
Jelenleg egyébként belőlük van a legkevesebb, aki csak tud, megy tovább a nyugati országokban élő rokonaihoz, barátaihoz, és a régióból is hozzánk érkeznek a legkevesebben: Lengyelország és Moldova népszerűbb fogadó ország – magyarázza Kováts András a Menedék igazgatója, majd hozzáteszi, mivel a kormánynak évek óta az az álláspontja, hogy
minden menekült maradjon az első biztonságos országban, ahova megérkezett,
remélik, hogy most is kitart az álláspontja mellett, és mivel most mi vagyunk ez az ország, a későbbiekben is örömmel fogadjuk az érkező tömeget.
Kik jönnek? Hányan jönnek?
Kováts szerint lehetetlen megjósolni, előre látni akár csak pár órára is, a helyzet folyamatosan változik, így állandó egyeztetésben vannak az ellátásban részt vevő szervezetek. (A kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, eddig 120 ezer ember érkezett Magyarországra.) Az ENSZ menekültügyi biztosa 4 millió Európába érkező menekültet jósol, ezek közül nagyságrendileg néhány tízezer az, aki esélyesen Magyarországon maradhat – egyelőre csak rövid távról beszélünk.
Abban ugyanis mindenki reménykedik, hogy néhány hétről, maximum hónapról van szó, és idővel minden Ukrajnából érkező visszatérhet a saját lakhelyére.
Nemcsak ukránok érkeznek, hanem kárpátaljai magyarok, Ukrajnában tanuló és dolgozó nyugat-európaiak, ázsaiak, afrikaiak is, s Kováts csak remélni tudja, hogy köztük sem tesz majd különbséget a kormányunk, és mindenkinek védelmet, segítséget nyújt majd – egyelőre ebbe az irányba mutatnak a jogszabályok, ami jó jel. (Jogszabályi szinten épp a magyar-ukrán kettős állampolgárokat éri hátrány, ők ugyanis nem adhatnak be menedékjogi kérelmet, így a magyarokra vonatkozó ellátást kaphatják meg, tehát szállás híján a hajléktalanellátásba kerülnek, hívja fel a figyelmet a Magyar Helsinki Bizottság. Frissítés: A kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt ígérte, megpróbálják megoldani ezt a helyzetet.)
Hogy mennyien maradnak, az nagyobb kérdés. Kováts úgy gondolja, egyre lassulni fog a Nyugat-Európába áramlás, és többen maradnak majd nálunk – még mindig rövid távról beszélünk.
Mivel érdemes segíteni?
Most leginkább tolmácsolással. Tárgyi adományból mindenhol van elég, így
most pénzzel és önkéntes munkával tudunk a legtöbbet tenni az ukrajnaiakért,
jelenleg a Menedéknél nagyon keresnek ukránul és oroszul beszélő tolmácsokat. Szállást is lehet ajánlani, ezeket az Utcáról Lakásba Egyesületnek továbbítják.
A Menedék hangsúlyozta, hogy a magánemberek részéről most elsősorban türelemre van szükség, az elmúlt pár napban rengeteg adomány érkezett, de
kitartó, hosszútávú segítségre lesz szükség.
Aki állást, önkéntes munkát, szállást ajánl a menekülteknek, legyen türelemmel, nem biztos, hogy azonnal vissza tudnak neki jelezni, de
minden elérhetőség jól jön most a szervezeteknél.
Önálló akcióba, ahogy eddig is, most sem érdemes kezdeni, a pályaudvarokra sem kell kimenni, a nagy szervezetek oldalát viszont mindenképp figyeljük, az aktuális kiírásaikra reagáljunk.
Pár tipp, hogy mely szervezeteket érdemes figyelni:
Bár pénzt sokan nem szeretnek adni, tényleg ezzel tehetünk a legtöbbet, ráadásul ez a legkörnyezettudatosabb megoldás is: mindenből pontosan annyit és ott vesznek majd, ahol szükség van rá, így nem kell teherautókkal átszelni az országot. A Menedék oldalán bankkártyával fizetve tudunk pár kattintással bármilyen összeget adományozni nekik.
Csapdahelyzet
A Magyar Helsinki Bizottság tájékoztatása szerint az Ukrajnából menekülő magyarok csapdahelyzetbe kerültek, mert magyar állampolgárként nem kaphatnak menekülteknek járó támogatást és ellátást. Azonnali cselekvésre szólították fel a kormányt, egyelőre civilek látják el a védelmi feladatot.
