A járványokkal évezredek óta együtt élünk. Már a 6. századi Bizáncból vannak feljegyzések, hogyan pusztított a pestis: fél év alatt 200 ezren haltak meg, ami a lakosság 40%-át jelentette. A 14. századi nagy európai pestisjárvány még több áldozatot szedett, ez már Magyarországot is elérte. Nálunk kevesebb veszteséggel járt, mivel kevésbé voltunk benne az európai kereskedelmi körforgásban, és mert az áldozatok nagy része A vércsoportú volt, a Magyar Királyság területén pedig inkább az ellenállóbb B-sek éltek. A fekete halálnak is nevezett pestis többször megjelent hazánkban, például a Rákóczi-szabadságharc utolsó éveiben is. A harcokban 80 ezren haltak meg, míg a járvány számlájára 410 ezer haláleset volt írható.

A védekezést már a középkorban is vesztegzárral igyekeztek megoldani. A karantén szó a 14. századi Raguza 40 (olaszul quaranta) napos elzárásából származik. Az 1738-as pestisjárványban még a Pest és Buda közötti kapcsolat is megszűnt egy időre. A pestishez hasonlóan a kolera is bakteriális eredetű betegség, és nem kevésbé gyilkos. Már az ókorban ismerték, de végigkísérte a közép- és újkort is, és a mai napig fel-felbukkan a világban. 1831 és 1915 között több kolerajárvány is volt Magyarországon. A legpusztítóbb az 1830-as évek elején tört ki, amikor 3 hónapos határzárat rendeltek el, de feloldása után, 1831-ben újra tombolni kezdett. Ekkoriban a fiatal Kossuth is kivette a részét a védekezésből kolerabiztosként. A Pestet sem elkerülő ragály 250 ezer emberrel végzett, és éhínség kísérte, mert a korlátozások miatt megszűntek a munkalehetőségek. Zavargások törtek ki országszerte, az északkeleti megyékben több tízezres koleralázadás robbant ki, amit keményen megtorolt az állam. A pest-budai védekezés nem sikerült túl jól, hiába állítottak fel karanténokat az utakon érkezőknek, a kolera áttört és Pest lakosságának 2,33%-ával, mintegy 1500 emberrel végzett.

A 19. században ezután szinte minden évtizedben volt egy nagyobb kolerajárvány, az 1848/49-es szabadságharc végén is; majd 1854/55-ben, ami kevésbé volt gyilkos, viszont tovább is tartott. Pesten 3520 megbetegedést regisztráltak, a betegek több mint fele, 1848 ember meghalt. A negyedik nagyobb járvány 1866-ban ütötte fel a fejét, országosan 70 ezer áldozatot szedve, közel 2000-et Pesten – vagyis a város akkori lakosságának 1%-a halt meg. Józsefváros különösen fertőzött volt, leginkább a rossz higiéniai viszonyok miatt.

Az utolsó nagyobb kolerajárvány 1872 és 1874 között tombolt, országszerte több mint 400 ezren haltak bele. Józsefváros Budapesten belül a középmezőnyben volt a betegek számát tekintve. A legtöbb ezer főre eső megbetegedés a X. kerületben volt (2,48), míg Józsefvárosban csak 2,26 volt a korabeli Orvosi Hetilap statisztikája szerint. A későbbi kolerajárványok már nem puztítottak annyira, mivel javultak a higiéniai viszonyok, és hatékonyabbá vált a figyelő- és bejelentőrendszer is. Elmondható, hogy a fővárosi vízvezeték- és csatornahálózat létrejöttét nagyban ösztönözték ezek a járványok.

Az I. világháborúval az epekórnak is nevezett kolera nagyjából el is tűnt, helyette megjelent az influenza egy formája, a spanyolnátha. A 14. századi pestisjárvány után a spanyolnátha volt a valaha legtöbb áldozatot szedő pandémia. Már 1918 végére többen haltak meg benne, mint ahányan a világháborúban elestek. A becslések szerint 20–50 millió ember haláláért tehető felelőssé ez a járvány.
Magyarországon a spanyolnátha 1918 nyarán jelent meg, halálozási aránya 10% volt. Hasonló korlátozásokkal igyekeztek a terjedését gátolni, mint ma is: csak maszkban lehetett a tömegközlekedésben részt venni, bezártak a színházak, mozik, egyetemek; a kávéházak nyitvatartását korlátozták, és csak selyempapírral lehetett megfogni a telefonkagylókat.
A járványok időről időre felbukkannak az emberiség történetében, de eddig mindig sikerült legyőzni azokat. Most sem lesz ez másképp, de a mi felelősségünk is, hogy minél kevesebb emberéletet követeljen.
Fotók: Wikipedia, Fortepan.hu és Arcanum
