Minek nevezzelek?

2025. október 11.

„Találkozzunk a fekete oszlopnál a Blahán!”

Lajos Béla kiötölte, a budapestiek megszavazták, a VIAPLANT Design Kft. megtervezte, a Fővárosi Önkormányzat átadta, október 7-től pedig bárki beszélhet meg a tövébe légyottot. Mi az? Szabad a gazda? Az új, kijelző nélküli randióra, avagy a fekete oszlop a Blahán.

„Így 50 pluszosan el vagyok keseredve, hogy nem fogja mutatni az időt. Abból a világból származom, amikor még mindenki a Nyugati óra alatt találkozott. De a hely és az elképzelés nagyszerű. Hiszen mennyivel egyszerűbb azt mondani:

találkozzunk a fekete oszlopnál a Blahán,

mint akár az Europeum előtt? Jócskán leszűkíti a lehetőségét, hogy elkerüljük egymást és megnöveli az esélyét, hogy mielőbb megpillantsuk a másikat” – mondta el egy járókelő, aki részt vett a Randipont október 7-i átadóján.

Karó, totemoszlop, halottak napjára készült emlékmű, árnyékba tett napóra, időtlen remekmű. Többek között imígyen jellemzi az internet népe a Blaha Lujza téren újonnan felállított homokóra alakú fekete oszlopot, amelynek eredeti funkciója, hogy találkozási pontként szolgáljon kicsiknek, nagyoknak, szerelmeseknek, barátoknak, ismerősöknek, ismeretleneknek, és ami az előzetes elképzelés alapján az időt is mutatta volna.

A Blaha randióra és találkozópont Lajos Béla erzsébetvárosi képviselő fejéből pattant ki, ötletét – amit még civilként adott be – meg is szavazták a budapestiek a Fővárosi Közösségi Költségvetésen. „Legyen a Blaha újra a budapesti találkák helyszíne: legyen itt egy közösen megálmodott Randióra!” – áll a Színes Erzsébetváros képviselőjének beadványában. A főváros némileg fazonírozta az ötletet: a köztéri órákkal kapcsolatos fenntartási nehézségek miatt napóra felállítását javasolta és támogatta.

Lajos Béla

Randióra óra nélkül, avagy filozófiai gyorstalpaló mindenkinek

A tervezés során azonban átalakult a nézet arról, szükség van-e feltétlen arra, hogy a randióra jelezze az időt. „A 80-as években nőttem föl Budapesten. Akkor még nem hordtuk magunknál az időt a telefonjainkban, és az, hogy egy-egy köztéri óra határozta meg a találkozási pontokat, az nagyon-nagyon fontos volt.” Szerinte kellenek nevesített pontok, ahol létre tudnak jönni a találkozások, erre jó a Blahán állított

„monolit objektum”

– utalt a találkozási pontot kijelölő oszlopra Kerpel-Fronius Gábor fővárosi momentumos politikus az átadón. A Fővárosi Önkormányzat tanácsadója szerint most, hogy az idő már a zsebünkben van, elég a találkozás fizikai helyének megjelölése.

Kerpel-Fronius Gábor

Az idő nem létezik,

idézte beszédében Carlo Rowelli kortárs olasz fizikust Szakács Barnabás, a VIAPLANT Design Kft. vezető tervezője. Amikor a tervezési folyamat során az idő definícióját boncolgatva a kezdetektől eljutott a Rowelli által bizonyított tézishez, csapatával úgy döntöttek, a találkozás fogalmát állítják a tervezés középpontjába – mondta a szakember. „Rá kellett jönnünk, hogy létezik az emberi találkozások digitális paradoxona, ami azt jelenti, hogy azzal, hogy a digitális térben gyakorlatilag végtelen számú találkozás jöhet létre nagyon rövid idő alatt, a valóságos térben a fizikai találkozások nagyon-nagyon lecsökkennek. Ez alátámasztja azt, hogy

szükséges egy hely, amit megjelölünk,

és azok, akik élni akarnak vele, ott találkozhatnak.”

A fekete oszlopon található pixelrendszer is erre rímel. „Az egész digitális tér egy bináris pontrendszer, tehát nullákból meg egyekből leírható. Viszont ez egy nagyon fontos két entitás, hiszen egy találkozás is két ember között jön létre, azaz te meg én találkozunk. Ez igazából kódolható egy nullára és egy egyesre. Amikor egy ilyen találkozás létrejön, annak van egy digitális pillanata, vagy létrejön, vagy nem. Tehát ez vagy nulla vagy egy” – igyekezett magyarázni Szakács.

Szakács Barnabás

A találkozás már analóg folyamat, ami már kevésbé mérhető, hiszen hosszan tartó érzelmeken és kommunikáción alapul, és az idő végtelenségéig tarthat – tette hozzá.

Azt is elárulta, a pixelrendszer egy olvasható szöveg, megfejtheti, aki akarja, de 3,14 év múlva lerántják ról a leplet amúgy is. És miért épp 3,14? „Amikor a magasságot kellett definiálni, akkor is kerestük, hogy mi legyen az indoka, hogy olyan magas amilyen, a kört definiáló π számnál kötöttünk ki.” A kör pedig sokrétű szimbólum, ami az emberi kapcsolatokat is különösen jól írja le – mondta.

Az eseményen szintén felszólaló Lajos Béla elárulta, hogy ötletének nem titkolt célja az volt, hogy felnyissa a szemeket, a Blaha sokkal több, mint egy tér. „A városegyesítés után nyüzsgő, pezsgő, élettel teli tér volt. Ahol most állok, itt állt a Nemzeti Színház, és mindenki ide érkezett – ahol a hatos megállt – találkozni, beszélgetni, randevúzni, csacsogni.”

Szerinte a Blaha átalakulása, jobb és rosszabb korszakai – „a sok fent és lent” – romantikus történetbe illő. A romantikán túl azonban kell, hogy legyen a térnek gazdája, hangsúlyozta.

A Blahát mintha magára hagyta volna a főváros.

Pedig egy felújított térre vigyázni kell, csalogatónak kell lennie, hogy alkalmas legyen a randizásra, mondta. A találkákra alkalmas pont már adott. Némi hiányosság, hogy a térkőből kiálló fekete tárgynak egyelőre nincs neve. Hagyományos értelemben vett órának nem nevezhető, nem is felel meg az abbéli elvárásoknak. Hogy mégis nevén nevezzük a gyereket, a Főváros ötletpályázatot hirdetett, amelyben bárki részt vehet az itt leírtak szerint.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.