Járvány és bosszúhadjárat

2021. január 01.

Pikó: 2021-ben még nagyobb szükségünk lesz egymásra

Kegyetlenül nehéz évet hagytunk magunk mögött – írta újévi köszöntőjében Pikó András polgármester, aki szerint „2021-ben még nagyobb szükségünk lesz egymásra, a szolidaritásra, arra, hogy mi, józsefvárosiak és az erős közösségeink összefogjanak a bajban”. Jelezte: lesz, ami várhatóan nem változik: 2021-ben is sújtja Józsefvárost a járvány és a kormány politikai bosszúhadjárata.

Az összefogás erejét emelte ki újévi köszöntőjében Pikó András polgármester. „Szeretném megköszönni minden józsefvárosinak, hogy közösen, egymást segítve és támogatva vészeltük át ezt a kegyetlenül nehéz évet. A példa nélküli összefogásban együtt dolgoztunk, egymásért: nem számított ki honnan jött, ki milyen közösséghez, valláshoz, nemzetiséghez tartozik. Mindannyian Józsefvároshoz tartozunk és ez elég volt az összekapaszkodásunkhoz” – írta Facebook-bejegyzésében.

Úgy fogalmazott, hogy „2021-ben még nagyobb szükségünk lesz egymásra, a szolidaritásra, arra, hogy mi, józsefvárosiak és az erős közösségeink összefogjanak a bajban. Mert bajban vagyunk.” Úgy véli, 2021-ben nem csak a járvány sújthat még bennünket, hanem a „politikai bosszúhadjárat is”. Utóbbival az önkormányzatot sújtó kormányzati elvonásokra – visszavont 1,125 milliárdos fejlesztési forrásra, az idegenforgalmi adó és a parkolási díjak elvételére, a helyi iparűzési adó felezésére – utalt. 

Összesítése szerint a kerület 2021-es működési költségvetésében mindez 2,1 milliárd forintos hiányt ütött. „Minden tizedik forintunkat elvették. Nem tőlem, nem az önkormányzati többséget adó képviselőktől, hanem minden józsefvárositól. A politikai bosszú célpontjai ugyan mi vagyunk, de az elszenvedői a józsefvárosi lakosok, családok, idősek és gyerekek lesznek”. Pikó bírálta, hogy a helyi Fidesz és Sára Botond valamint Kocsis Máté képviselő nem tettek ez ügyben semmit a helyiekért.

„Nem tudok mást ígérni Önöknek és minden józsefvárosinak, mint azt, amire a leköszönő esztendőben is számíthattak tőlünk: felelős, a kerület érdekeit szolgáló döntésekre és hogy mindent megteszünk azért, hogy enyhítsük a kormány és a Fidesz által elindított gazdasági polgárháború józsefvárosiakat sújtó hatásait. Minden józsefvárosinak kívánok egészséget és biztonságot az új esztendőre és azt, hogy teljesüljön minél több tervük 2021-ben!” – zárta köszöntőjét a polgármester.

Közzétette újévi köszöntőjét Karácsony Gergely főpolgármester is. Megköszönte a járvány elleni védekezésben részt vevők munkáját, a budapestiek kitartását. Megjegyezte: „a kormány csak az egyik kezével küzd a járvány ellen, mert másik kezével főleg az ellenzéki önkormányzatok ellen küzdött.” Az újév egyik fontos feladatának nevezte a közszolgálatatások zavartalan biztosítását, amelyet a sok tízmilliárdos elvonás és a gazdasági visszaesés miatt „csak emberfeletti munkával lehet biztosítani.”

Videoüzenetében a főpolgármester arról is beszélt, hogy „2021 az újrakezdés és az újratervezés éve lehet”. Mint mondta, „bár 2021 új kihívásokat és régi nehézségeket ígér, hiszek benne, hogy boldogabb, szerencsésebb és főleg, egészségesebb lehet.” Karácsony beszédét azzal zárta: „Budapestet nem lehet legyőzni. Sem szűklátókörű politikusok, sem a járvány nem kerekedhet felül Budapest összetartó közösségén.”

Megtartotta szokásos ünnepi tévébeszédét szilveszterkor Áder János is. A köztársasági elnök szerint „Mindannyian vágyunk vissza vírus nélküli életünkbe, amelynek adományait, lehetőségeit, szabadságát korábban oly természetesnek vettük”. Az államfő azt is mondta, „legyünk hálásak jó szóval, köszönettel, fegyelmezettséggel, a másikra való odafigyeléssel, az igazság elfogadásával, a szabályok betartásával, a saját igényeink és érdekeink háttérbe szorításával”.

Szöveg: Zoltai Ákos, Lengyel Tibor, Képek: Ványi Ákos, Huszár Boglárka, MTI/Illyés Tibor

Kapcsolódó cikkek

2026. november 08.
A Budai Várnegyed arca az elmúlt tíz évben gyökeresen átalakult – ezt mindenki jól tudja. De mi indította el ezt a folyamatot? És mit lehet kezdeni a második világháborúban, vagy azután elpusztult hatalmas épületekkel, amit az elmúlt Orbán-kormányok visszaépítettek? Hogyan lehetne őket hasznossá tenni? Vagy le kell őket bontani?
2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.

További cikkek

2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.
2026. november 07.
November 9-től mindössze heti három órában lesz látogatható a Tolnai kert. Az önkormányzat a téli nyitvatartás szigorítását a kert nem rendeltetésszerű használatával és közbiztonsági aggályokkal is indokolja.
2026. november 07.
November 10-én kezdődik a Baross utca 119. előtti parkoló felújítása. A jelenlegi 31 parkolóhelyből egy szűnik meg. A munkálatok várhatóan december közepéig tartanak.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.