A 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat július 23-án, csütörtökön hirdetik ki – írta meg az eduline.hu az Oktatási Hivatal tájékoztatása alapján. Az eredményeket 2023 óta minden évben július harmadik szerdáján tették közzé, ami idén máskülönben július 15-re esett volna, így a megszokott időponthoz képest nyolc nappal később derül ki, kit melyik képzésre vettek fel.
Az Oktatási Hivatal azzal indokolta a későbbi időpontot, hogy 2026-ban a tavalyinál tízezerrel többen jelentkeztek felsőoktatási képzésre – idén 140 ezren adták be jelentkezésüket, míg egy évvel korábban 130 ezren –, ezért a dokumentumok feldolgozása több időt vesz igénybe náluk és a felsőoktatási intézményekben is.
Az eredmények kihirdetésének elcsúsztatásával párhuzamosan azonban a jelentkezők is több időt kaptak arra, hogy módosítsák a megjelölt képzések sorrendjét (erre egyszer van lehetőség a jelentkezés beadása után), visszavonjanak jelentkezési helyeket, illetve feltöltsék a még hiányzó dokumentumokat. Ezeket július 9-ig tehették meg. A ponthatárokat a képzések férőhelyei, a jelentkezők száma és az általuk elért pontszámok alapján állapítják meg.
A legnépszerűbb szakok között idén is vezet a gazdálkodási és menedzsment képzés. Ezt az általános orvosi, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szak követi.
Fotó: MTI / Vasvári Tamás
