1 milliárdot tesz félre az önkormányzat

2021. december 17.

„Szárazon tartjuk a puskaport, biztosan tervezünk és biztosan kormányzunk”

A csütörtöki 11 órásra húzódó képviselő-testületi ülésen kiderült, mennyi tartaléka van a Józsefvárosi Önkormányzatnak, határoztak a folyószámlahitel felvételéről, és elutasították a Fidesz frakció azon javaslatát, hogy 300 millióra emeljék a társasházakra szánt veszélyelhárítási tartalékot. Végül mindenki boldog karácsonyt kívánt, és a képviselők megegyeztek abban, hogy nem túl hatékonyak az ülések, mindkét oldal szerint a másik fél miatt.

Első körben – és leghosszabban – az átmeneti gazdálkodásról szóló előterjesztést tárgyalták, itt fideszes javaslatra végül különvették a folyószámlahitel kérdését, ezt ugyanis nem támogatta a Fidesz frakció, az átmeneti gazdálkodást viszont jogszabály szerint el kellett fogadniuk.

Felkészülnek az elvonásokra

Végül mindkettőt megszavazták, és az is kiderült, hogy összesen 4 milliárd forint van az önkormányzat bankszámláján, ebből 2,5 milliárd a már folyamatban lévő projektek fizetendő költségeire, illetve a már kiírt közbeszerzési eljárásokra használható, 479 millió forint általános tartalék, melyet jogszabály ír elő, és a fennmaradó nagyjából 1 milliárd forint az, amivel gazdálkodni lehet. 

Sátly Balázs elmondta, hogy ezt a pénzt strukturált döntéshozatal mentén

a jövő évi költségvetésbe fogják beépíteni,

ha már kiderült, milyen „ámokfutást” követ el a kerület ellen a kormány, amit Józsefváros deklarált ellenségének nevezett. „Szárazon tartjuk a puskaport, biztosan tervezünk és biztosan kormányzunk”, mondta. Tartalmilag ugyanez volt a válasza arra a kérdésre is, hogy mikor lesz költségvetés 2022-re: akkor,

ha látják, milyen újabb elvonásokkal kell számolnia az önkormányzatnak.

Megígérte azonban, hogy törvényi határidőn belül lesz költségvetés ebben a dinamikusan változó környezetben is.

Fideszes javaslatra szavaztak arról, hogy a rendelkezésre álló összegből többek között 100 millióval támogassák a köztisztaságot, 50 millióval a világos kapualjak programot, 10 fővel növeljék a közterület-felügyelet létszámát – mindegyik javaslatot leszavazta testület.

Elfogadta testület, hogy ne lépjen hatályba az az adóemelési rendelet, ami 360 millióval növelte volna az önkormányzat bevételét, de egy kormánydöntés miatt nem léphették meg az emelést (jogtechnikai okokból kellett erről elfogadni egy rendeletet). Emiatt viszont a tervezett adócsökkentés sem léphet életbe, mivel az a 2019-es állapothoz képest növelés lett volna, csak a jelenlegihez képest csökkentés. 

Fotó: Mile Máté

Szobor, wifi, zöld tervek

Visszavonták a Wahorn-szobor felállításáról szóló tervet, egyhangúlag elfogadták a javaslatot, miszerint a szobrot nem szabad felállítani.

Kiépülhet a tagóvodákban a wifi-hálózat, és

elindulhatnak a kerületi óvodákban az angol nyelvű élményalapú programok,

melyeknek célja, hogy a középosztálybeli kerületi lakosok gyerekeit a kerületben tartsák, s Józsefváros óvodái minőségi képzést kínáljanak. Erőss Gábor elmondta, sikerült megállítani a létszámcsökkenést az óvodákban, Sátly hozzátette, hogy az ő kisfia is a kerületben kezdi az óvodát jövő ősszel, a fideszes képviselők pedig felhívták a figyelmet, nem Józsefváros jelenlegi vezetése találta fel az óvoda intézményét, az intézmények felújítása pedig az előző vezetésnek köszönhető. 

Néhány lépéssel bővül a kerületi klímastratégia, egyrészt folytatódik a komposztláda pályázat társasházak számára a költségkeret erejéig, másrészt elindul egy merőben innovatív program, a homlokzatzöldítés, ahol a társasházak klímatudatos zöld falakra pályázathak, elfogadták az árnyékolási programot is és gangzöldítésre is lehet majd jelentkezni. Erőss ígérete szerint további hősziget hatást mérséklő pályázatok várhatóak. 

Fotó: Mile Máté

Szociális ügyek

Hosszú vita után lekerült a napirendről az „Albérletház, mini lakásügynökség egyetlen házban” című előterjesztés, ami arról szólt, hogy az önkormányzat három civil szervezettel közösen indulna egy francia pályázaton, és egy jelenleg üresen álló önkormányzati épületet (Szigony utca 18.) alakítanának át 8 lakásos közösségi lakhatásra alkalmas épületté, ahova bántalmazott nők, egyedülálló anyák és gyermekotthonból kikerülő fiatal nők költözhetnének kedvezményes lakbérért. 

Mivel túl sok jogi és pénzügyi kérdés merült fel, nem volt friss értékbecslése az épületnek, és nem tudták tisztázni annak a kérdését, hogy mennyire jár jól az önkormányzat a használatba adással, illetve milyen más módokon valósulhatna meg a projekt, ezért a témát elnapolták januárig, amikor az előterjesztők kidolgozottabb válaszokkal jelentkeznek majd.

Fotó: Mile Máté

Elfogadták viszont azt a javaslatot, hogy egyházak és civil szervezetek összesen 15 darab önkormányzati lakás bérlőkijelölési jogát átveszik és a lakásokat egy éven belül felújítják.

Szintén egy nagyobb vita után megszavazták a Menhely Alapítvánnyal való együttműködést és a 3 millió forintos támogatást az alapítványnak, aminek köszönhetően a téli időszakban hosszabb idősávban tudnak jelen lenni a dolgozóik az utcai szociális szolgálatban, és a nappali melegedő színvonala is emelkedhet. 

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.