A kerület két országgyűlési képviselője – Csárdi Antal (1-es oevk) és Kocsis Máté (6-os oevk) – mellett Böröcz László és Dúró Dóra vagyonnyilatkozata is elérhető. Ők ugyan jelenleg nem képviselői Józsefvárosnak, de mivel bejelentették, hogy indulnak a tavaszi országgyűlési választásokon, az ő vagyonnyilatkozatukat is megnéztük, mivel jelenleg is a parlament tagjai, előbbi a Fidesz képviselője, utóbbi függetlenként honanyaként ül a padok közt.
Sára Botond és Jámbor András a 6-os választókerületben csapnak össze. A korábbi fideszes polgármester jelenleg sem az országgyűlésben, sem a kerületben nem képviselő, így nem is kellett nyilvános vagyonnyilatkozatot tennie, Jámbor András pedig új szereplő a politikában, nincs képviselői múltja, így őt sem érinti ez a rendelkezés.
Az eladósodott Böröcz László

… a budapesti 1-es választókerületben induló képviselő 2018-ban a Fidesz listáján jutott be a parlamentbe, ahol pártjának frakcióvezető-helyettese.
Vagyonnyilatkozata alapján egy alsóörsi, művelés alól kivont 3714 négyzetméteres ingatlan tulajdonosa 1/8 arányban, ehhez még 2002-ben jutott hozzá ajándékozás útján. Van egy 2015-ös évjáratú Volkswagen Passat gépkocsija, amit 2020-ban vásárolt. Értékpapírban vannak megtakarításai, egy 1.510.000 forintos életbiztosítás (ez az előző évről 45.000 forintot kamatozott); lakástakarékban 2.087.000 forintot gyűjtött össze (ez 127.000 Ft-tal több az előző évi összeghez képest); értékpapírban pedig 3.670.000 Ft-ja van (ez 1.395.000 Ft-os gyarapodás). Csúnyán eladósodott: egy év alatt jelentősen, 6.700.000 forinttal nőtt a banki tartozása, ami most 34 millió forintot tesz ki. Emellett van még egy (nem banki, közelebbit nem tudni) 7,5 milliós tartozása is, mely ugyanennyi volt az előző esztendőben is.
Az országgyűléstől kapott juttatásokban egy év alatt nem volt változás, az iPhone, az iPad, a két SIM-kártya, a Dell notebook, valamint a törvényben biztosított üzemanyagkártya és a lakáshasználat még 2018-es, utoljára 2019-ben kapott egy másik iPhone-t.
A mikrohullámú sütőket gyűjtő Csárdi Antal

… 2018 óta az LMP parlamenti képviselője, miután a palotanegyedi 1-es budapesti választókörzetben egyéni mandátumot szerzett, korábban a fővárosi közgyűlésben képviselte pártját. Miután 2021 októberében a körzetében megnyerte az előválasztást, az áprilisi választáson ő az Egységben Magyarországért koalíció jelöltje.
Ingatlanja nincs, egy Suzuki Vitarát lízingel 2018 óta. Nincsenek jelentősebb vagyontárgyai, sem megtakarításai, mindössze egy a házastársával közös 311.335 Ft-os hitelintézeti követelése van, ami 103.023 Ft-tal nőtt az előző év óta, amióta sikerült a 9.698 forintos autóhitel-tartozását is rendeznie a képviselőnek.
A kereskedőcsaládból származó politikus a Csárdi és Csárdi Kft. nevű családi vállalkozás 100%-os tulajdonosa. A vagyonnyilatkozatban nem szerepel a cégből származó jövedelme, az OPTEN adatai szerint 2020-ban a vállalkozás teljes évi forgalma 1.021.000 Ft volt. (A 2021-es évi adatok még nem elérhetők, de a tavalyi vagyonnyilatkozatban sem szerepelt a cégből származó jövedelme Csárdinak.)
Képviselői munkájának segítésére 2021-ben 3 db vászonképet (29.819 Ft értékben) és 2 db mikrohullámú sütőt kapott (darabja 18.028 Ft értékű).
A könyvmoly Dúró Dóra

… 2018-ban a 6-os választókörzet egyéni jelöltjeként nem jutott be, akkori pártjának országos listáján a 3. helyen szerepelt, így 2010 és 2014 után 2018-ban is a Jobbik listásaként lett országgyűlési képviselő. Kevesebb mint két hónap után azonban elhagyta a pártot, azóta függetlenként dolgozik a Kossuth téren a Mi Hazánk elnökhelyettese.
A négygyerekes képviselőnőnek egy 566 m2-es budaörsi ingatlana (lakóház udvarral) van, melyből a lakóház 154 m2-es – ennek felerészben tulajdonosa 2012 óta. 2016-ban vett egy Citroen C4 Picasso személygépkocsit. Vagyonnyilatkozata szerint a Magyar Állampapír plusz nevű értékpapírban tartott megtakarítása 9 millió, ami pontosan ugyanennyi volt előző évben is. 2018 óta nem kapott az országgyűléstől, pártjától vagy valamilyen alapítványtól egyéb olyan juttatást, mely a munkájához szükséges.
A képviselői vagyonnyilatkozatban beszámolt egy kb. kétezer kötetes otthoni könyvtárról.
Jámbor András
… új belépő a politikába, mivel még nem képviselő, neki nem kellett vagyonnyilatkozatot leadnia. Ő a Józsefváros és Ferencváros nagy részét lefedő 6-os választókörzetben igyekszik az egyesült ellenzéknek mandátumot szerezni áprilisban.
A sejtelmes Kocsis Máté

