Rökk Szilárd 1799. augusztus 21-én született Előszálláspusztán, Fejér vármegyében, apja, Rökk Pál a ciszterci szerzetesrendnél dolgozott gazdatisztként.
Rökk Szilárd volt a legidősebb a 6 gyermek közül. Elemi iskoláit Dunaföldváron végezte, ahová a család saját házat és kis birtokot vásárolva költözött. A gimnáziumot és az egyetemet már Pesten végezte. Bár tudós akart lenni, állítása szerint nem volt hozzá tehetsége, így 1820-ban ügyvédi vizsgát tett és irodát nyitott a fővárosban.
Ügyvédként hamarosan hírnevet szerzett. A legmegbízhatóbb ügyvédek közé tartozott, előkelő nemesi családok – a Beniczkyék, Majthényiek és Podmaniczkyak – bízták rá jogi ügyeiket. Közel 50 éven át dolgozott, de mindig szerényen élt. 35 éven át lakott a Kerepesi (ma Rákóczi) út 11. számú ház második emeletén egy udvari lakásban, innen már csak holtan kísérték el utolsó útjára – egyszer, amikor a ház teteje kigyulladt, a hozzá menteni berontók a díványon ülve és szivarozva találták.
Rökk Szilárd éveken át volt fővárosi bizottsági tag, és szinte sosem hiányzott a közgyűlésekről. 1873-tól a józsefvárosi választók harmincas bizottságának rendes tagja lett, sőt 1878-ig a városrész választási elnökeként is dolgozott. Az akkor mindig izgalmas, viharos józsefvárosi választásokat ő vezette, nyugodt, kiegyensúlyozott természetével biztosítva a tisztességes lebonyolítást.
Sokan emlékeztek vissza arra, hogy a képviselő-választásnál még idős korában is lelkesen dolgozott a Szabadelvű Párt győzelméért, majd ő adta át személyesen a győztes józsefvárosi képviselőnek az eredményt. A fővárosi közgyűléseken mindig az első padsorban ült, szemben a főpolgármesterrel, a legidősebb tagok helyén, és bár keveset szólt, szavazatát mindig leadta.
Takarékosságát gyermekkorában kezdte: zsebpénzét félretette, a jövőre gyűjtött. Ez az életmód végigkísérte pályáját. Szerényen élt, alig költekezett, nem élt nagylábon, holott megtehette volna. Szinte kispolgári módon lakott, miközben óriási vagyont halmozott fel.
Senki sem sejtette, mekkora vagyon van a Kerepesi úti lakásban. Csak halála után derült ki: végrendeletében több mint 750 ezer forintot hagyott jótékony célokra. Az összeg hatalmas volt: 100 ezer forintot egyházaknak, iskoláknak, tanítóképzőknek, nevelőintézeteknek, gyermekeknek és zeneiskoláknak; 200 ezer forintot árváknak, raboknak, elmebetegeknek, vakoknak, süketnémáknak, bölcsődéknek és kórházaknak; 300 ezer forintot a tudományok és művészetek fejlesztésére. Külön 50 ezer forintot az állatkínzás megelőzésére szánt – ez különösen figyelemre méltó volt akkoriban.
Már életében is sokat adományozott, de úgy, hogy ne tudjon róla senki.
Az írók segélyegyletéhez is lepecsételt borítékban vitt takarékpénztári könyveket azzal, hogy csak halála után bontsák fel és az újságok ne írjanak róla. Ez jellemezte: a jót cselekedni akarta, de hírnév és dicsőítés nélkül.
Rökk Szilárd soha nem nősült meg. Fiatalon beleszeretett egy előkelő, művelt hölgybe, de a lány szülei visszautasították a még csak feltörekvő ügyvéd ajánlatát. Ez annyira meghatározó élmény volt, hogy úgy döntött: ha vele rosszat tettek, életében csak jót fog cselekedni.
1888. szeptember 27-én temették el a Fiumei úti sírkertben az Arany János sírja melletti díszsírhelyen. A temetésen óriási tömeg gyűlt össze, miniszterek, politikusok, művészek, és a józsefvárosi bizottsági tagok teljes létszámban megjelentek.
1889-ben a korábbi Bodzafa utcát Rökk Szilárd utcának nevezték el, amely ma is a Józsefváros egyik kedves utcája a Krúdy Gyula utca és a Gutenberg tér között. Nevét sokáig őrizte a Rökk Szilárd-jutalom is, amelyet művészeti alkotásokért ítéltek oda évtizedeken át. Sennyei Károly carrarai márvány mellszobrot készített róla, amelyet a közgyűlési teremben helyeztek el, ma a Magyar Nemzeti Galéria C épületében tekinthető meg.
Egy korabeli újság így búcsúzott tőle:
„A jó öreg Rökk Szilárdtól a tisztaságot és nemességet tanulhatja meg gazdag polgárságunk. Ő a jót nem üzletként művelte, hanem tiszta erkölcsi meggyőződésből.”
