Józsefvárostól a Sándor-palotáig?

2026. július 20.

Polgár Juditot ajánlják köztársasági elnöknek

Polgár Judité az első nyilvánosságra hozott név. Megválasztását a tudomány, a kultúra és sport tizenhat szereplője ajánlja.

Megszűnt Sulyok Tamás megbízatása, ideiglenesen Forsthoffer Ágnes házelnök tölti be a posztot. Magyar Péter kormányfő szerint a nép jelöltjeiből választanak majd köztársasági elnököt. Polgár Judit sakkozó jelöléséről az MTI számolt be. Nagy Tímea, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke azt mondta, vele együtt Antall György, Baán László, Barabási Albert László, Kapu Tibor, Kelemen Barnabás, Kepes András, Kokas Katalin, Kulka János, Lovász László, Mácsai Pál, Parti Nagy Lajos, Peták István, Rubik Ernő, Tóth Krisztina és Závada Pál írta alá az Országgyűlés elnökéhez eljuttatott levelüket, amelyben Polgár Juditot javasolják köztársasági elnöknek.

Az írták az Országgyűlés elnökének, hogy „történelmi időket élünk, ezért olyan személy megválasztására van szükség, aki a köztársasági elnöki intézmény eredeti céljának megfelelően képes

a nemzet egységét, a nemzeti büszkeséget,

a példamutatást, és legfőképpen a nemzet szolgálatát megtestesíteni”.

Úgy vélik, Sulyok Tamás megbízatásának megszűnésével Magyarország válaszút elé érkezett, s nem csupán új államfőt választ az Országgyűlés, de a nemzet kivételes lehetőséget kap az 1989-es rendszerváltozás óta húzódó „átmenet” végleges és megnyugtató lezárására, és különleges alkalom a pártpolitikai érdekek meghaladására is.

„Polgár Judit személye, életútja tökéletesen testesíti meg mindazt, amire hazánknak most szüksége van: megbecsültsége és az iránta itthon és a nagyvilágban érzett szeretet a pártok felett áll, feddhetetlensége, morális tartása megkérdőjelezhetetlen” – írták a javaslattevők.

Kötődés

Polgár Juditot a világban minden idők legjobb női sakkozójaként tartják számon, a három kiváló sakkozó Polgár-lány közül ő maradt végleg Magyarországon. „Nemzetközi diplomáciai és kulturális elismertsége révén

képes helyreállítani és tovább erősíteni

hazánk kedvező külföldi megítélését” – jellemzik a javaslattevők.

Polgár Judit több szálon is kötődik Józsefvároshoz. A Polgár család egy Szigony utcai lakótelepi lakásban élt sokáig, itt kezdte velük édesapjuk, Polgár László a híres pedagógia kísérletet. Bebizonyította, hogy a gyerekek csúcsteljesítményre képesek, ha már kiskoruktól képzik őket egy adott területen. A szüleik tanították őket, magántanulók voltak, és mindhárman mestersakkozóvá váltak, miközben több diplomát is szereztek, idegen nyelveken beszélnek.

Polgár Judit maga is képességfejlesztő módszert dolgozott ki gyermekeknek. A Sakkpalota program, ami több józsefvárosi oktatási intézményben, a Józsefvárosi Óvodák Székhelyóvodájában és a Százszorszép óvodában, valamint iskolákban, a Losiban, a Vajda Péter utcai iskolában, a Deák Diák iskolában is megjelent.

A kiváló sakkozóvá érett józsefvárosi Csernyik Márkot is Polgár Judit alapítványa segíti:

Nyitókép: MTI / Bodnár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 05.
Mennyibe kerül egy gyereket beiskolázni ma Magyarországon?
2026. szeptember 05.
Egész napos ünnepséggel tartja meg születésnapját a Józsefvárosi Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodája szeptember 10-én – és most nem csak az ügyeket intézik el: lesz kvíz, rajzverseny és nyereményjáték is.
2026. szeptember 05.
A terapeuta azt mondta, próbáljam valamilyen rituáléval lezárni és így elengedni a veszteséget. Az a lényeg, magyarázta, hogy legyen meg az elválás, a lezárás konkrét, kézzel fogható aktusa, amihez aztán vissza lehet nyúlni, és kapaszkodni lehet bele.

További cikkek

2026. szeptember 05.
Mennyibe kerül egy gyereket beiskolázni ma Magyarországon?
2026. szeptember 05.
A MOHU hulladékkezelési rendszere, különösen a palackvisszaváltás, a kezdetektől kritikák tárgya Józsefvárosban is. A polgármester változást követel.
2026. szeptember 04.
A Társadalomelméleti Kollégium költözik a Ganz-telep egyik újragondolt épületébe. A széles körű összefogással megvalósuló projekt újszerű szemlélete és finanszírozási modellje mások számára is kiutat jelenthet a lakhatási válságból.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.