Hol vannak a régi, háromfogásos, megfizethető ebédmenük?

2021. december 10.

A túlfinomult gasztrokultúra és a növényi sajtpótlékok közti senkiföldjén

Amikor a “13 legjobb nápolyi pizzázó Budapesten” című cikket elolvastam, elgondolkodtam, valójában mennyire mélyre jutottunk. Tizenhárom, édes jó istenem, Nápolyban vagy talán egész Olaszországban összesen nincs 13 legjobb nápolyi pizzázó, miért pont itt, miért velünk történik ez. Vitaindító cikk.

Mondom ezt úgy, hogy kevés nálam nagyobb rajongója van Olaszországnak, a nápolyi
pizzának, vagy a gasztroforradalomnak. De szép lassan annyira telítődtünk, annyira
magasra került az ingerküszöbünk, hogy már nem lehet minket fekete alapon fehér logós,
krétatáblára írt kalligrafikus betűtípusokkal és nápolyi pizzával levenni a lábunkról.
Mindenfajta objektivitást nélkülöző személyes vélemény következik.


Győrben nőttem fel, nekünk a DonPepe sonkás pizzaszelet volt az élet ajándéka szerencsés
vasárnapokon mozi előtt, a kordonblő vagy gordonblú hasábkrumplival – attól függően, hogy
melyik iskolát követte az étlap alkotója, – az ünnepi eledel. Nem tagadhatom azonban a
gasztronómiai érdeklődést, nyolcévesen mélyen megvetettem egy felnőtt ismerősünket,
amikor kiderült róla, hogy nem tud nokedlit főzni, hiszen nekem már egyedül ment, az
érettségi utáni nyarat pedig azzal töltöttem, hogy a villanysütőnkben próbáltam kikísérletezni
a megfelelően ropogós pizzatészta receptjét.


2006-ban kerültem Pestre, 2011-ig éltem a csóró egyetemisták életét, eleinte kiskéssel
vagdostam a trappistát a sajtos tésztára, mert nem volt sajtreszelőnk, majd 2012-ben
reklámügynökségnél kezdtem dolgozni, és kinyílt a világ. Úgy éreztem, hogy mindent be kell
pótolnom, amit elmulasztottam, nekem is a Villa Bagatelle-ből kell frissen facsart narancslét
és érleltsajtos szendvicset hoznom reggelire, mint a főnökömnek, csak sajnos a fizetést nem
adták mellé, amiből telt volna rá.


Nem tudom, mikor kezdődött Budapesten a gasztroforradalom, csak arra emlékszem, én
mikor vettem észre: nekem a LEVES és a Bors Gasztrobár nyitása tájékán kezdett
körvonalazódni, hogy más világot élünk, hogy azon az áron, vagy alig többért, amin eddig
ettem középszerű pizzákat, most minőségi ételt kaphatok, egyre több helyen.


Biciklizés közben lestem az új táblákat és cégéreket, izgatottan figyeltem, amikor egy optika
helyén új kézműves pékség vagy újhullámos kávézó nyílt, szenzáció volt nekem, amikor egy
új nemzet konyhája megérkezett hozzánk, amikor az első igazán jó pizzériák kezdtek nyílni,
amikor minőségi kovászos kenyeret tudtam venni egyre több helyen.


Szerettem azt az időszakot, amikor ebédmenüzni lehetett minden sarkon, jó áron, jó
minőségben háromfogásos ebédet enni, esetleg még húsos és húsmentes opciót is kínáltak,
és nem éreztem azt, hogy krumplival és rizzsel akarnak jóllakatni, volt tartalom az ételben.

Ezek a helyek hova tűntek? Igen, biztosan mindenki tud mondani egyet, kettőt, de az egyiket
valószínűleg ismerem, és azt fogom mondani rá, hogy az elmúlt években sokat romlott a
minőség, az adag nevetséges (bár én jóllakom vele, de egy nagyobb étkű ember nem), az
ára ment fel lehetetlenül, vagy igen, az biztos szuper, de csak húsos ételeket adnak.


