Jucka arra ébredt, hogy a szülei ölelkeznek.

Igaz, a reggeli kakaója már előtte állt, éppen emelte fel a fecskés bögréjét a drapp asztalterítőről, hogy kiigya az egészet egyszerre, amikor látta, hogy a cigaretta illatú, gyönyörű szép anyukája odamegy a finom szagú apukájához, és azt a narancssárga pizsamájában megöleli, összeragadnak, mint a csigák vagy a bogarak, talán még meg is csókolta egyik a másikát, de Jucka erre már elfordította a fejét, olyan kellemetlen érzés jött rá, a hasát is szorította, hogy nem akart odanézni, és alig várta, hogy vége legyen egykettőre, közben viszont elszállt a félálom a szeméből, és minden olyan élesen igazinak tűnt, főleg a terítő szövése és a fecskefej a bögrén, hogy ez az igaziság már bántotta is a szemet. Juckáét legalábbis. Ezer szerencse, hogy nem tartott sokáig.

Később anya vitte az óvodába, a szürke ballonkabátja izgalmasan simította a kislány arcát: kéz a kézben haladtak a hosszú folyosón és a huzattól a kabát alulról megemelkedett, az anyag Jucka bőréig ért. Csiklandozta kicsit.

Tízórai után körbe kellett ülni, és az óvó néni úgy döntött, megbeszélik, ki hogyan készülődik reggelente. „Az ébredéstől az óvódáig”, jelentette be a témát rikácsolva. Bondorodott az ősz haj a fején, báránygurigává váltak a tincsei. A gyerekek jelentkeztek, kivéve Juckát. Peti azt mondta, náluk a teát egyik bögréből a másikba kell önteni, mert mindig, de mindig túl forró. Julcsi azt mondta, hogy őt folyton siettetik; „Anya szerint túl lassú vagyok”, és beleszontyolodott a kis óvodás székébe. Balu közölte, hogy úgy ébred, hogy „fél kézzel lecsapja a kisebb testvéreit”, és erre az óvó néni nem helyeselt. Micsoda dolog három éveseket bántani! Ennél Balu már igazán nagyobb fiú.

Jucka nem tudta, mi legyen. Milyen jó volna megszabadulni ettől a kényelmetlen dologtól, ami reggelenként felébreszti a konyhaasztalnál, ha nem is minden nap, de egész rendszeresen. Csak lehet, hogy ez olyan, mint a kakilás. Titkos téma.

Fészkelődött a székén. Szerette volna tudni, hogy ez csak náluk történik, vagy mindenhol. És egyáltalán mi történik?

Az óvó néni ránézett: „Jucka?”

Erre mindig válaszolni kellett, a csend nem volt válasz.

„Nálunk reggel anya meg apa folyton megpuszilja egymást, amíg kalácsot eszek. Meg ölelgeti”, mondta ki végül, és még nem eresztette ki a levegőt, hanem az óvó nénire nézett. Már akkor tudta, hogy hibázott: az óvó néni szeme olyan izgalmat árult el, amit még Balu verekedése után sem lehetett látni rajta. Egy pillanatig tartott csak, a ráncai is összehúzódtak a hirtelen ragadozó madárra emlékeztető szeme alatt, felajzva kémlelte Juckát, aztán mosolyba fordult a petyhüdt szája, és abba a mondatba, hogy „szeretik egymást, ugye? Ez azt jelenti, Jucka”.

Jucka szomorúan bólintott, mert tudta, hogy most minden csak rosszabb lett. Úgy érezte magát, mintha elmesélte volna, hogy még ősszel, a nagy melegben Lillával egyedül maradtak az udvaron tíz percre, és annyira kellett pisilniük, hogy lelocsolták a homokvár tövét, pedig ez teljesen tilos volt, ezerszeresen, nagyon sokszor elmondták az óvó nénik, és Jucka néha azzal álmodott, hogy egy kutya kiszagol mindent hónapokkal később, egy nagy németjuhász mégpedig, és elárulja őt meg Lillát, és mindenki megtudja, mit csináltak aznap. A gyerekek is elcsendesültek egy pillanatra. Vagy Jucka csak képzelte?

Délután az óvó néni hosszan beszélt Jucka anyukájával, és Jucka biztos volt abban, hogy arról, amit a reggeli körben mondott. Még rosszabb, hogy amikor az óvó nénik egymás között traccsoltak az udvaron, miközben Misi a mászókáról ugrált, Balu a homokban hempergett, Peti Julcsi haját húzta, hogy az visított, na, akkor Jucka úgy gondolta, ők is ugyanazt tárgyalják. Őt meg a furcsa szüleit. De neki nem hozták szóba az esetet.

Amikor anya néhány hét múlva elmondta, hogy Juckának kistestvére lesz, Jucka mosolygott. „Jaj, de jó”, kiáltott halványan, pedig persze nem örült, hanem elhatározta, hogy világgá megy. Itt hagyja a szüleit, és az erdőben él rókákkal meg farkasokkal meg medvékkel és nyulakkal, annyi buckára pisil, amennyire akar, mert senki sem kérdezi, és a kistestvérére rászabadítja a farkasokat. Vagy nem. Odaadja a testvért a szüleinek: tessék, egyék meg, mind az övék lehet! Ő a maga részéről most már tényleg végzett velük.