Sérült gyerekekért és családjaik támogatásáért dolgozott

2026. március 05.

Elhunyt Varga Gábor, a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány alapítója

Elhunyt Varga Gábor, a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány alapítója és vezetője. Az általa létrehozott szervezet halmozottan sérült gyermekek nappali ellátását és fejlesztését biztosítja, miközben közösséget épít az érintett családok számára. Halála jelentős veszteség Józsefváros közössége és az alapítvány munkatársai számára.

Elhunyt Varga Gábor, a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány alapítója. Varga Gábor saját élethelyzetéből indult el azon az úton, ami végül a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány létrehozásához vezetett: halmozottan sérült kisfiát egyedül nevelve szembesült azzal, milyen kevés ellátási lehetőség áll rendelkezésre az ilyen gyermekek és családjaik számára.

„Nem az a sérült, aki nem tud járni, hanem aki nem tud szeretni”

– mondta a Wmn interjújában, amikor a Fellegvár Napközi létrejöttéről beszélt.

A Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány a józsefvárosi Fellegvár napközi működtetésével biztosít nappali ellátást, mozgásfejlesztést és gyógypedagógiai támogatást a halmozottan sérült gyermekeknek. A szervezet nemcsak az érintett gyerekeket, hanem szüleiket is segíti abban, hogy ne maradjanak egyedül a mindennapi gondozás és fejlesztés terhével.

Varga Gábor mindig hangsúlyozta, hogy

a szeretet és a figyelem a legfontosabb fejlesztő eszköz.

A Fellegvárban a szakemberek és önkéntesek közös munkája révén a gyermekek képességeit folyamatosan fejlesztik, miközben a családok is közösséget találnak egymásban. A vezető később egy bentlakásos otthon létrehozását is tervbe vette, hogy hosszabb távú biztonságot teremtsen az érintett gyerekek számára, az otthon a közeljövőben nyílik meg.

Halála nagy veszteség a Fellegajtó Nyitogatók közössége, a családok és mindazok számára, akik évtizedeken át együtt dolgoztak vele a sérült gyermekek támogatásán. Munkája nyomán a kerületben olyan közösség jött létre, amely nemcsak a fizikai, hanem

az érzelmi támogatást is biztosítja

– egy hely, ahol minden gyerek megtanulhat szeretni és szeretve lenni.

Fotó: Huszár Boglárka

Az alapítvány azt írja, hogy munkájukat folytatni fogják: „Az alapítványi munkát folytatjuk. A Fellegvár Napközi fenntartása mellett hamarosan megnyílik a bentlakásos otthonunk, valamint annak másik épületszárnyában folytatódik a felújítás, hogy a Napközi mellett a második nappali ellátó intézményünk is minél előbb megvalósulhasson” – írja a szervezet a Facebookon.

Varga Gáborral 2019-ben beszélgettünk a Fellegvár Napköziben. Ennek a cikknek nincs online változata, itt olvasható el.

Nyitókép: Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány – Táltos varázsló

Kapcsolódó cikkek

2026. november 03.
Könnyebb dolguk lesz a digitális jeggyel utasoknak, rosszabbul járnak a bliccelők.
2026. november 03.
Mindhármuknak súlyos traumákat kell feldolgozniuk verseskötetben, mozivásznon és eposzból készült képregényben, melyeket kulturális ajánlónkban vesézünk ki.
2026. november 02.
A Fiumei úti sírkertben jártunk mindenszentek napján, és arra voltunk kíváncsiak, ilyenkor a szovjet katonai temetőt és a munkásmozgalmi panteont is látogatják-e.

További cikkek

2026. november 02.
Kifejezetten a biztonságot növelő fejlesztésekre írt ki pályázatot 2026/2027-re a Józsefvárosi Önkormányzat társasházak és lakásszövetkezetek részére.
2026. október 30.
A mindenszentek ünnepét is magába foglaló hétvégén és halottak napján erre számíthatnak az elhunyt szeretteikhez kilátogatók.
2026. október 30.
A november 10-én a Kálvária téri Lakótérben tartott rendezvényen a szervezők ígérete szerint az összes, a negyedekért felelős politikusnak feltehetik kérdéseiket a résztvevők.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.