A Jean-Pierre Pedrazzinit ábrázoló mellszoborról nem lehet azt állítani, hogy túlságosan szem előtt lenne: az Erkel Színház bal oldalán bújik meg a park és a parkoló közötti kis sávon. Járda híján gyalogosok sem haladnak el mellette, csak a futókörön elsuhanók vetnek rá esetleg egy-egy pillantást, de nekik meg a hátát mutatja. Mégsem véletlenül került pont oda a francia–svájci fotóriporter emlékműve: az akkori Köztársaság tér épp ezen részén érte őt a halálát okozó géppisztolysorozat 1956. október 30-án.

Rocksztár a fényképezőgép mögött

„Amikor nem volt még televízió, a nagyon jól fényképezett, nagy méretű fotókat tartalmazó, színvonalas képes magazinok tudósítottak a világban történő kulcseseményekről” – mondta lapunknak Sárközy Réka médiatörténész, az Országos Széchényi Könyvtár történeti fénykép- és interjútárának osztályvezetője, aki 2003-ban kiállítást is rendezett Jean-Pierre Pedrazziniről a Magyar Nemzeti Múzeumban.

akik ott forgolódtak a világpolitikai események sűrűjében, de a társasági elit köreiben is. Pedrazzini emellett még magas, szőke és rendkívül jóképű fiatalember is volt, így minden adottsággal rendelkezett ahhoz, hogy sztárt csináljanak belőle, és kultusz épüljön köréje, mint a száguldó fotóriporter tökéletes megtestesülése.”

A gazdag és előkelő családba született Pedrazzini sokáig az autóversenyzéssel kacérkodott, majd annak alternatívájaként kötött ki a fotóriporterkedés mellett. Párizsban jött világra 1927-ben, Svájcban járta ki az iskoláit, de közben Monte Carlóban is élt. A második világháború idején önként, a behívását megelőzve vállalt katonai szolgálatot az ejtőernyősöknél. Vélhetően a háborús élményei hatására is lépett be végül 1948-ban a híres képes magazin Paris Match szerkesztőségébe, aminek rövidesen sztárfotósa lett. Védjegyének számított, hogy egy feltűnő, tűzpiros Jaguárral járta a párizsi utcákat.

Az ötvenes években fotóriporterként bejárta az egész világot Indokínától Egyiptomon és a Kaukázuson át egészen az Északi-sarkig. Tudósított II. Erzsébet angol királynő koronázásáról, Faruk egyiptomi király lemondásáról, és olyan sztárokról készített fotósorozatot, mint Charlie Chaplin, Sophia Loren, Brigitte Bardot, Édith Piaf, Marlene Dietrich, Vittorio De Sica, Grace Kelly és III. Rainier monacói herceg. Monacói származású édesanyjának köszönhetően bejáratos volt az uralkodói palotába, így ő fényképezhette a hercegi esküvőről szóló riportot is. Közben nem egyszer keveredett veszélyes helyzetekbe, és nem csak a háborús övezetekben: az 1955-ös Le Mans-i 24 órás autóversenyről tudósítva hajszál híján életét vesztette egy balesetben.

1956-ban lehetőséget kapott, hogy egy kollégájával párban beutazhassák a Szovjetuniót is. A vasfüggöny mögötti világ elzártnak számított a nyugatiak számára. Az ilyesfajta körutazások persze ellenőrzött körülmények között zajlottak. Sárközy Réka szerint „úgy kellett megmutatni a Szovjetuniót, hogy az elfogadható legyen a hatóságoknak is. Hogy mégis egy nagyon jó album született Pedrazziniék körútjából, az az ő ügyességének köszönhető. Így is olyan képek születtek, amik el tudtak árulni valamit arról, hogy miként élnek az emberek a Szovjetunióban.”

A forradalom első sorában

Amikor 1956. október 23-án kitört a magyar forradalom, az világszerte az újságok címlapjára került, és rövidesen külföldi tudósítók egész sora érkezett az országba nyugat felől. Jean-Pierre Pedrazzini október 28-án már Mosonmagyaróváron fotózta a sortűz áldozatait, majd onnan utazott Budapestre. „Ezek a fotóriporterek abból éltek, hogy odamentek egy-egy fontos eseményhez, majd eladták az arról készített képeiket, vagy pedig eleve alkalmazásban álltak valamelyik magazinnál, ügynökségnél. Nekik akciót kellett fényképezni, olyat, amitől megveszik az újságot” – mondta Sárközy Réka. „De október 28-a épp a tűzszünet kezdete volt: megérkeztek, látták a szétlőtt várost, meg a fegyverrel mászkáló embereket, de igazi csatákat, harcot nem tudtak fényképezni. Ezért jött kapóra október 30-án a Köztársaság téri ostrom, ahova mindenki odacsődült, és az összes külföldi tudósító lefényképezte, ezért erről az egy eseményről aránytalanul sok fénykép maradt fenn.”

A különböző fotóriportereket különböző stílus és sajátos érdeklődési kör is jellemezte. „Mindenki lefényképezte a kötelező penzumot, a romos házakat, a fegyverrel sétáló fiatalokat, de ezen felül aztán volt, aki inkább politikai vezetőket fotózott, más a gyerekeket, a pesti srácok sorsát örökítette meg.

