Szinusz görbét látunk, ha az útszintről nézzük őket

2022. február 11.

Jó pár évig zötykölődünk még a hepehupás palotanegyedi utakon

A közeljövőben nem lehet számítani a Nemzeti Múzeum környéki utcák felújítására, mert egy jóval nagyobb projekt készülődik ott.
Fotó: Nagy Dániel

A Pázmány Campus projekt befejezése előtt nem lesznek rendbe hozva a problémás palotanegyedi útburkolatok – tudtuk meg Sátly Balázstól,  a körzet képviselőjétől. „Egyszerűen nincs értelme felújításokat eszközölni úgy, hogy az új Pázmány Campus építkezése során teherautók, dömperek és egyéb munkagépek lepik majd el a környező utcákat, vélhetően amortizálva az utak burkolatát” – mondja.

Pedig a bazaltkockakő burkolat minden dekorativitása ellenére rendbetételre szorulna: a kocsik nyomvonalán megsüllyedt az út, sok helyen kilopott vagy letört a széle köveknek, és a folytonossági hiányok nyomán a felületben gödrök keletkeztek. Ezek a gondok azonban még legalább 5 évig, a Pázmány projekt tervezett befejezéséig nem lesznek orvosolva, Sátly csak annyit tudott ígérni, hogy a tervezés során tárgyalni fognak a beruházóval, hogy a projekt közvetlen építési munkái mellett az a közterületek fejlesztését is végezze el.

A Pázmány Campus a tervek szerint 2027-re készül el, ezután fogják tehát felújítani a macskaköves burkolatú utcákat.

Fotó: Nagy Dániel

A macskakő szó egyébként nyelvünkben már az 1300-as évek elejéről kimutatható, a Magyar oklevélszótárban „machkakw” formában található – igaz, ez akkor helységnév volt.

Nyitókép: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?
2026. augusztus 31.
Egy óvoda működése és népszerűsége nem csupán a vezetőjén múlik, hanem azon is, hogy a gyerekeket körülvevő felnőttek mennyire tudnak egymással együttműködni és közösen gondolkodni – vallja Csabainé Lampert Ágnes. A Százszorszép óvoda vezetője 33 év után búcsúzik az intézménytől, ahol dajkaként kezdte a pályáját.

További cikkek

2026. augusztus 30.
Második alkalommal rendezik meg a Józsefvárosi Házak Futókör Versenyét. A programmal a közös mozgásra ösztökélnek, és a szomszédsági kapcsolatokat is erősítenék.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.