A pártok még nem álltak be a lelkész mögé

2022. február 07.

Iványi Gábor Márki-Zay Péter köztársaságielnök-jelöltje

Iványi vállalná a jelölést úgy is, ha a Jobbik nem állna be mögé, de lehet, hogy anélkül nem lenne meg a szükséges 40 ellenzéki jelölés a Parlamentben.

Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje Iványi Gábort kérné fel az ellenzék köztársaságielnök-jelöltjének, írja a Telex. Az ötlet egyelőre az övé, megerősítette a lapnak, hogy szívesen látná a metodista lelkészt, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség elnökét jelöltként: „Azt gondolom, hogy

hívő keresztény emberként, lelkészként ő a jobboldaliak számára is elfogadható,

a szociális érzékenysége, hajléktalanokért és más rászorulókért végzett munkája okán meg a baloldalnak is nagyon szimpatikus ember.” Márki-Zay szerint az is Iványi mellett szól, hogy Orbán Viktor és a Fidesz képviselői nehezen tudnának ellene szavazni, miután ő keresztelte meg a miniszterelnök két idősebb gyermekét, Ráhelt és Gáspárt.

A hatpárti ellenzék még nem bólintott rá az ötletre, egyeztetések folynak, a lap információi szerint a Jobbikot még nem sikerült az ügyben meggyőzni – Jakab Péter szerint hárman vannak versenyben a jelölti pozícióért.

Iványi a Telexnek megerősítette, hogy elvállalná a pozíciót, még úgy is, ha a Jobbik nem áll be mögé, bár enélkül nem biztos, hogy meglenne a képviselők egyötödének aláírása, ami a jelöléshez szükséges. A pártok közül egyedül a Párbeszéd állt ki eddig Iványi mellett nyíltan, amikor a lap körbekérdezte a pártokat.

Az ellenzéki jelöltnek szimbolikus jelentősége van, a kormánypártok kétharmaddal Novák Katalint fogják megválasztani vélhetően március 10-én.

Interjúnk a kerületi és fővárosi díszpolgár Iványi Gáborral:

Iványi 2021-ben az év embere is volt az RTL Klubnál:


Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. november 08.
A Budai Várnegyed arca az elmúlt tíz évben gyökeresen átalakult – ezt mindenki jól tudja. De mi indította el ezt a folyamatot? És mit lehet kezdeni a második világháborúban, vagy azután elpusztult hatalmas épületekkel, amit az elmúlt Orbán-kormányok visszaépítettek? Hogyan lehetne őket hasznossá tenni? Vagy le kell őket bontani?
2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.

További cikkek

2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.
2026. november 07.
November 9-től mindössze heti három órában lesz látogatható a Tolnai kert. Az önkormányzat a téli nyitvatartás szigorítását a kert nem rendeltetésszerű használatával és közbiztonsági aggályokkal is indokolja.
2026. november 07.
November 10-én kezdődik a Baross utca 119. előtti parkoló felújítása. A jelenlegi 31 parkolóhelyből egy szűnik meg. A munkálatok várhatóan december közepéig tartanak.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.