Március közepéig lehet jelentkezni

2026. február 19.

Ismét várja az ötleteket a józsefvárosi Szomszédünnep kezdeményezés

Kertészkedés a szomszédokkal, utcabál a téren, vagy közös bográcsozás a ház előtt – közösségi programokat támogat idén is a Józsefvárosi Önkormányzat a Szomszédünnep kezdeményezés keretében. Március 16-ig lehet jelentkezni.

A Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. és a Polgármesteri Hivatal Közösségi Részvételi Irodája közös kezdeményezése azt a célt szolgálja, hogy a kerület kisközösségei, lakóközösségei és szomszédságai erősebbé váljanak.

Programötlettel bárki jelentkezhet, aki józsefvárosi kötődéssel rendelkezik,

magánszemélyek, civil szervezetek, informális közösségek, nonprofit gazdasági társaságok, társasházak, lakásszövetkezetek és lakóközösségek egyaránt pályázhatnak. Magánszemélyek esetében feltétel a betöltött 18. életév és a magyar tajszám megléte, szervezetek esetében a számlakibocsátási képesség szükséges.

A támogatott programoknak három alapfeltételnek kell megfelelniük: józsefvárosi lakosoknak, dolgozóknak vagy tanulóknak kell szólniuk, ingyenesnek kell lenniük a résztvevők számára, és aktív, közös részvételre kell épülniük. Az elbírálás során

előnyben részesülnek azok a kezdeményezések, amelyek hátrányos helyzetű embereket is megszólítanak, új közösségeket érnek el, vagy más szervezetekkel együttműködésben valósulnak meg.

A nyertes programtervek megvalósítói megbízási szerződést kötnek a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt.-vel, és programonként legfeljebb 250 ezer forint bruttó támogatásban részesülhetnek, a teljes rendelkezésre álló keretösszeg 6 millió forint. A díjat a program megvalósítása, valamint a szakmai és pénzügyi beszámoló elfogadása után folyósítják.

A megvalósítást a Közösségi Részvételi Iroda munkatársai kísérik szakmai mentorálással.

A programokat 2026. április 15. és november 15. között lehet megrendezni Józsefváros parkjaiban, utcáin, terein, illetve a házak belső udvaraiban és közös használatú területein.

A jelentkezési határidő 2026. március 16., éjfél. Az online űrlap az alábbi linken érhető el, személyesen pedig a Baross utca 63–67. szám alatt található Közösségi Részvételi Irodán vagy az ügyfélszolgálaton lehet leadni a kitöltött papíralapú jelentkezést. További felvilágosítást Merker Vera közösségszervező nyújt (e-mail: merker.vera@jozsefvaros.hu, telefon: +36 (1) 459-2139).

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.
2026. október 09.
Józsefvárosban is elérhető a Bischitz Johanna Központ tanácsadó szolgálata, ahol a fogyatékos személyek legkülönfélébb problémáira tudnak útmutatást adni.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.