Miniszteri ígéret

2026. május 15.

Visszakaphatja Iványi Gábor közössége az egyházi státuszt

Remény van arra, hogy az új parlament 15 év után helyreállítja a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyházi státuszát.

Tarr Zoltán kulturális miniszter jelzése szerint Iványi Gábor egyháza, a MET visszakaphatja egyházi státuszát, írta a Népszava. A Magyar Evangéliumi Testvérközösséget a Fidesz-kormány fosztotta meg státuszától az akkor frissen módosított egyházi törvény alapján.

Az egyházi bejegyzés elvesztése után a MET intézményeit – a Dankó utcai hajléktalanellátót, az iskoláikat stb. – támogatáselvonás sújtotta 15 éven át. A közfeladat átvállalása miatt kötelező állami hozzájárulások visszatartása anyagilag lehetetlen helyzetbe hozta őket, bár ügyükben az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította az állam jogsértését.

Iványi Gáborék ellen büntetőeljárás is indult. Még az új kormány beiktatása idején is folyt a bírósági meghallgatás.

Ugyanakkor az iskoláik újranyitása előtt máris elhárulni látszanak az akadályok.

A MET legfontosabb célja most, hogy visszanyerje bevett egyház státuszát, mondta Iványi Gábor. A Népszava szerint Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszterrel folytatott informális egyeztetést, ami szerint az új kormány támogatni fogja a MET kérését.

Tarr Zoltán

„A státusz rendezése a jelenlegi jogszabályi környezetben is megoldható”, jelezte Iványi Gábor, nincs szükség az egyházi törvény módosítására sem. A MET jogászai a határozati javaslatot is kidolgozzák, a kormánynak elég lesz átmásolnia egy másik fejléces papírra, és beterjeszteni azt a parlament elé, mondta.

A Népszava szerint Iványi véleménye az, hogy szükség lenne baloldali-liberális politikai erőre is a parlamentben, azonban azt a munkát, amit Magyar Péter beletett a kampányba, más nem tette bele, és a baloldali-liberális irányzat képviselői a népfrontként működő Tiszában tömörülnek, mert ez volt az a politikai erő, amiben a magyar választók leginkább meglátták a változás lehetőségét.

„Az ember még ízlelgeti az új stílust, de könnyen lehet, hogy ehhez a politikai változáshoz ilyen hangnem dukál” – mondta Iványi Gábor.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.