Félúton Alapítvány Orczy Klub a szenvedélybetegeknek

2021. november 18.

„Egy heroinfüggőnek az is eredmény, ha csak füvezik”

„Egy függő élete első napjától kezdve függő” – vallja Mihály Brigitta, az Orczy Klub vezetője, aki 5 éve foglalkozik szenvedélybetegekkel az Orczy út 27. alatt. A nappali ellátást kínáló intézményt 10 évvel ezelőtt létrehozó szakemberek kifejezett célja volt, hogy a segítő központot egy problémákkal súlyosan terhelt, hátrányos helyzetű városrészben nyissák meg.

A klub létrejötte óta nem érkezett lakói panasz, a legtöbben a környékről azt sem tudják, mi történik annak  falai között. Kiváltképp érdekes ez annak tükrében, mekkora ellenállás tört ki májusban, amikor a Református Drogmisszió szinte pontosan ugyanilyen ellátást kínáló intézményt akart nyitni a Teleki téren.

Az Orczy Klubba a tévhittel ellentétben nem kizárólag az alsóbb társadalmi rétegek járnak bár korábban valóban így volt, pár éve megjelentek azok a kliensek, akik egyébként

ki tudnák fizetni a magánorvost, pszichoterápiát, de egyszerűen nincs elég szakember az országban,

aki foglalkozna addiktológiával, a pszichológusok is ritkán vállalják a függőket – állítja Mihály Brigitta.. A klubban működik terápiás csoport, de lehet járni anonim szenvedélybetegek gyűlésére és egyéni terápiára is, az alapítványi háttérnek köszönhetően pedig minden szolgáltatás ingyenes.

Mihályi Brigitta; Fotó: Huszár Boglárka

Találkoztak olyan klienssel, aki elmondta, amiatt volt képes megtenni az első lépést, hogy belehasított  a gondolat: most az élet és halál között kell választania, benyitott hát az ajtón, azóta józan életet él, lett párkapcsolata, munkája – ez 8 éve történt. Mihály Brigitta szerint különösen fontos, hogy ott legyenek helyben, ahol a legnagyobb a baj, mert egy függő nem fog a második kerületbe utazni segítségért, örül, ha sikerül lenyomnia azt a bizonyos kilincset.

Hazaküldik, hogy igyon még

Hogy ki számít függőnek, azt nagyon nehéz megítélni még szakemberként is, a legfontosabb kérdés mindig az, hogy mennyire szenved a kliens a függőségétől, milyen problémákat okoz az életében, hogy viseli a környezete.  Mert amíg nem elég súlyos a baj, néha meg kell várni, hogy eljöjjön az első mélypont, ami lehet egy munkából elbocsájtás, válás, szerettek elfordulása, kórházba bekerülés stb., így előfordul olyan is, hogy hazaküldik a klienst,

igyon még, érje el a gödör alját,

akkor majd talán megszületik az elhatározás a józanság irányába  – fejti ki az intézményvezető.

Persze minden helyzet egyéni, olyan klienssel is találkoztak, aki szörnyű gyerekkorból érkezett, szexuálisan abuzálták, az itallal esélye sem volt ilyen mélypontot megélni, mint a traumáiban, így nála nem lett volna érdemes fordulópontot várni..

Mihály Brigitta szerint a függő függőnek születik, ez egy genetikusan öröklődő betegség – vannak szakemberek, akik más állásponton vannak. Ő úgy látja, a családi helyzet, a traumák csak előhozzák ezt az egyébként is meglévő hajlamot, persze azután már a kliensen múlik, hogy mit kezd a függőséggel.

Fotó: Huszár Boglárka

Az Orczy Klub honlapján elérhető egy kérdőív, amit érdemes kitölteni, ha valaki úgy érzi, problémái vannak az alkohollal, bár valószínűleg nem nagy túlzás azt állítani, hogy a teszt a felnőtt magyar lakosság 80-90 százalékának azt az eredményt hozná ki, hogy érintett. Akkor lehet valakit függőnek nevezni, ha nincs kontrollja a szer felett, de ezt

a kontrollvesztést persze ő maga  ismeri  el utoljára,

a megélése eleinte, hogy kézben tudja tartani az irányítást, nem válik függővé. Mivel az is ezt érzi, aki tényleg kontroll alatt tartja az alkoholfogyasztást, nehéz azt megítélni, hogy ki a függő valójában.

