A Kassán született Fiedler Ferenc csodagyerek volt. Tízévesen már a Benczúr Kör művészeivel állít ki, s a Szépművészeti Múzeum vásárolja képeit. A főiskolán Szőnyi István tanítványa és tanársegédje. Innen indul életre szóló barátsága Országh Lilivel, Reigl Judittal és Hantai Simonnal is.

Budapesti évei alatt a Palotanegyedben lakik, a Krúdy utca 2-ben, mesteréhez közel. A vészkorszakban Szőnyinek hamis papírok készítésével segít az üldözöttek mentésében. Legkedvesebb emlékei a Múzeumkerthez kötik, ahová festeni járt. 1948-tól Párizsban élt, Magyarországra már nem térhetett vissza.

1950-ben Miró fedezi fel, és a „fények festőjének” nevezi el. Felhagy a hagyományos ábrázolással, a lélek benyomásait, a belső világot viszi vászonra.

Egészen különleges módon festett. A nagyméretű vásznat a szabadban a földre terítette és látszólag véletlenszerűen festékfoltokkal borította, amit a szél és eső is megdolgozott. Ezután hónapokig tartó műtermi munkával, rétegről-rétegre vitte fel festéket sokféle technikát alkalmazva, amitől a kép térbeli kiterjedést kapott és az árnyékok is a kompozíció részévé váltak.

„Gyerekként megkérdeztem tőle, mit ábrázolnak a képei” – mondja Fiedler Péter. „Visszakérdezett: Te mit gondolsz? Azt lásd benne.” Nem adott címet a képeknek, mert ezek nem valamiről, hanem érzésekről, a belső világról szólnak, amit a néző magának fedez fel. „Azt javasolta, nézd meg közelről, majd nézd távolról. A lényeget így fogod meglátni.” Közelről fantasztikus művészi struktúrát, távolról fények és színek játékát láthatjuk. Ez a kiállítás nem csak Fiedlerről, hanem önmagunkról is szól, és egyedülálló szellemi-lelki utazásra
visz.

Fotó: Huszár Boglárka