Filmkockák a Corvin mozi életéből

2026. július 22.

Érkezik Nolan Odüsszeia feldolgozása

A Józsefváros Újság olvasói minden lapszámban találkozhatnak a Corvin mozi és a környezetében élők történeteivel, filmes és mozis legendákkal, anekdotákkal. Sőt, feladványokkal is készülünk, melyeknek helyes megfejtői közt a Corvin moziba szóló, páros tiszteletjegyet sorsolunk ki.

Christopher Nolan filmjeinek premierje manapság már eseményszámba megy. A rendező munkásságára jellemző, hogy akármilyen témához nyúl is, annak elmesélésébe visz valami csavart, és szórakoztatóan tálalja történeteit – legyen szó szuperhősökről, bűvészekről, asztronautákról, katonákról vagy időutazó ügynökökről. Új filmje, amely júliusban kerül a mozikba, nem kevésbé híres történetet dolgoz fel, mint a világirodalom egyik legismertebb eposzát, az Odüsszeiát.

A film előzetese

A rendező karrierjében megfigyelhető, hogy egyre komolyabb témák felé fordult az utóbbi években. A szuperhősös, elme- és űrutazós filmjei után nem sokan számítottak rá, hogy 2017-ben egy második világháborús filmet fog rendezni, amelynek cselekménye brit és francia katonák dunkerque-i evakuálását mutatja be. Majd 2023-ban Robert Oppenheimerről szóló életrajzi filmjével robbantott kasszát, amely a Manhattan-terv keretében a világ első nukleáris fegyverét létrehozó tudósokról szólt. Az egymilliárdos bevételhez hozzásegítette ugyanakkor a Barbenheimer jelenség is, mivel az interneten

hatalmas mennyiségű videó és mém viccelődött azon, hogy a Barbie című vígjátékkal egyszerre kerül mozikba az Oppenheimer.

Az Odüsszeia sem tűnik kisebb vállalásnak, hiszen a világ egyik legismertebb művét, egy több mint kétezer éves eposzt próbált meg a filmvászonra vinni a rendező. Az Odüsszeia egy tíz évig tartó hazatérés története a trójai háború után. A főhős, Odüsszeusz nem a klasszikus legyőzhetetlen harcos, hanem egy ravasz stratéga. Christopher Nolan azt mondta, pont ez fogta meg a karakterben: fondorlatossága, intelligenciája és az, ahogy túljár mások eszén. Egy párhuzammal élve

Han Solóhoz hasonlította

a Star Wars univerzumából.

Az Odüsszeia produkciós szempontból is igen érdekes, hiszen ez lesz az első nagyjátékfilm, amelynek minden képkockáját IMAX kamerákkal forgatták. Christopher Nolan már gyermekkora óta álmodik róla, milyen lenne egy egész filmet ilyen technológiával elkészíteni, amikor először látott egy chicagói múzeumban egy IMAX kamerákkal forgatott kisfilmet. A rendező a 2008-as A sötét lovag óta használja ezeket a kamerákat, viszont az eszközök nehezek, zajosak és túlságosan nagyok ahhoz, hogy minden jelenetet velük tudjanak felvenni. A technológiai fejlődésnek hála az Odüsszeia esetében legyőzték ezeket a technikai akadályokat.

Kátai Levente


Kérdésünk

Mi volt Christopher Nolannak az Odüsszeiát megelőző filmje?

a) Oppenheimer
b) Barbie
c) A sötét lovag

A megfejtéseket augusztus 14-éig küldjék be a kvizjatek@jozsefvarosujsag.hu címre!

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 21.
A kerület hétköznapjait és különleges pillanatait megörökítő fotókból nyílik kiállítás a H13-ban.
2026. szeptember 21.
Jóval a piaci ár alatt juthatnak önkormányzati bérleményekhez azok a szervezetek, amelyek a kerületiekért dolgoznak.

További cikkek

2026. szeptember 19.
„Gyakran olvastam az út alatt, így találkoztam először Arisztotelésszel. Anyám is itt volt, vele korábban megismerkedtem. […] Azt hiszem, sok gond lehetett velem, mert sokat vitatkoztak, nem értettem a mondatok lényegét, de azt éreztem, hogy rólam van szó, én csináltam valamit rosszul. Arisztotelészt és anyámat sokat látom a mai napig.”
2026. szeptember 18.
Ha nincs még macskája, és mindenképp szeretné ezt az űrt az életében kitölteni, látogasson el október 3-án a Cicafesztre. Gappo, Teufel és Safranek már készen áll.
2026. szeptember 18.
A Rákóczi tér lett az egyik legmenőbb városrész a világon egy turisztikai összeállítás szerint. Egyél rament és nigériait, szól az ajánlat.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.