Nem volt megállapítható a hátrányokozás vagy előnyszerzés

2022. január 05.

A rendőrség szerint nem volt vitorlásmutyi Káptalanfüreden

Megalapozott gyanú hiányában elutasította a Budapesti Rendőr-főkapitányság Sátly Balázs momentumos képviselő és társai bejelentését, mely a Józsefvárosi Önkormányzat káptalanfüredi strandjának bérbeadásának körülményeivel kapcsolatosan született.
Fotó: Petkovics Zoltán

Sátly idén október végén tett bejelentést a rendőrségen, miután a kormánnyal konfrontációba igen ritkán kerülő HírNyolc felületein megjelent egy cikk és egy videó, mely azt sugallta, hogy a strand vitorlázóklubnak történő bérbeadása körül nincs minden rendben. Az orgánum kifogásolta a bérleti díj szerintük alacsony összegét, valamint azt a gyanút keltette, miszerint

a szerződés „előre le volt zsírozva”,

mivel annak szövegét a – pályázaton később nyertes – Vitorlázó Gyermekekért Egyesület számítógépén írták. Ez utóbbit egyébként a több momentumos képviselő is aggályosnak találta, bár a büntetőjogi felelősség megállapításának esélyét egyikük sem találta valószínűnek, az ügyben indult önkormányzati belső ellenőrzés is szabálytalanságokat tárt fel.

Most azonban – legalábbis a rendőrségi részről – rendeződni látszik az ügy: a feljelentés nyomán egy olyan határozat született, mely kimondja, hogy

„a hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja hiányzik,

Fotó: Huszár Boglárka

tekintettel a hűtlen kezelés objektív és szubjektív szükséges tényállási elemeinek hiányára”. A szerződés megírásának körülményeit illetően, tehát, hogy milyen és kinek a számítógépén született meg az irat, a rendőrség megállapítja, hogy

„nem volt kétséget kizáróan megállapítható, hogy szándékos, jogtalan hátrányokozás vagy előnyszerzés célzatával hivatali visszaélés történt volna”.

Sátly Balázs szűkszavúan kommentálta a történteket: „Nem nagyon van egyéb mondanivalóm ebben a témában, a rendőrség ezt értelmezte ki a bejelentésből. Mi azzal mentünk oda, hogy nézzék meg, hogy az a cikk, meg az a videó, amit a HírNyolc lehozott, felveti-e a bűncselekmény gyanúját, és ha igen, akkor indítsanak eljárást. Pörögtek, forogtak a fogaskerekek a rendőrségen, és

a végén azt dobta ki a gép, hogy nem, nem történt bűncselekmény

– mondja Sátly.

Igyekeztünk elérni a helyi ellenzéki, az üggyel kapcsolatosan előszeretettel vitorlásmutyit emlegető fideszes képviselőket is, hogy mit szólnak a rendőrség döntéséhez, egyelőre nem jártunk sikerrel.

Nyitókép: Ványi Ákos

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.