Ha a költészet és a festőművészet összeházasodna, akkor a zene lenne a gyermekük – mondta Oláh Árpád péntek esti 1. Józsefvárosi Jazzfesztiválon adott koncertje után lapunknak. Őt itthon és külföldön is egyaránt csak Tzumóként emlegetik.
Édesanyja kezdte el így hívni őt még gyerekként, aztán rajtaragadt. Tz-vel pedig azért írandó c helyett, mert az USA-ban így írják a c betűt. Ennek pedig azért van jelentősége, mert 18 évesen került ki, egészen pontosan Bostonba, a Berklee College of Music főiskolára, ami a mai napig az egyik legnívósabb zenei felsőoktatási intézmény az egész világon.
A szülei eladták a lakásukat, hogy kimehessen az USA-ba
Egy fiatalnak nagyon meghatározók a húszas évei, mint egy szivacs, mindent fölszív. „Akkor találtam meg önmagam a nagyvilágban; mint amikor kilépsz egy kis szobából, belépsz egy hatalmas kastélyba, és kinyílik a világ.” Meg kellett tanulni jól angolul, meg az önfenntartást is. Iskola mellett persze kellett dolgozni.
Bár a teljes ösztöndíjat megkapta, az albérlet akkor is drága volt, úgy havonta 800 dollár. Per szoba, nem lakás. Kijutni pedig úgy sikerült, hogy szülei eladták a 8. kerületi nagy lakásukat és beköltöztek egy kisebbe. Nélkülük nem lett volna amerikai álom.
Aztán jött képbe Los Angeles, meg Herbie Hancock: a Thelonious Monk-program keretein belül minden második évben összeállítanak egy zenekart 5-6 fővel, mindegyik más hangszerrel. Egyik évben Tzumó volt az egyik kiválasztott. Ekkor már nem kellett dolgoznia, csak a zenével tudott foglalkozni, világsztárokkal játszhatott együtt.
„Ez számomra egy álom volt” – meséli. Zenéjét, gondolkodásmódját, hozzáállását a zenéhez a mai napig meghatározzák az ottani évek. „Egyszer azt mondta nekem Herbie, amilyen ember vagy te, olyan a zenéd. És ez így is van.” Hancock megtanította arra is, mindig legyen felkészült a munkában, törekedjen a tökéletességre, ne késsen a koncertekről soha. „Ahogy ő beszélt és amiket ő mondott, úgy senki más sem tudott. A profizmus szólt belőle. Az USA-ban meg azt kedveltem nagyon, hogy
nem kérdezték meg hogy ki vagyok, mi vagyok, honnan jövök mi a hátterem.
Hanem az érdekelte őket, mi az, amit csinálok. Szabad érzés volt. Amerikában egy zenész játszik klasszikus, kortárs, mindenféle zenét –itthon sokszor bekategorizálják az embert.”
Szeretne nemcsak jazzfesztiválokon fellépni
Aztán jött a gazdasági válság 2008-ban, elkezdtek bezárni a klubok – hasonló volt a helyzet, mint most a covid alatt. Kapott egy megkeresést egy lemezkiadótól, és visszajött Magyarországra, majd a világhírű gitárművész, Snétberger Ferenc hívta meg a zenekarába. Így kezdett el Tzumó itthon játszani és tanítani is.
Például Snétberger felsőörsi zenei központjában. Ez egy intenzív kurzus, ahol olyan tehetséges gyerekeket tanítanak, akiknek erre kevés lehetőségük van. Nagyon szeret velük dolgozni – mondja. A Solatit, ami egy popos, soulos, könnyedebb stílust képviselő zenekar, itthon alapította, velük immár negyedik éve játszanak, de más formációkban is zenél.
Bár Magyarországot tartja igazi hazájának, de ahogy Amerikát, úgy Berlint is imádja. „Annyi fajta ember él ott és annyira sok a kultúra. A festészet, a kiállítások, a múzeumok, a zene.
Olyan, mint amilyen a 70-es években volt New York.”
Jelenleg szólózongorás projektjén dolgozik. Híres magyar népdalokat dolgoz át a jazz világában, ez Hungarian folk songs néven fut. Azt mondja, imádja Budapest Jazz Klub-os koncerteket, csak úgy, mint a legutóbbi müpásat, de rengeteg álma van még.
Az egyik, hogy olyan nyári fesztiválokon is fellépjen, ami nem dzsesszfesztivál. „Jó lenne, ha populárisabb fesztiválokon is lehetne dzsessz, mint például, ahogy régebben a Szigeten is volt –
hiszen ha versfelolvasásra is volt igény egy ilyen fesztiválon, akkor erre miért ne lenne.”
Japánban is megtetszett neki valami: ott mindenki fotózik. „A tinédzserektől a 90 éves néniig mindenki.” Ez megtetszett neki, és azóta is fotóz. Most főleg portrékat készít, amiket az Insta-oldalán is közzétesz.
Egy józsefvárosi hely az álma
Most a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémián taníta dzsessz tanszakon. „Nem ragaszkodom annyira egy konkrét országhoz. Szeretek mindenhol élni, mindenhol más az, ami jó. De igazából egy zenész ott van, ahol a munkája van, a különböző helyszínek pedig inspirálják őt.”
„Szeretnék saját zenekarral turnézni, szeretnék lemezeket csinálni, szeretnék amerikai produkcióval dolgozni, szeretnék játszani olyan emberekkel, akikkel még nem játszottam. Szeretnék olyan improvizációt, amit versekre játszom.
De amit nagyon szeretnék, az egy dzsesszklub a Józsefvárosban,
ahol lehet tanítani, improvizálni, helyiekkel és külföldiekkel egyaránt koncertezni. Nem kell nagy hely, de igényes és stílusos legyen. Na, egy ilyennek szívesen lennék a szakmai vezetője – álmodozik Oláh Tzumó Árpád a nem is annyira álomszerű jövőről.
Nyitókép: Solatimusic.com