A klubban persze nem csak alkoholfüggőkkel foglalkoznak, játékfüggők, droghasználók is jöhetnek, illetve család- és párterápiára is van lehetőség, hiszen a függőségben mindig a függő ember teljes környezete érintett.

A cél: életben maradni

A terápiás csoportok hosszabb elköteleződést kívánnak, az anonim gyűlésekre bárki beülhet, az első esetben annyi az elvárás, hogy az adott napon ne legyen szer hatása alatt a kliens, az anonim klub keretei rugalmasabbak.

Mivel a 12 lépéses anonim program elveiben hisznek, a legfőbb terápiás cél alapvetően a teljes absztinencia, de néhány esetben ez módosulhat.

Egy heroinfüggő klienst a marihuána tartotta életben saját elmondása szerint, erről nem tudott leszokni, az alkoholt és a többi kábítószert abbahagyta – meséli Mihály Brigitta, és hozzáteszi, nála ez is eredmény, hogy a heroinról lejött, életben marad.

Fotó: Huszár Boglárka

Egy másik esetet is elmesélt, egy 75 éves férfi történetét, aki kéthetente ivott pálinkát, ami neki nem okozott problémát, csak a családjának. Nyilvánvalóan függőségről beszélünk, de ennyi idősen az élete utolsó éveire elvenni tőle a szenvedélyét nem biztos, hogy a legjobb megoldás, nem valószínű, hogy sikerülni fog a leszokás, amíg ő maga nem szenved tőle.

A legtöbb terapeuta álláspontja az, hogy a függőség – mivel életre szóló betegség – nem fordítható át szociális ivásba vagy alkalmi drogfogyasztásba, nincs félút, csak teljes józanság lehetséges, a legapróbb botlás is visszaeséshez vezet. Az Orczy Klub mégis találkozott olyan egyedi esetekkel, amikor ez nem így történt, bár a függőség továbbra is jelen volt, a kliens meg tudta tenni, hogy mondjuk félévente sátoros ünnepekkor ivott, mert teljesen letenni nem tudta az alkoholt.

Ezt a módszert persze senkinek sem  ajánlatos követni, ezek tényleg ritka példák, és szakember felügyelete mellett zajlanak. Amikor elkezdődik egy terápiás folyamat, a kliens a szakemberrel közösen dolgoz ki egy tervet – ugyanúgy, mint egy dietetikussal az étrendet – a leszokásra. Ideális esetben nem úgy néz ki a józanná válás, hogy akkor holnaptól nem iszom. Ennek van egy folyamata, hogy ne érje sokk a szervezetet – fokozatosan történik a megvonás. Például eleinte csak minden másnap nem lehet inni, majd egyre kevesebbet, míg eljut a kliens a józanságig.

Be lehet ülni kijózanodni is

Aki úgy érzi, hogy segítséget szeretne kérni, budapesti lakcímkártyával vagy ideiglenes tartózkodási címmel bármelyik kerületből érkezve megteheti: lehet őket keresni telefonon (06-1-785-7616 vagy 06-30-9630-127), írni nekik Facebookon, vagy becsöngetni nyitvatartási időben. Foglalkoznak eltereléssel is, amire azoknak kell járniuk, akiket kis mennyiségű kábítószer fogyasztása miatt kaptak el a rendőrök, számukra 12 alkalmas önismereti csoportokat indítanak.

Emellett alacsony küszöbű ellátás is elérhető náluk, be lehet ülni józanodni, zsíros kenyeret enni, teát inni, szociális ügyeket intézni, telefonálni. Ebbe a csomagba tartozik a prostituáltak utcai megkeresése is, ahol nem a terápia vagy a foglalkozástól való eltérítés a cél, inkább az ártalmak csökkentése: óvszert, törlőkendőt, vitaminokat kapnak az érintettek, szűrési lehetőségekről is tájékoztatják őket.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.