A sajtótájékoztatót Hajnal Miklós, a Momentum 2022-es hegyvidéki képviselőjelöltje nyitotta, elmondta, hogy a 2019-es önkormányzati választások után példátlan büntetéssorozatot indított a kormány a főváros ellen, mert az itt lakók úgy döntöttek, hogy többségében ellenzéki vezetőket választanak. A kormány válasza erre az volt, hogy nem segíti, hanem bünteti Budapestet– mindezt a kialakult komoly gazdasági, szociális és egészségügyi válsághelyzetben. És ez 2022-ben is folytatódik – tette hozzá.
Az Egészséges Budapest Programot ugyanis elkaszálta egy decemberi kormánydöntés, mely rengeteg területről vonta el a forrásokat– erről mi is beszámoltunk korábbi cikkünkben.
Decemberben pár nap alatt kiderült, hogy a gazdaság romokban van, a sokszáz milliárd forintos megszorításba pedig simán belefért az előirányzott több mint 13 milliárd forintos költségvetési elvonás, mely pénzt eredetileg a budapestiek egészségi állapotának javítására szánták volna. A közmédia eközben idén már 130 milliárd forintot kap költségvetési forrásokból– ez tízmilliárddal több mint az előző évben, de a Rogán Antal által vezetett propagandminisztérium is már 40 milliárd forintból gazdálkodhat 2022-ben. Emellett költenek a Fudan Egyetemre és a Belgrád-Budapest vasútvonalra is – mondta Hajnal– és más, szerinte az egészségügynél kevésbé fontos beruházásra.
Három dolog derül ki ebből a döntésből a politikus szerint:
1. A kormány nem tarja a szavát. Tavaly is tíz hónapot kellett várni arra, hogy megérkezzenek a források, 2022-ben pedig már nem is tervezhetnek azzal az összeggel, amiről korábban megállapodás született Budapest és a kormány között. Ez a sokadik bizonyítéka annak, hogy a kormány ígéreteiben nem lehet bízni.
2 A kormánynak továbbra is Budapest büntetése a stratégiája, nem pedig a segítése. Hajnal szerint
„ameddig a Fidesz lesz hatalmon, a fővárosiak nem számíthatnak másra, mint megszorító intézkedésekre a kormány részéről
– és éppen ezért a budapestieknek a kormányváltás becsületbeli ügy“.
3. A kormánynak fontosabb a stadionok építése, mint az egészségügy kérdése: nemrég fejezték be a kézilabdacsarnokot, javában épül az atlétikai stadion. Ezek a kormányzati prioritások még békeidőben is elfogadhatatlanok lennének, de egy olyan gazdasági és egészségügyi válsághelyzetben, mint amilyenben most van az ország, ez még kevésbé megbocsátható.
Azért a Budapesti Fejlesztési Központ elé– melynek élén Vitézy Dávid áll, és szakmai irányítója az a Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, aki épp Hajnallal szemben indul a Fidesz színeiben a XII. kerületben a tavaszi választásokon– szervezték a sajtótájékoztatót, mert ennek az intézménynek lenne a feladata, hogy a fővárosi forrásokról döntsön, igaz, az itt élők feje felett. Hajnal Miklós szerint Fürjes nevéhez köthető a Puskás Aréna, a Duna Aréna és a Groupama Aréna felépítése, melyek a budapestiek érdekeit nem igazán szolgálták. A momentumos politikus arra kérte Fürjest és a kormányt a sajtótájékoztatón, hogy
„álljanak ki a budapestiek mellett; hogy Fürjes Balázs ne a Fidesz hangja legyen Budapesten, hanem a budapestiek hangja legyen a kormányban“.
Ezért nyílt levelet írtak neki– aki még néhány hete is az Egészséges Budapest Program hasznát ecsetelte –, melyben azt kéri, hogy álljon ki a kormányban a források biztosítása mellett, a fővárosban élőket képviselve.
Ezután Havasi Gábor, a Momentum Mozgalom egészségpolitikusa, a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi tanácsnoka, az Egészséges Budapest Program felelőse beszélt. Elmondta, a háziorvosi és szakorvosi rendelők sokszor nemhogy a 21., de a 20. századi követelményeknek sem felelnek meg teljesen. Ezért is kötötték annak idején a megállapodást a kormánnyal a program kiegészítéséről annak fejében, hogy a főváros cserébe hozzájáruljon a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséhez és áldását adja az új stadion felépítéséhez.
„Ez a forrás nem a Fidesz akaratából van, hanem a Fidesz akarata ellenére kapják, illetve kapták volna meg a budapesti polgárok.“
Most azonban kiderült– folytatta–, hogy a kormány adott szava semmit nem ér. 2021-ben 8 hónapon keresztül tartották vissza a forrásokat, most pedig a 13,2 milliárdos elvonással meg is szüntetik a programot, amit tavaly még sikerült megvédeni– erről mi is írtunk a Józsefváros Újságban.
Havasi szerint most a választókon a sor. Mert amíg nincs kormányváltás, addig az Egészséges Budapest Program és minden fővárosi fejlesztés létét kétségbe fogja vonni a kormány, mely nem partnerként, hanem ellenségként tekint a fővárosi önkormányzatra és a polgárokra. Arra kérte a választópolgárokat, hogy olyan országyűlési képviselőjelölteket támogassanak, akik nem ilyenek. Beszédét azzal zárta, hogy Márki-Zay Péterrel együtt elkötelezettek a program folytatására, és megígérte, hogy a választásokig fognak még adni pár ötletet, hogy min lehetne spórolni a budapestiek egészsége helyett.
A sajtótájékozató végén Hajnal Miklós elmondta, hogy átadják a nyílt levelet a BFK vezetésének, melyben három javaslatot is adnak, hol lenne érdemesebb spórolni– a közmédián, a Fudan Egyetemen vagy a Belgrád-Budapest vasútvonalon–, hogy az Egészséges Budapest Program folytatódhasson.