Amikor a tüntetők a Köztársaság (ma II. János Pál pápa) téri pártházat ostromolták, és tűzharcba keveredtek a bent tartózkodó ÁVH-sokkal, az újságírók többsége biztonságos távolságból, az Erkel Színház épületéből figyelte az eseményeket. Nem úgy Jean-Pierre Pedrazzini, aki az események sűrűjébe vetette magát.

Szlama Árpád 56-os szabadságharcos így emlékezett vissza Pedrazzinire a rendszerváltás után, 1990-ben a Képes 7 magazinban: „Nagyon meglepett, amikor először megláttam ezt a kifejezetten szép fiatalembert. Ballonkabátot viselt és fényképezőgép lógott a nyakában. Az egyetlen fotós volt, akinek volt bátorsága a helyszínen, magán a Köztársaság téren dolgozni, minden fedezék nélkül. Az ávósok folyamatosan lőttek mindenre, ami mozgott. A ballonkabátos francia fiatalember az egyik helyről ugrott a másikra, mint egy fürge, hajlékony testű állat. Vakmerő volt, és ügyes. Hirtelen egy tizenhárom éves forma fiút ért találat, aki puskából lőtt az ávósokra. A fiú bokáját érte a lövés, a lábát húzva próbált menekülni a golyózáporban. És ekkor

Pedrazzini ezután még visszatért a térre az ostromló tömeg közé, de rövidesen három géppisztolysorozat találta el. A hasán, a gerincénél és a lábán is súlyosan megsebesült, összesen 14 lövedék fúródott a testébe. A Péterfy Sándor utcai kórházba vitték és megoperálták, sőt a hírek hallatán a sebész sógora is Budapestre érkezett, és megszervezte a hazaszállítását. A Paris Match a következőket írta 1956. november 10-én: „A szovjet csapatok páncélosai már megszállták a repülőteret. Mme Jean Paul Boncour, a budapesti francia nagykövet felesége közbenjárásának köszönhetően Mathiasnak és Dieckmann-nak sikerült engedélyt szereznie a szovjet hatóságoktól, hogy a sebesültszállításra elkobzott osztrák repülőgép felszállhasson. Ez volt az utolsó repülőgép, amelyet az oroszok elengedtek Magyarországról. Pedrazzinit még sikerült hazajuttatni Franciaországba, de az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. Nyolc napnyi súlyos szenvedés után, november 7-én hunyt el a neuillyi klinikán. Mindössze 29 éves volt, ő lett a magyar forradalom egyetlen külföldi újságíró áldozata.

A Becsületrend és a józsefvárosi szobor

Halála nagy figyelmet kapott Franciaországban, a Paris Match emlékszámot szentelt neki és a budapesti fotóinak, posztumusz megkapta a legmagasabb francia állami kitüntetést, a Becsületrendet is. Az elismerést így indokolták: „Jean-Pierre Pedrazzini úr, a fotóriporter, akinek szakmai kiválóságát egyöntetűen elismerték és nagyra értékelték, aki teljes odaadással végezte munkáját, és mindig önként vállalta a legnehezebb és legveszélyesebb tudósításokat, Budapesten, a nemzeti felkelés napjaiban, újságírói kötelességének teljesítése közben halálos sebesülést szenvedett. 1956. október 30-án esett el, miközben utolsó felvételét készítette.” A Le Monde 1956. november 8-i számában így emlékezett meg róla: „Csodálatos fiatalember volt: világos szemű, jóképű, sportos, egykori ejtőernyős, tele lendülettel és egyenességgel.” Akkora kultusza lett, hogy nem egyszer még a más tudósítóktól származó 56-os fotókat is az ő neve alatt közölték.

A vasfüggöny innenső oldalán eközben szó sem eshetett Pedrazziniről évtizedekig. Miközben a Köztársaság téri eseményeket a kommunista diktatúra propagandája felhasználta az 56-os forradalom lejáratására, a külföldi tudósító halálát törölték a nyilvános emlékezetből. Fotóit pedig aljas módon használták fel: a francia magazinokban közölt Pedrazzini-fotók alapján azonosítottak be sokszor egykori forradalmárokat, súlyos, nem egyszer halálos következményekkel.

A rendszerváltásnak kellett eljönnie, hogy Pedrazzini emlékezetét Magyarországon is méltó módon kezeljék. Először emléktáblát helyeztek el az egykori pártház falán, majd a forradalom 50. évfordulóján felállították a téren Pedrazzini máig itt álló szobrát. De az alakját és történetét megörökítette azóta több könyv és dokumentumfilm is, a budapesti Francia Intézet egyik terme az ő nevét viseli, a forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából pedig neki szentelt emlékfát avattak a budapesti Gustave Eiffel Francia Gimnáziumban.

Az emléktáblája avatásán 1990 novemberében Roger Thérond, a Paris Match akkori vezérigazgatója így fogalmazott: „Jean-Pierre, harmincnégy éve veszítettünk el téged, de te győztél, mert a szabadság győzött. Fényképezőgépeiddel, legendás esőkabátoddal, mosolyoddal, bátorságoddal és hiteddel indultál el Budapestre. Egy riport kedvéért utaztál oda, de végül a sorsodat találtad meg.”

Nyitókép: Huszár Boglárka