A kedvenc műfajom viszont mindig is a kocsmaétel volt, a tartalmas hideg- vagy
melegszendvics, egy finom padlizsánkrém vagy körözött pirítóssal, fish and chips, jó
hamburger (amit meg lehet fogni, és nem kell késsel villával szenvedni vele).


Na és ezek a helyek hova tűntek? Nem, nem igénylem a fatálcán szervírozott,
unikornistejből készült házisajtos falatkákat málnás Vinaigrette öntetes salátával. Nem
elvárásom az sem, hogy a padlizsánkrém fatüzelésű kemencében készüljön – bár
kétségkívül finomabb úgy -, hogy csicseriborsóraguhoz a csicseriborsó bio fenntartható
növényészetből kerüljön ki – bár fontosnak tartom a környezetettudatosságot, amíg ép
eszünket megőrizzük mellé -, hogy fürjtojás kerüljön a rakottkrumplimba, hogy újragondolják
a melegszendvicset holland mintára, és nyolcszoros áron adják el, mert ugye a
gondolkodást is meg kell fizetni.


Vágyom vissza a random szerda estéket, amikor nincs itthon semmi, de megyünk a
valakikkel a valahova, és tudom, hogy bárhova is megyünk, lesz mit ennem, és


nem kell azon gondolkodom, milyen indokkal utasítok majd vissza a másfél korsó söröm mellé egy
négyezer forintos előételt


Nem tagadom, az igényeink is megnőttek, az egyetemi időszakból nincs olyan emlékem,
hogy azért nem megyünk egy helyre, mert ott nem lehet valakinek a specifikus diétájába
beilleszthető ételt kapni, jelenleg ez is egy tényező, amivel számolni kell, és mivel
tudatosabb felnőttek vagyunk, senkit nem lehet megróni érte, hogy tesz az egészségéért.


Mégis hiányoznak ezek a helyek, a gondtalan életérzés, ami velük járt, a jókedvűen falatozó
emberek, talán még a rossz bor is hiányzik. Biztosan léteznek ezek a helyek, lehet, hogy
nem is kell nagyítóval keresni őket, csak a nem megfelelő utcákban, tereken mozgok, de
magát a tendenciát nehéz lenne tagadni. A covid csapásai után egyre észrevehetőbb ez a
folyamat, különösen a bulinegyedben,

szinte minden második valaha volt kedves kocsma
helyén nyílt egy új, felsőbb árkategóriás étterem vagy bár, ahova farmerben már nem
mernék bemenni.

Vagy hogy azok a kedvenc bisztróim, amiket még egyetemistaként is meg
tudtam időnként fizetni, felnőtt, kereső emberként lassan elérhetetlenek, vagy legalábbis
egyre nagyobb luxusnak számítanak.


Pár éve volt egy társaságunk, akikkel új helyeket próbáltunk ki, ma már csak eleresztek egy
lemondó pillantást, amikor arról hallok, hogy izgalmas bár nyitásával ünnepli születésnapját
egy minőségi magyar italmárka, és enyhén kiráz a hideg, amikor folytatom a cikket, és
olvasom, hogy látványfőzdét és kóstolótermet nyitnak, ahol kis tányérokon szolgálják fel az
italhoz passzoló egyfalatos ételeket, amelyekből akár 2-3 elfogyasztása helyettesít egy
teljesértékű vacsorát.

Megtelt az új ingereket és helyeket befogadó képességünk, túl sok volt a jóból, nincs már
hova újhullámoskodni, mindent is kitaláltak már. 


Nem beszélve arról, hogy meddig tudjuk ezt
még megfizetni? Nyilvánvalóan a legtöbben nem tudjuk, az egyre romló minőségű kifőzdékmaradnak, ahol növényi pizzafeltétből készül a rántott sajt (régen ez sem volt így).

De bármibe fogadok, hogy ha most próbálnék, már nem tudnék asztalt foglalni péntekre a menő
bárok egyikébe sem, mert három hétre előre megteltek.

Ez egy véleménycikk, ami nem tekinthető a Józsefváros Újság hivatalos állásfoglalásának. Ha reagálna, küldje el írásban a szerkesztoseg@jozsefvaros.hu címre.

Képünk illusztráció.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.