Utazástervezés az első gondolattól az utolsó megtett kilométerig

2022. február 08.

Megy a BKK FUTÁR, jön a BudapestGo app

Új korszak kezdődik a közösségi közlekedésben: elbúcsúzunk a BKK Futártól, hogy átvegye helyét a BudapestGO. Az új felületen egy helyen lehet a jövőben útvonalat tervezni, jegyet vagy bérletet vásárolni, illetve tájékozódni az aktuális forgalmi helyzetről. És a kínálat tovább bővül majd.

BudapestGO néven alapjaiban újul meg a BKK utazástervezője. Az új applikációval olyan digitális szolgáltatás jött létre, amely végigkíséri a felhasználókat az utazás első gondolatától, a tervezésen és a jegyvásárláson át egészen az utolsó megtett kilométerig. Sőt, valójában annál is tovább.

A jegy- és bérletvásárlás mellett már a digitális vonaljegy is elérhető appban (ezt a buszmegállókban, illetve a járművek ajtajai mellett kiragasztott QR-kódok beolvasásával tudjuk érvényesíteni), márciustól pedig érkeznek a 30 és a 90 perces időalapú jegyek.

A BudapestGO lehetőséget ad arra is, hogy a BKK ügyfelei ismétlődően – kvázi előfizetéses jelleggel – minden hónapban automatikusan megvásárolják havibérletüket, de ezt a szolgáltatást bármikor le lehet állítani egyetlen gombnyomással. A widget funkció használatával a megvásárolt jegy vagy bérlet kirakható a telefon főképernyőjére, azaz egy kattintással elérhető, érvényesíthető vagy bemutatható.

Fontos fejlesztés még, hogy a BudapestGO a bérlet lejárta előtt 2 nappal emlékeztet a fordulónapra is. A push értesítés igény szerint testre szabható, hogy ne zavarja a felhasználót. A kedvenc járatokra és megállókra vonatkozó értesítésekhez lehet választani konkrét napot, időintervallumot, járatszakaszt, és az is beállítható, hogy kizárólag a késésekről érkezzen push üzenet a képernyőre.

Fotó: Huszár Boglárka

A BudapestGO az utazástervezés során jelzi az aktuális forgalmi változásokat is: késik vagy más útvonalon jár a busz, villamos, troli. Azt is ki lehet választani, hogy az alkalmazás kevesebb átszállással vagy kevesebb gyaloglással tervezzen. Már be lehet állítani egyedi, gyors útvonalak tervezését is.

Az alkalmazás integrálta az agglomerációs közlekedést is, ami nem csupán a menetrendeket, hanem az ügyfél-tájékoztatást és a tarifarendszereket is érinti. Megjelennek az applikációban az állami fenntartásúvá vált MÁV–HÉV járatai is. A volán szolgáltatásának feltüntetése egyelőre várat magára, de már dolgoznak rajta.

Fotó: Huszár Boglárka

Viszont még idén megvalósul az a fejlesztés, amivel a kerékpáros tervezéskor az applikáció figyelembe veszi a domborzati viszonyokat, valamint a különböző nyomvonaltípusokat is. Szintén idén igényelhető lesz az appon keresztül a Telebusz szolgáltatás, ami a külső kerületekben élők számára hasznos.

A BudapestGO ezen a február 7-i héten elérhetővé válik. Az új alkalmazás ingyenesen letölthető lesz a Google Play áruházból és az App Store-ból. Azoknak a felhasználóknak, akik okostelefonjukra már telepítették a FUTÁR applikációt, elegendő lesz frissíteniük a régi alkalmazást.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.