges beavatkozásokat, hogy a villamosvonal mielőbb újra üzembe állhasson, amit már a rendőrség munkatársai intéztek.

A baleset helyszíne:

A rendőrség megkezdte a vizsgálatot a baleset pontos körülményeinek és a felelősség tisztázása érdekében. További részletek egyelőre nem ismertek, az viszont már most látható, hogy az anyagi kár jelentős lehet.

Nyitókép: Huszár Boglárka (illusztráció)

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 21.
Jóval a piaci ár alatt juthatnak önkormányzati bérleményekhez azok a szervezetek, amelyek a kerületiekért dolgoznak.
2026. szeptember 21.
A leterhelt, sokszor diszfunkcionálisan működő oktatási és szociális rendszer miatt a tanodákra is egyre több feladat hárul. A józsefvárosi Zsendülő Tanoda vezetői szerint ideje újragondolni a szabályozást, egyértelműsíteni a kereteket.

További cikkek

2026. szeptember 21.
Jóval a piaci ár alatt juthatnak önkormányzati bérleményekhez azok a szervezetek, amelyek a kerületiekért dolgoznak.
2026. szeptember 20.
Az E.ON szeptember 21. és október 30. között hálózatbővítést végez a Tisztes utca 7., valamint a Hős utca 1. és 3. környékén. A munkák idején több helyen ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozásra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.