Sulyok Tamás július 18-án aláírta az Alaptörvény tizenhetedik módosítását, amely alapján július 20-án éjfélkor megszűnik a köztársasági elnöki megbízatása. Ezt néhány perccel az aláírást követően Magyar Péter miniszterelnök jelentette be Facebook-oldalán. „Döntsünk együtt! Nem szivarszobákban szeretnénk a legmegfelelőbb jelöltet megtalálni. Javasoljanak a pártok, a közélet szereplői, civilek és magánemberek! Mondják el, kit és milyen értékek alapján tartanak méltónak arra, hogy a magyar embereket képviselje!”
A miniszterelnök korábban több alkalommal is lemondásra szólította fel Sulyokot. Először a TISZA választási győzelmének estéjén, április 12-én, majd április 15-én, a Sándor-palotában tett látogatásakor. Magyar Péter akkor kilátásba helyezte, hogy ha Sulyok nem távozik önként, a TISZA kétharmados parlamenti többségével az Alaptörvény módosításával szünteti meg a megbízatását.
A miniszterelnök többször elmondta, szerinte Sulyok Tamás nem méltó arra, hogy a nemzet egységét képviselje és a törvényesség felett őrködjön. Magyar Péter az új Országgyűlés alakuló ülésén is megismételte a felszólítást, és május végéig adott határidőt az államfőnek a lemondásra.
Sulyok Tamás nem tett eleget a felszólításnak. Májusban azt nyilatkozta, hogy nincs olyan jogi vagy alkotmányos indok, amely megalapozná a lemondását, eltávolítását pedig politikai követelésnek tartotta.

A Sulyok Tamás és más, a miniszterelnök által távozásra felszólított állami vezetők mellett a fideszesek tüntetést tartottak június 7-én a Sándor-palota előtt. Magyar Péter a tüntetésre Facebook-bejegyzésben reagált, azt írta a demonstrációról, „a Fidesz gyűlöletpropagandája” már mindössze csak négyszáz embert mozgatott meg, az államfőnek pedig azt üzente: „Elnök úr, Ön is tudja, hogy vége van. Még mindig nem késő távozni.”
Sulyok végül július 18-án aláírta az Alaptörvény tizenhetedik módosítását. Döntését azzal indokolta, hogy az aláírás alkotmányos kötelessége volt, annak megtagadásával pedig jogsértést követett volna el. Hozzátette, hogy az erőpolitizálás beláthatatlan következményekhez vezethet, ha kiiktatja a jog korlátait.
A Political Capital értékelése szerint a kormány a Sulyok eltávolításáról szóló csatát megnyerte. Az elemzőintézet ugyanakkor úgy látja, hogy a döntés későbbi megítélését jelentősen befolyásolja majd az utód személye. Egy autonóm, tekintélyes államfő erősítheti a döntés elfogadottságát, míg egy egyértelműen kormányközeli jelölt sokakban csalódást kelthet.
Magyar Péter szombaton azt írta Facebook-oldalán, hogy a TISZA szerint a nemzet egységét olyan köztársasági elnök tudná a legjobban megtestesíteni, akinek nincs pártpolitikai múltja vagy kötődése, és kizárólag az ország szolgálatát tartja szem előtt.
Nyitókép: MTI / Hegedüs Róbert