… vagyonnyilatkozata van még hátra, ami a legtöbb fejtörést okozza annak, aki értelmezni próbálja.
A Fidesz frakcióvezetője a párt egyéni képviselője a 6-os választókörzetben, de 2022. áprilisában nem indul újra egyéni jelöltként. A kormánypárt az egyéni jelöltjeinek listáját január végén tette közzé, ezen Kocsis nem szerepel, de szinte kizárt, hogy a területi listán ne szerepelne.
Idei vagyonnyilatkozatában ugyanarról az ingatlanról nyilatkozott Kocsis, melynek felét tulajdonolja 2019 januárja óta. A 683 nm2-es ingatlan egy VIII. kerületi lakóház udvarral, amihez „adás-vétel csere” útján jutott. További ingatlant nem említ Kocsis, ahogy autó sem szerepel a vagyonnyilatkozatban. Folyószámlán és készpénzben 31 millió Ft-ja van, ami 8 millióval több, mint a megelőző évben. Ezen kívül családon belüli kölcsönként 28 milliós kintlevősége van, ami nem változott. Tartozása nincsen.
Frakcióvezetőként a havi bevétele havi 2.421.600 forintra nőtt 2.206.800 forintról. Ez így 12 hónappal számolva bruttó 29.059.200 forintot jelent. Ebből jön le a perköltség ebben az ügyben:
Emellett a Hobby-Key Kft. nevű családi vállalkozásából is származik jövedelme Kocsis Máténak, ám idén nem adta meg ennek összegét. A cégnek 25%-ban tulajdonosa, nyilatkozata szerint annak nyereségéből is ilyen arányban részesül. Ám idén csak azt írta, éves forgalomtól függő ez a jövedelem. A 2020-as évre vonatkozó bevallásában még 15,25 millió Ft-ot írt a tavaly január 31-i leadáskor.
Megnéztük a nyilvánosan is elérhető céginformációkban a vállalkozás bevételét. A Hobby-Key Kft. 2020-as éves adózott nyeresége összesen 11.637.000 Ft, a Kocsis által megjelölt jövedelem viszont ennél több. Ez úgy lehetséges, hogy még a 2019-es évi bevétel alapján esedékes osztalékot kapta meg 2020-ban, amikor még 35.532.000 Ft volt a családi cég adózott nyeresége. Ám ennek a 25%-a is több mint amit Kocsis bevallott. Viszont ha azt is megnézzük, hogy a vállalkozás pénzeszközei 2019-ről 2020-ra 95.349.000 Ft-ról 5.165.000 Ft-ra csökkentek, az már magyarázhatja az összeget, amennyiben rendkívüli osztalékfizetés történt – és mint kiderült, tényleg ez a valóság.

A családi vállalkozás adózott eredménye tehát harmadára csökkent 2019-ről 2020-ra, a múlt évi adatokat pedig majd csak május végén kell nyilvánosan is publikálni a számviteli törvény szerint.
A jövedelem bevallásának ilyen nagyvonalú kezelése azért is tűnik furcsának, mert azt viszont akkurátusan feltünteti a fideszes frakcióvezető, hogy 2021-ben egy 72.433 forintos iratmegsemmisítőt is kapott a munkája segítéséhez. Ahogy azt is, hogy 2019. augusztusában a törvény szerint meghatározott értékben irodahasználatra is jogosult. Az egy korábbi közhasznú adatigénylésből tudható, hogy Kocsis a Baross utcai Fidesz-KDNP székházban bérelt irodát az Alapítvány a Polgári Józsefvárosért néven ismert pártalapítványtól. A nyilvánosan is elérhető szerződés szerint 2018 decembere óta havi 551.000 forintért bérli a helyiséget. Hogy ez miként változott, azt nem tudtuk, de a vagyonnyilatkozatában szereplő céges jövedelemre, valamint az irodabérlés összegére vonatkozó kérdésünket elküldtük Kocsis Máténak, a Fidesz sajtóosztálya pedig készségesen válaszolt is lapunknak, melyet szó szerint idézünk:
Az érintett családi vállalkozásnál sem 2021-re, sem 2022-re vonatkozóan nem született döntés az osztalékot illetően. Erre idén májusban kerül majd sor a bevételtől függően, és amennyiben lesz kifizetés, az azt követő bevallásban fog szerepelni.
A korábbi vagyonnyilatkozatban feltüntetett összeg rendkívüli osztalékfizetésből származott, már ismert volt a nyilatkozat benyújtásakor.
A Baross utcai képviselői iroda bérleti feltételei változatlanok.
Érdekesség még, hogy évek óta szerepel Kocsis vagyonnyilatkozatában Szász Endre Paragrafus című festménye, melyet 1982-ben kapott ajándékba a bevallás szerint – ekkor a képviselő egyéves volt.
Sára Botond
… utoljára 2019-ben adott le vagyonnyilatkozatot mint a kerület polgármestere és önkormányzati képviselője. Azóta nincs mandátuma, így nyilvános vagyonnyilatkozat tételére sincs kötelezve. Ő a 6-os választókerületben indul a Fidesz egyéni jelöltjeként áprilisban.
Nyitókép: Nagy Dániel
