A Klassz Menza-történet újabb fejezete

2021. december 09.

Menza-ügy: Pikó Andrásnak törölnie kellett egy Facebook-bejegyzését

Kis részben igazat adott a bíróság másodfokon a Klassz Menza cégnek, amely személyiségi jogi pert indított Pikó András ellen. A polgármester a közétkeztetési ügy kommentálásával sértette meg kis részben a cég jó hírnevét – de a lényeget érintő közlésekben a bíróság nem talált kivetnivalót.

A Pikó András vezette új önkormányzat egyik első intézkedése volt, hogy olcsóbb és jobb minőséget nyújtó szolgáltatóval váltsa le a régi Klassz Menza Kft-t, és átlátható, tiszta jogi viszonyokat teremtsen a közétkeztetésben.

A szolgáltatóváltás nem ment zökkenő nélkül, a járványidőszakban hozott döntés miatt a Közbeszerzési Döntőbíróság jelentős összegre elmarasztalta az Önkormányzatot. Azonban olyan nagy a régi és az új szolgáltató árai között a különbség, hogy még ezzel együtt is pozitív lett a váltás mérlege.

Az ügy heves politikai vitát váltott ki, amiben

nyíltan megszólalt a Fidesz is, a Klassz Menza pedig személyiségi jogi pert indított Pikó András ellen

a Facebookon közzétett őket is elítélő véleményét sérelmezve.

Ez az ügy azonban már nem érinti az Önkormányzatot, mert Pikó ugyan polgármesterként szólalt meg a hivatalos Facebook-oldalán, a Klassz Menza a személyében perelte be, azon a címen, hogy kijelentéseivel megsértette a személyiségi jogaikat. Ezért

Pikó Andrástól összesen 1.800.000 forintot követelt,

1,5 millió forint sérelemdíjat és 300 ezer forint perköltséget. Pikó ugyanakkor 400 ezer forintos ellenkeresetet nyújtott be perköltség miatt, és a kereset elutasítást kérte.

Az elsőfokú bíróság a Klassza Menza keresetét teljes egészében elutasította, követelését alaptalannak találta, és a perköltség megfizetésére kötelezte. A Klassz Menza fellebbezett, és a másodfokú bíróság részben megváltoztatta az elsőfokú ítéletet.

A Klassz Menza kártérítési igényének nem adott helyt, de Pikót arra kötelezte, hogy a sértőnek talált Facebook-bejegyzést törölje, és a bíróság ítéletét tegye közzé.

Az ítélet szerint a Klassz Menza „a másodfokú eljárásban csak meg nem határozható pertárgyérték vonatkozásában, s abban is csak kisebb részben, 10%-ban vált pernyertessé, a sérelemdíj tárgyában a fellebbezés eredménytelen.” Pikónak így kismértékű illetékfizetési kötelezettsége keletkezett, az ellenkeresetében kért perköltség igényét pedig mérsékelte a bíróság, összességében tehát 264 ezer forintot ítéltek meg a javára.

A döntés jogi érdekessége, hogy a politikus Facebook-oldalát sajtóterméknek tekinti a bíróság, ahol törlésnek és helyreigazításnak van helye – egyébként teljesen logikusan, hiszen a politikusi Facebook-oldalak ma már sokszor az elsődleges nyilvánosság eszközei, maga Orbán Viktor is többször jelentett be kormányzati döntéseket a saját Facebook-oldalán, és nem a Magyarország kormánya Facebook-oldalon.

Pikó András november 6-i Facebook-bejegyzésében azt írja, az ítélet szerint nyugodtan mondhatja, hogy a 2015-ben Kocsis Máté olyan közétkeztetési szerződést kötött, ami az önkormányzat anyagi érdekeit sértette, versenykorlátozó volt, a feltételeit bizonyíthatóan a cég diktálta és nem is teljesítette, viszont lehetőséget teremtett számára a folyamatos áremelésre, továbbá, hogy „a Fidesz minden eszközt igénybe vesz annak érdekében, hogy […] Mészáros Lőrinc lobbistájaként az önkormányzatot benntartsa a céggel kötött törvénysértő, túlárazott és kifogásolható minőségű szolgáltatást garantáló szerződésben”.

Ír arról is, miben nem kapott igazat:

„A Klassz Menza egyedül abba a mondatomba tudott belekötni, miszerint a kerületben működött a fővárosban a legdrágább közétkeztetése.”

A bíróság ezt, logikusan, nem véleménynek, hanem tényállításnak értékelte, emiatt kell a posztot törölnie Pikónak. „Kiderült ugyanis – írja Pikó –, hogy volt egy kerület (értesülésünk szerint a XI. – a szerk.), ahol még ennél is drágább volt. Ez azonban a lényegen nem változtat: Józsefvárosban, mielőtt rendbe tettük, a második legdrágább volt a közétkeztetés Budapesten.”

Tény, hogy olcsóbb és jobb minőségű lett lett a közétkeztetés. A Klassz Menzához képest az óvodai étkeztetés beszerzési ára 41%-kal, az iskolai alsós étkeztetés 44%-kal, a szünidei étkeztetés pedig 24%-kal lett kevesebb az önkormányzat közlése szerint.

Pikó András az elsőfokú és a másodfokú ítélet szövegét is hozzáférhetővé tette a bejegyzésében.

Nyitókép: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2020. június 09.
A józsefvárosi közétkeztetés borzolja most a helyi politikai életet. Miközben az önkormányzat szerint nem elég, hogy jogellenesen, de rossz minőségben és drágán is szállított az eddigi szolgáltató, addig a helyi Fidesz a szerződés – szerintük jogtalan – megszűnése miatt háborog, a cég pedig jogi útra tereli az ügyet. Tény: sokan elégedetlenek voltak a Klassz Menzával. Az új helyzetben a díjak máris csökkennek.
2021. május 06.
Remélhetőleg végleg nyugvópontra ért a közétkeztetési szolgáltatók kiválasztásának politikai viharokkal kísért folyamata. Pikó András polgármester bejelentette a nyerteseket, akik jobb minőséget vállaltak az előző ciklus szolgáltatójánál 25–44 százalékkal olcsóbban.
2021. július 10.
Újra figyelmeztet a közbeszerzési hatóság arra, hogy a Fővárosi Törvényszék ítélete alapján nem jár vissza a befizetett büntetés a kerületnek.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.