2026. október 15.

Új lakásrendelet készül Józsefvárosban, a bérlők véleményét is várják

Szigorúbb fellépést tervez az önkormányzat a problémás lakáshasználókkal szemben, rendszeressé tenné a bérlők jövedelmi és vagyoni helyzetének ellenőrzését, és a lakáscserék szabályain is változtatna. Az új lakásrendelet minden önkormányzati bérlőt érinthet, a tervezetről november 20-ig várják a lakosság véleményét.

Öt év után alaposan átszabná lakásrendeletét a Józsefvárosi Önkormányzat. A 2021-ben elfogadott szabályozást azóta többször módosították, most azonban nem egyszerű toldozás-foldozásra készülnek: új rendelet születne, amelynek célja az átláthatóbb lakásgazdálkodás és a bérlők közötti együttélési konfliktusok hatékonyabb kezelése.

Az egyik legjelentősebb változás a szabályszegő bérlőket érintené. Az önkormányzat a jelenleginél szélesebb körben tenné lehetővé a lakásszerződések felmondását megalapozó magatartási problémák bizonyítását. Míg jelenleg ehhez jogerős hatósági vagy bírósági elmarasztalás szükséges, a jövőben rendőrségi iratok, kamerafelvételek és a lakótársak igazolt nyilatkozatai is figyelembe vehetők lennének.

A kirívóan és rendszeresen szabályszegő bérlők három hónapig a lakbér háromszorosát fizethetnék. Ha a probléma továbbra is fennáll, a bérleti szerződés felmondására is sor kerülhetne, a megemelt lakbér pedig a lakás visszaadásáig is fennmaradhatna.

Pénzügyi szankciókat vezetnének be azokkal szemben is, akik nem laknak életvitelszerűen a bérelt lakásukban, akadályozzák az ingatlan ellenőrzését vagy a szükséges műszaki beavatkozásokat, például a poloskairtást. Az engedély nélkül albérletbe adott önkormányzati lakások esetében a piaci lakbér kétszeresét kellene fizetni.

Fotó: Mile Máté

Rendszeresen vizsgálnák a bérlők jövedelmét

A másik fontos változás a rendszeres jövedelem- és vagyonvizsgálat bevezetése lenne. Az önkormányzat jelenleg is ellenőrzi a bérlők anyagi helyzetét bizonyos esetekben, például szerződéskötéskor vagy lakáspályázatoknál, ezt azonban a későbbiekben is rendszeresen megtenné.

A vizsgálat valamennyi együtt lakó jövedelmére kiterjedne. A költségelvű lakbér megtartásához egy egyedül élő felnőtt esetében havi nettó 500 ezer, két felnőtt esetében összesen 850 ezer forint lenne a felső jövedelemhatár. Egy felnőtt és egy gyermek esetében 950 ezer, két felnőtt és két gyermek esetében 1 millió 450 ezer forintnál húznák meg a határt. A jövedelemhatárt meghaladó háztartásokat piaci lakbérre sorolhatnák át.

Az ellenőrzéseket fokozatosan vezetnék be: az első évben a legrégebbi, határozatlan idejű bérleti szerződések közül 100–200-at vizsgálnának felül, majd fokozatosan bővítenék a kört.

A vagyonvizsgálat során azt is ellenőriznék, hogy a bérlőnek vagy a vele együtt lakóknak van-e beköltözhető ingatlana. Budapesti lakástulajdon esetén a szerződés rendes felmondására, Pest megyei ingatlan esetén pedig piaci lakbérre történő átsorolásra kerülhetne sor, a rendeletben meghatározott feltételek mellett.

A lakáscserék szabályai is változnának

A harmadik nagy terület a lakáscsere. A tervezet egyértelműbben választaná szét az egészségügyi és a lakás műszaki állapotából eredő csereigényeket. A penészesedés miatt szükségessé váló lakáscseréket például egységesen lakásgazdálkodási ügyként kezelnék, míg az egészségügyi okból történő csere lehetőségét a lakók tényleges élethelyzetéhez igazítanák.

A javaslat egységesítené a kisebb vagy nagyobb lakásba költözéshez kapcsolódó pénzbeli térítések szabályait is. A szükséges felújítást bizonyos feltételekkel az önkormányzat vagy maga a bérlő végezhetné el.

Fontos változás lenne, hogy a minőségi lakáscseréknél általánossá tennék a határozott idejű bérleti szerződéseket. Ez azokra is vonatkozna, akik korábban határozatlan időre szóló szerződéssel bérelték a lakásukat.

A tervezet a lakbérhátralékok kezelését és a jogcím nélküli lakáshasználók helyzetének rendezését is módosítaná. A részletfizetési megállapodások szabályait egyszerűsítenék, ugyanakkor a tartozás rendezése után nem minden esetben járna automatikusan új bérleti szerződés. Bizonyos esetekben erről külön bizottsági döntésre lenne szükség.

A Lakótérben szakmai fórumot rendeznek október végén – Fotó: Mile Máté

November 20-ig várják a véleményeket

A rendelet egyelőre tervezet, amelyről október 13. és november 20. között szakmai és lakossági egyeztetést tartanak. Október 27-én 17.30-tól szakmai fórumot rendeznek, másnap, október 28-án 18 órától pedig a lakók mondhatják el véleményüket a Kálvária tér 21. szám alatti Lakótérben.

Aki nem szeretne fórumra menni, online kérdőíven is véleményezheti a javaslatokat, vagy személyesen a JGK Práter utca 22. alatti lakhatási ügyfélszolgálatán, a polgármesteri hivatal Baross utcai ügyfélszolgálatán, illetve a Lakótérben teheti meg ugyanezt.

Az önkormányzat szerint a változtatások célja a jogkövető bérlők érdekeinek védelme és a lakásgazdálkodás átláthatóbbá tétele. Hogy a szigorítások végül pontosan milyen formában lépnek életbe, arról várhatóan a decemberi képviselő-testületi ülésen döntenek.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 15.
Mi kell ahhoz, hogy egy üresen álló önkormányzati helyiségből valóban jól működő hely legyen? A Nyitva! Népszínház Fesztivál ezekre a kérdésekre is választ adott. A nyolc résztvevőből végül hárman maradtak, mind a Nagy Fuvaros utcában.
2026. október 14.
Harmadik szezonját zárja a Magdolnanegyed kültéri közösségi helye, szombat délutáni együttlétre hívják a látogatóikat.
2026. október 14.
A Teleki téri szerelőműhely és közösségi tér további 2 millió forintra is esélyes, várják a támogató szavazatokat.

További cikkek

2026. október 14.
Harmadik szezonját zárja a Magdolnanegyed kültéri közösségi helye, szombat délutáni együttlétre hívják a látogatóikat.
2026. október 14.
A Teleki téri szerelőműhely és közösségi tér további 2 millió forintra is esélyes, várják a támogató szavazatokat.
2026. október 14.
Péntektől három napon át a legkülönfélébb 56-os tematikájú filmeket tekinthetik meg az érdeklődők, a jegyár minden előadásra jelképesen 1956 forint.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.