Véget ért az ünnep

2022. január 03.

Hová dobhatjuk a karácsonyfákat?

A hagyomány szerint vízkereszt napján, január 6-án kell lebontani a karácsonyfát, ekkortájt kerül ki a legtöbb fa az otthonokból. Az FKF munkatársai is a napokban kezdik meg a kidobott tűlevelűek elszállítását.

Vízkereszt a keresztény hagyomány szerint a karácsonyi ünnepkör zárása és a farsangi időszak, kezdete is egyben: a meghitt nyugalmat, befelé fordulást a pörgő vidámság váltja fel. A karácsonyfa lebontásának szimbolikája az óév elengedését és az új év, az új kezdet feletti ünnepet jelenti. A hiedelem szerint, aki nem ezen a napon bontja le a fáját, azt elkerüli a szerencse az évben.

Fotó: Huszár Boglárka

Január 6-ig még van néhány nap, az utcára kilépve már most is láthatók elvétve az ünnepi díszüktől megfosztott, kárhozatra ítélt örökzöldek. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a karácsonyfák elszállításáról idén is a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai gondoskodnak majd.

A szervezet

a karácsonyi időszak után nagyjából 500-600 ezer darab fa elszállításával számol,

jellemzően ennek jelentősebb részét február közepéig – a kirakásoknak megfelelően – el is szállítják. A lakosok választhatnak, hogy a kerületi gyűjtőpontokon, vagy a kommunális kukák mellé a hulladékgyűjtés napján helyezik ki a fákat.

Fontos, hogy utóbbi esetben figyeljenek arra, hogy a kidobott fa ne akadályozza sem a gyalogos, sem a gépjárműforgalmat, ugyanakkor a parkolást sem.

A kijelölt gyűjtőpontokról úgynevezett fenyőfajáratok viszik el a karácsonyfákat, míg a lakóingatlanoktól ezzel párhuzamosan, normál hulladékszállítók gyűjtik össze az örökzöldeket, a nagyobb méretűeket szükség esetén pedig külön járművel gyűjtik össze.

Fotó: Huszár Boglárka

A kiszolgált fenyőfákat az elszállítást követően környezetbarát módon hasznosítják: felaprítás után a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. Kapcsolt energiatermelés útján mintegy

76 ezer budapesti lakás fűtését és melegvíz-ellátását, valamint közel 50 ezer átlagos budapesti háztartás éves áramigényét biztosítja

a fent említett famennyiség.

Információink szerint az FKF oldalán hamarosan frissítik az idei évre vonatkozó elszállítási tájékoztatót, ebben valószínűsíthetően érdemi változás nem lesz a tavalyihoz képest. A kijelölt gyűjtőhelyek listáját kerületi bontásban, térképes mutatóval lehet majd megtekinteni az FKF oldalán a Fenyőfa gyűjtőhelyek bannerre kattintva – tudtuk meg a Divízió sajtóosztályától, ez még egyelőre nincs kirakva. Frissítés: kirakták.

A józsefvárosi gyűjtőpontok: a Baross utcai lakótelepen (az iskola mellett), a Százados út-Ciprus utca sarkán, a Blaha Lujza téren és a Szenes Iván tér Delej utcai oldalán.

Nyitókép: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.