A megkezdett képzéseket nem érinti a változás

2026. június 13.

Kivezetik a tanárképzést a Közszolgálati Egyetemről

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen fokozatosan megszüntetik a pedagógusképzést, és az egyetemnek a pedagógusokra vonatkozó továbbképzési monopóliuma is véget ér, jelentette be pénteken Lannert Judit oktatási miniszter a Facebook-oldalán.

Az új miniszter szerint a tanárképzésnek nincs helye az NKE-n, mert ott nem adottak a megfelelő intézményi feltételek. Azok a hallgatók, akik már beiratkoztak, változatlan feltételek mellett fejezhetik be tanulmányaikat.

Az NKE tanárképzését már a tavaly őszi indulása előtt is bírálták. Az Oktatói Hálózat és a Civil Közoktatási Platform akkor arra figyelmeztetett, hogy az egyetem alapvetően honvédelmi, rendvédelmi és közigazgatási pályákra képez diákokat, a tanárképzésben viszont nincsen érdemi tapasztalata a 2024-ben alapított, de élesben csak tavaly szeptember óta működő NKE Nemeskürty István Tanárképző Karnak.

Az egyetem a jövő héten tárgyalni akar a miniszterrel a kérdésről.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. november 03.
Az Alapítvány a Polgári Józsefvárosért civil szervezet minden jel szerint nem egészen arra használta fel a közpénzt, mint amire kapta.
2026. november 03.
Könnyebb dolguk lesz a digitális jeggyel utazóknak, rosszabbul járnak a bliccelők.
2026. november 03.
Mindhármuknak súlyos traumákat kell feldolgozniuk verseskötetben, mozivásznon és eposzból készült képregényben, melyeket kulturális ajánlónkban vesézünk ki.

További cikkek

2026. november 03.
Könnyebb dolguk lesz a digitális jeggyel utazóknak, rosszabbul járnak a bliccelők.
2026. november 02.
Kifejezetten a biztonságot növelő fejlesztésekre írt ki pályázatot 2026/2027-re a Józsefvárosi Önkormányzat társasházak és lakásszövetkezetek részére.
2026. október 30.
A mindenszentek ünnepét is magába foglaló hétvégén és halottak napján erre számíthatnak az elhunyt szeretteikhez kilátogatók.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.