
Könczöl Dávid, az 1. választókerület, tehát a Palotanegyed momentumos képviselője szerint már most látható, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) campusának egyre közelgő építése foglalkoztatja leginkább a helyieket.
„Bizonytalanságot szül a lakókban a beruházás volumene, úgy gondolják sokan, hogy nagyon nagy túlépítés lesz, hiszen a tervek szerint
10 ezer négyzetméterre fognak 50 ezret építeni
– sűrűn lakott területen.” Az építkezés közvetlen szomszédságában, ugyanazon a blokkon belül több lakóház is van, az itt élők bevonása az egyeztetési folyamatokba mindenképpen szükséges Könczöl szerint.
A negyed egyik leghosszabb, de talán legrosszabb állapotban levő utcájáról, a Szentkirályiról Könczöl megjegyezte, hogy sokáig marad még sajnos káoszos az utcakép: „erre az utcára is nagy hatást gyakorol a Pázmány-projekt, ami előreláthatólag 2027-ig tart majd. Azután lesz lehetőség a teljes felújításra, addig is az utca Bródytól a Rákóczi útig tartó szakaszán lehet változtatásokat eszközölni” – mondja.
Könczöl szerint akár már jövőre is megvalósulhat itt a forgalomcsillapítás, oly módon, hogy egy szintbe kerül a járda és az úttest,
a sebességhatár 30 km/órára csökkenne,
a járdán való parkolás részlegesen meg is szűnne, helyet adva a hőn áhított zöldítésnek, melyre a kerület egyik legkopárabb utcájának igencsak nagy szüksége volna.
Ezen kívül Könczöl egy másik tervet is dédelget: a parkolás átfogó reformját, bár erre a fővárosnak is rá kéne bólintania. Zónás parkolási rendszert alakítanának ki, ahol a lakossági parkolási engedélyek csak oda szólnának, ahol az autóhasználó bejelentett lakcíme van.
Köztisztaság, lakhatás

Camara-Bereczki Ferenc Miklós, a Magdolnanegyed MSZP-s képviselője a bérlakások kérdését tartja az egyik legégetőbb problémának: „Nagyon sok család él kis lakásban, sokan egy fedél alatt, sokan szeretnének minőségi lakáscserét. Fontos volna, hogy tudjunk felújítani a lakásokat, de az igazi nagy álmom az, hogy építsünk teljesen új bérházakat, akár olyan konstrukcióban, hogy mi adunk egy telket egy magánbefektetőnek cserébe az épületen belül pedig lakásokhoz jut az önkormányzat, melyeket ki tudnánk adni szociális alapon.”
Erről Pikó András is beszélt korábban a Józsefváros Újságnak:
Ehhez persze állami segítség kell, teszi hozzá Camara-Bereczki. Kisebb léptékű ügy, de szintén fontos a képviselő szerint az, hogy végre létesüljön egy gyalogátkelőhely az Orczy úton, a Kőris utca magasságában: „Lobbizni fogok a megvalósulásáért, és bár ez fővárosi területen van, mégis több tízmillió forinttal fogja a kerület megfinanszírozni a munkákat, mivel jelenleg csak az Orczy téren és a Golgota téren van zebra.”
Szintén lokális, de fontos ügy a Szeszgyár utca felújítása, valamint a Lujza és Szigetvári utcák zöldítése. „A Szeszgyár az egyik utolsó macskaköves utca, rossz állapotban van, faltól-falig felújítás kell. Idén ennek a projektnek 30 milliót lobbiztam ki, és nemsokára el fog kezdődni a társadalmasítás, a közösségi tervezés” – mondja Camara-Bereczki Ferenc Miklós.
A nagy visszatérő témáról, a köztisztaságról úgy vélekedik, hogy javult a helyzet, szerinte a kerület jóval többet költ városüzemeltetésre, takarításra, több gép is van, és magasabb létszámmal dolgoznak a köztisztaságiak. „A mentalitáson nehéz változtatni, a kutyaürülék és társai nehéz téma, divatos dolog az önkormányzatot szidni miatta, tervezünk is többet költeni a területre, de amíg nincs paradigmaváltás az emberek fejében, addig nem lesz változás” – zárta gondolatait Camara-Bereczki.
Címkép: Mile Máté
