Nem sokkal múlt délután egy óra, a tanodában már gyülekeznek az iskolából érkező gyerekek. Az épületben két terem van, a közösségi térben hatalmas asztal, körülötte székekkel, a polcokon játékok és egy kanapékkal berendezett pihenős, chill-sarok is helyet kapott. A másodikos Kriszti az asztalhoz ül, előveszi a tankönyveit, Roland melléje huppan, a matek házival kezdenek.
Oláh Roland (a gyerekeknek Roli bácsi) korábban alkalmanként rajzfoglalkozást tartott a tanodásoknak. Megtetszett neki a légkör, és az is, hogy a srácok nagyon is fogékonyak a közös munkára. Mivel első pillanattól kezdve szót értett kicsikkel és nagyokkal egyaránt, felajánlotta neki a vezetőség, álljon be a csapatukba. A kitétel annyi volt, hogy a pedagógiai képzést el kell kezdenie. „Nekem ez nem munka, észre sem veszem, úgy elszállnak a hetek, és fontos lett, hogy fejlesszem magam, hogy minél jobban tudjam segíteni a srácokat”, magyarázza.

A nyolcadikos Csilla a számítógéphez ül. Az iskolában már belekezdett a házi feladatai megoldásába, most pihenésképpen szörfözik a neten, később áll neki a maradék leckének. Igazi kamasz, láthatóan arra vágyik, hogy békén hagyják, így nem is zargatja őt senki egyelőre. Amikor szólnak hozzá, akkor viszont azonnal reagál.
Egy édesanya érkezik a gyermekével, majd sietve távozik, előtte a kisfiától elbúcsúzik, elmondja neki: ötkor jön érte. A kissrác első osztályos, először jár a tanodában, rögtön a játékos polchoz lép, nem tud betelni a látvánnyal. „Látom, hogy itt van legó, és mennyi van! Azzal is lehet játszani, mert én legjobban építeni szeretek, de nekem nincs legóm.” Még percekig áll a polc előtt megrökönyödve a csodálkozástól: ez itt a játékkánaán.

Bátortalanul leveszi az egyik Rubik-kockát, szerényen, de mégis büszkén kérdezi, kirakja-e, mert otthon már sikerült neki többször is a színeket összeigazítani. Roli bácsi hellyel kínálja az asztalnál, és kedvesen nógatja, hogy csinálja. „Mondhatok még valamit?” – kérdezi a kisfiú. „Itt nem kell megkérdezned, ha mondani szeretnél valamit, csak mondd nyugodtan!” – válaszolja Roli, érdeklődve figyelve a kisfiút. aki gyorsan oldódik, egyik pillanatról a másikra már a családi helyzetéről kezd el mesélni. Kiderül, hirtelen történtek körülötte a dolgok, nagy változás állt be az életébe – jól hallhatóan nem tud vele mit kezdeni, szüksége van rá, hogy kibeszélje. A fordulatokkal teli történetet Roli hallgatja, nem szörnyülködik rajta és nem tolakszik a kérdéseivel.
„Ide nemcsak azért járnak a gyerekek, hogy tanuljanak, hanem azért is, mert kötődnek hozzánk. Biztos pontot jelentünk számukra, megbíznak bennünk és számítanak ránk” – mondja Eta, aki márciusban vette át a tanoda szakmai vezetését, korábban szociális munkásként dolgozott szintén itt, a Kesztyűgyárban.
A Tanodát 2019-ben hozta létre a Kesztyűgyár előző vezetése, amikor a gyermekvédelmi törvénybe új elemként bekerült a gyermekek esélynövelő szolgáltatása, ám a tevékenység majdnem megfeneklett, mert az első évben a tanodaprogram és annak tetemes adminisztrációja nem tudott összejönni, ezért az állami támogatást vissza kellett fizetni. De ez egy régi történet – meséli Csőke Zita, a Kesztyűgyár szakmai igazgatója. A következő évben megint esélyt kapott az intézmény, amivel az új vezetés élt is, és hála a kitartó csapatmunkának, a tanoda most nagyon jól működik.
A tanoda elsődleges célkitűzése, hogy fejlessze a gyerekeknek azon kompetenciáit, amiben elmaradásuk van, és amire az iskola – kapacitás hiányában – nem tud teret biztosítani. „Nálunk lehetőség van az egyéni fejlesztésre – ez az egyik kiemelt fókusz” – hangsúlyozza Eta. Több sajátos nevelési igényű gyermekük van, akik tanulási vagy magatartási problémákkal küzdenek, az ő fejlesztésük pedig kimondottan egyénileg hatékony – teszi hozzá. Emellett igyekeznek minél több élményt nyújtani a gyerekeknek. „Igyekszünk olyan programokban részesíteni őket, amit a gyerekek családi háttere nem tesz lehetővé. Elmegyünk a Csodák Palotájába, cirkuszba, állatkertbe. Ez egy hétköznapi gyereknek teljesen megszokott. A tanodásaink családjainak maximum 20 százaléka engedheti ezt meg magának.”

A tanodába bárki bejelentkezhet első osztálytól kezdve 21 éves korig. Jellemzően józsefvárosiak, vagy a kerületi iskolákban tanuló általános iskolások veszik igénybe az ingyenes szolgáltatást. A gyerekek az iskolai órák vagy a napközi után érkeznek meg. A jelentkezőknek elvileg hetente kétszer két órát kellene bent lenniük az intézményben, ám minden diákjuk ott van szinte minden nap.
A tanoda napirendje szerint a gyerekek először kifújhatják magukat, aztán jön a tanulás, majd következnek a különféle foglalkozások, akár kiscsoportokban is, közben zajlik az egyéni fejlesztés, majd együtt készítenek uzsonnát. A közös foglalkozásokat és játékokat is a fejlesztés jegyében találják ki, így például szem előtt tartják a gyerekek mozgáskoordinációs, logikai és szociális készségeinek fejlesztését is. „Nem is gondolná az ember, hogy mennyi gyereknek okoz nehézséget például megtanulni hulahoppkarikázni.” Ezen kívül jár hozzájuk matektanár korrepetálni, és van pszichológiai tanácsadás is.
A gyerekeket a bejelentkezéskor felméri a tanoda gyógypedagógusa, ez alapján állítják össze, milyen fejlesztésre van szükségük. Az osztályfőnökökkel, szaktanárokkal és a szülőkkel együttműködve dolgoznak a tanodás szakemberek: mindannyiuk bevonása szükséges ahhoz, hogy sikeresek legyenek – mondja Eta. A srácok jól kijönnek egymással a korkülönbségek ellenére. „Tudják, hogy ez nem az a közeg, ahol akár szóval vagy tettel lehetne bántani a másikat. Ha külsős programra megyünk, a nagyok pesztrálják a kicsiket.”

Máskülönben, ha probléma van, közösen megbeszélik. „Ami a szívükön, az a szájukon” – mondja Farkas Bettina, aki szintén oszlopos tagja a csapatnak, gyógypedagógusnak tanult, diploma előtt áll, és nagyon élvezi, hogy gyerekekkel foglalkozhat, a gyakorlati idejét is itt töltötte.
„A gyerekek öröme a legjobb része a munkámnak!”
Címkép: Huszár Boglárka
