77 éve ezen a napon költözött az Üllői út 2-4. alá Raoul Wallenberg irodája több mint száz megmentett zsidó munkatárssal és azok közel kétszáz családtagjával.
Az emléktáblát a Wallenberg Egyesület állíttatta, Józsefváros Önkormányzatának erkölcsi és Kate Wacz anyagi támogatásával. Mint Sebes József, az egyesület elnöke elmondta, évek óta keresték a lehetőséget erre, ám az előző önkormányzati vezetés nem volt fogékony a gondolatra és akkor a ház falán sem akadt hely a reklámtáblák miatt.
Az Üllői út Kálvin téri torkolatánál van a ház, a járda itt már nagyon keskeny, autók tömege húz el a ház előtt, ezért a beszédekre a házon belül, a lépcsőház aljában került sor.
Sápadt lámpa világít, a falakon postaládák, a mikrofonnak csak a kukák közelében akadt alkalmas hely, de mindenki megilletődött egy kicsit, mert felettünk, az első emeleten volt az embermentés központja, egykor Wallenberg és munkatársai, s menlevelet kérők ezrei jártak ezeken a lépcsőkön.
Sebes József, a Raoul Wallenberg Egyesület elnöke kezdte a beszédek sorát. Elmondta, hogy 1944. november 4-től lett ez a ház a központja a svéd embermentésnek, amit Raoul Wallenberg svéd követségi titkár szervezett, sokszor az élete kockáztatásával.
A követség 30 szobát, 800 négyzetméternyi irodát bérelt ki erre a célra, ahol 114, túlnyomórészt zsidó alkalmazott dolgozott, de ebben a házban lakták a családtagjaik is, tovább 183 ember.
Ők nem viselték a sárga csillagot, de kint a mozgásuk korlátozottabb volt. Őrség állt a ház kapujában, idegenek pedig csak titkársági engedéllyel léphettek be.
Sebes József két vendéget külön is bemutatott. Dénes Katalin, aki az egyesület aktivista tagja, férje révén kötődik ehhez a házhoz. Férje Forgács Vilmosnak, Wallenberg bizalmas munkatársának volt a fia, és akkor 17 évesen küldöncként segítette az itteni munkát. Szabó Zoltán pedig annak a Szabó Károlynak a fia, aki akkor a svéd követség telefonműszerésze volt, és
rávette volt osztálytársát, Szalai Pál nyilas századparancsnok-helyettest, hogy álljon át az embermentők oldalára.
Szalai minden megtett, hogy nyilas parancsnokként megvédje az itt menedéket kapottakat. Sebes említést tett a józsefvárosi rendőrkapitányról is, aki rendőreivel szintén az itteni zsidók védelmére kelt.
Másodikként Dag Hartelius, a budapesti svéd nagykövet beszélt. Ő azt emelte ki, hogy a mai napig milyen fontos szerepe van a svéd társadalomban a megkülönböztetés elleni közdelemnek, ami része az oktatásnak és számos új projekt témája is. Így most születtet döntés arról, hogy holokauszt múzeumot nyitnak Svédországban.
Ezután Kate Wacz, a Svédországban élő holokauszt-túlélő levelét olvasták fel.
Ő kislányként járt ezekben az irodákban, s kapott az édesanyjával svéd menlevelet.
Az emléktáblát az ő adományából készíttette el a Wallenberg egyesület.
Utoljára Erőss Gábor alpolgármester szólt. Drámai történeti áttekintést adott a soá időszakáról józsefvárosi perspektívából, és személyes érintettségéről is beszélt. Józsefváros a szegény zsidók városrésze volt, az 1920-as évek elején már több mint 33 ezer zsidó élt itt. Ez volt Budapest harmadik legnagyobb létszámú, és igencsak sokszínű zsidó közössége. „Józsefváros-szerte egyre több botlatókő emlékeztet a Holokauszt áldozataira; épp néhány napja döntött a képviselő-testület 3 újabb botlatókő kihelyezéséről a Nagy Fuvaros és a Vay Ádám utcában.
A vészkorszak idején a svéd nagykövetség és Raoul Wallenberg a józsefvárosi zsidókat is mentette, amennyit és amennyire csak lehetett. A legendás Schutzpassok, svéd menlevelek nélkül a magyar holokauszt tragédiája még sötétebb lett volna”
– mondta. S végül egy személyes történetet idézett fel, ami erről az Üllői úti házról és ’44-45 teléről szól.
Nagyszülei memoárjából idézett fel egy részletet: „Felmentem a Schutzpassért az Üllői útra. Már nem is tudom, hogy tudtam oda bejutni. Rendőrök voltak. Sokan voltak. Karomon a gyerekkel. Kinevettek, mert én bediktáltam a férjem nevét is [akit már korábban deportáltak, egy német lágerben volt egykor]. Végül is kiadták a Schutzpasst [neki is]. Danielson svéd királyi követ 1944. augusztus 26-án kelt aláírásával, amelynek hitelességét – mert erre is szükség volt – Raoul Wallenberg, a svéd követség titkára október 22-én az aláírásával külön igazolta. Ennek alapján a KEOKH (Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság) november 30-ig még a sárga csillag viselése alól is mentesített – ezt persze a nyilasok nem fogadták el.”
„A karon ülő gyermek pedig nem más, mint az akkor másfél-kétéves édesanyám,
aki itt áll most is e pillanatban, háromnegyed évszázaddal később, az ünneplő, emlékező sokaságban” – tette hozzá Erős Gábor, miközben az édesanyjához lépett és megölelte.
A beszédet epilógussal zárta. November 4. ugyanis az 1956-os forradalom leverésének gyásznapja is.
„Ugyanazok a szovjetek verték le a forradalmat ’56-ban, akik 11 évvel korábban felszabadították a gettót, és e házat is… de aztán elhurcolták, megölték a svéd diplomatát, Raoul Wallenberget.
Soha nem hegedő sebet ejtve a túlélők lelkén, akiket megmentett a haláltól.”
Nyitókép: Nagy Dániel
