A magyar filmeké volt a Corvin mozi

2026. február 26.

Tömeg és díjeső az idei Filmszemlén

A Józsefváros Újság olvasói minden lapszámban találkozhatnak a Corvin mozi és a környezetében élők történeteivel, filmes és mozis legendákkal, anekdotákkal. Sőt, feladványokkal is készülünk, amelynek helyes megfejtői közt a Corvin moziba szóló páros tiszteletjegyet sorsolunk ki.

Tavaly tért vissza a Magyar Filmszemle, 13 éves kihagyás után a Corvin moziban ünnepeltük meg a kortárs magyar filmeket. Idén sem volt másképp, február elején egy teljes héten át foglalta el a Corvint a 45. Magyar Filmszemle, aminek keretében nemcsak a zsűri osztott ki díjakat, hanem együtt meg is néztük a nevezett alkotásokat.

El vagyunk szokva attól, hogy 7 napon át ilyen méretű tömeg lepje el a mozit – hiszen csak jeles alkalmakon vannak telt házas esték bármely hazai moziban. A Filmszemle célja éppen az, hogy minél több érdeklődő számára elérhetők legyenek a hazai filmalkotások, legyen szó nagyjáték-, dokumentum-, rövid- vagy animációs filmről.

Az esemény zárásán a veterán filmes szakemberekből álló zsűri kiosztotta a 45. Magyar Filmszemle díjait, amelyek számunkra is adhatnak tippeket, milyen nemrég debütált magyar filmeket érdemes mindenképp megnézni. A legjobb játékfilm díját Enyedi Ildikó rendezése, a Csendes barát nyerte, amely januári premierje óta is töretlen érdeklődésnek örvend a hazai mozikban. Az Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről rendezőjének új filmjében egy több száz éves fa köti össze a különböző történetszálakat, miközben a természet és az emberi lélek csendes kapcsolódását vizsgálja.

A tavaly bemutatott Minden rendben című filmért Sós Bálint Dániel megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat, illetve a film főszereplője, Hajdu Szabolcs átvette a legjobb férfi alakításért járó díjat.

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László az Árva című filmjéért megkapta a legjobb forgatókönyvírónak járó díjat. Az Árvában és a Minden csillagban is játszó Waskovics Andrea pedig a legjobb női alakítás díját vette át a díjkiosztón.

Az összes díjazott áttekintéséhez egy sokkal terjedelmesebb cikkre lenne szükség, viszont az arra kíváncsi olvasók a Filmszemle honlapján átböngészhetik a nyertesek névsorát.

A díjazottak közül a Csendes barát megtalálható a Corvin mozi műsorán,

így aki a filmünnepen nem látta, a nyugodt hétköznapokon a mostanra kevésbé zsúfolt mozitermeinkben ​megnézheti, főleg, ha kíváncsi arra, milyen filmélmény érdemelte ki a Filmszemle legjobb játékfilmjének járó kitüntetést.

Kátai Levente


Az e heti kérdés:

Ki kapta meg a Filmszemle legjobb rendezőnek járó díját?

a) Nemes Jeles László
b) Sós Bálint Dániel
c) Hajdu Szabolcs

A megfejtéseket február 27-éig küldjék be a kvizjatek@jozsefvarosujsag.hu címre!

Fotó: Bankó József

Kapcsolódó cikkek

2026. február 24.
Ízig-vérig VIII. kerületi dokumentumfilm, a Papa kapta a 45. Magyar Filmszemle dokumentumfilmes fődíját. A rendező, Ponczók Attila 4 éven keresztül követte nagyapjának kálváriáját a fővárosi idősellátásban. Az öntörvényű, szabad szellemű Papa nehezen boldogul az intézmények labirintusában, és fiai segítségével is csak nagyon nehezen találnak megoldást a lakhatási problémáira. A dokumentarista, helyenként egészen játékfilmes hatást keltő film főbb szereplői és készítői is roma emberek. Az operatőr, Bordás Róbert az egyik legrangosabb operatőri díjat, a Zsigmond Vilmos-díjat is begyűjtötte.
2026. február 10.
A hazai filmgyártás legfrissebb alkotásait értékelték a szakmai zsűrik.
2026. február 01.
Az idei versenyben mutatkozik be Nagy Borbála, Konkol Máté, valamint Golberg Emília első nagyjátékfilmje, a panoráma szekcióban itthon először látható Pálfi György alkotása, A tyúk. A dokumentumfilmek között pedig Török Ferenc Fészek Klubról szóló filmjét is vetítik. Mutatjuk a teljes filmes programot.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.