Pontyszálka – kis kritikák

2022. március 29.

Hailé Szelasszié, Batman, Iványi

Egy színdarab a meghunyászkodásról, egy érdekesen unalmas képregényfilm és egy nem vallásosoknak is befogadható imakönyv – ezeket láttuk, olvastuk, ajánljuk.

Főállású kakukkolók országa

Hailé Szelasszié 1930-tól 1974-ig volt Etiópia abszolút hatalommal rendelkező ura. Kapuściński pedig a lengyel hírügynökség tudósítója – az ő írásai alapján készült a darab –, interjúiban az egykori uralkodót kiszolgáló gárdát szólaltatja meg. A hivatalnokok és a személyzet keserédes visszaemlékezései alapján egyre pontosabb képet kapunk az ország és a palota végletek jellemezte működéséről és a császárról, aki csak lelki szemeink előtt jelenik meg a Kamra színpadán. Elég ismerős képlet.

Mindenki kapott szerepet a palotában, ha elég jó volt. Jónak lenni pedig egyféleképpen lehetett: „Urunk soha nem tehetségük, mindig is kizárólag lojalitásuk szerint ítélte meg az embereit”.

A – palota falain belül – tündöklő császárságról és az uralkodóról Elek Ferenc is bennfentes emlékeket idéz. „Urunk jobban szerette a rossz minisztereket. Mégpedig azért, mert szeretett másoktól előnyösen különbözni.”

Tombol a groteszk, az egyik császári alkalmazott az órák elteltét volt hivatott jelezni – ahogy Dankó István kakukkol, úgy nem kakukkol senki –, mintha a Napirajz egyik képe elevenedne meg.

Kapunk próféciát a rendszer fejének távozása utáni időkről is: „A diktatúra megdöntői gyakran akaratlanul s önmaguk ellenére is a diktátor örökébe lépnek, magatartásukkal, gondolkodásmódjukkal azt a korszakot viszik tovább, amelyet ők maguk semmisítettek meg” – így lett vége Zsámbéki Gábor ihletett előadásának.

Így lesz vége?

  • A császár
  • Katona József Színház
  • 5/5

-Rebró-


Detektív denevér

Az utóbbi 10 évben harmadik színészét fogyasztja a DC-univerzum kedvenc bőrruhás karaktere: Batmant 2022-ben Robert Pattinson játssza el nekünk.

A Batman nem rövid, közel 3 órás játékidejével a leghosszabb darabja a kezeslábasos denevér eddigi kalandjainak. Hazudnék, ha azt mondanám, lobogni fog a hajunk a tempótól, a végjátékot leszámítva az idei felvonás egy kőkemény detektívfilm. Ez jókora vérfrissítés az elmúlt évek csihipuhi, óriási hidakat és kórházakat felrobbantó filmjei után. Most a denevér több lépéssel van a látszólag egymáshoz nem köthető gyilkosságok sorozatának elkövetője, a Rébusz nyomában. Korábbról ismert karakterek segítik, Gordon felügyelő, a Macskanő és Alfréd is vele vannak. Helyszínek is ismétlődnek, amivel földhöz ragadtabbnak tűnik a nyomozás, a film nem akar villogni a város ezer utcájával és épületével, minimalista marad. Gotham soha nem volt még ennyire hű a képregényekhez. Akik szerették az Arkham játékokat a 2000-es évek végén, a 90-es évek Batman animációs sorozatán kilószámra fogyasztották a gabonapelyhet, és a képregények nyomozós füzeteit teszik a legfelső polcra, ki ne hagyják ezt a darabot. Nekem egyetlen komolyabb bajom volt, nem mert elég bátor lenni a film. Az utolsó félórára indokolatlanul megy át nyári popcornmozis izgalmakba, nehogy már tét nélkülinek tűnjenek a gonosz csínytevései. A váltás túl hirtelen jön, butácskán van felvezetve és felesleges is. Jobb lett volna kitartani a nyomozás és a találós kérdések mellett. Kár érte.

  • Batman
  • Warner Bros.
  • 3,5/5

–MM–


730 perc áhítat

Hogy mit gondol Iványi Gábor a szegénységről, szolidaritásról, igazságról, politikáról, ezt sok interjúban megismerhettük. Némelyikben az életről, vallásról, Istenről is kérdezték, de hogy miként beszél a templomban, egyháza hívei előtt, csak azok tudhatják, akik istentiszteleten találkoznak vele. A Wesley Kiadó gondozásában megjelent Egy perc áhítat a lelkész Iványi Gábor gondolatait gyűjtötte kötetbe. Iványi egyperceseknek nevezi ezeket a pár soros gondolatokat, amik egy-egy bibliai idézethez kapcsolódnak. Az év 365 napjára jut két igesor és két rövid elmélkedés, nincs kimondva, de talán egy reggelre, egy estére, s a 730 percnyi meditáció átfogja a Biblia tanításának egészét.

A könyv címe kissé megtévesztő lehet. Az áhítat vallásos elmélyedést jelent – és ezek valóban mindennapi lelki táplálékul szolgáló elmélkedések –, de valamiféle megilletődöttséget, „szépséges” szavakat is sugall. Ezek a szavak azonban nem finomkodnak, hanem teljes erővel mutatnak rá az igazságra, vagyis a társadalom igazságtalanságára is. Iványinak nincs két arca, nincs külön lelkészi, politikusi és magánvéleménye. Biblia felfogásában a gondoskodó, együttérző, a társadalmi igazságot tanító, szerető Isten képe rajzolódik ki, aki a jóra cselekvésre késztet, és ő ezt a mindennapok valóságában képes értelmezni. Ilyenformán az Egy perc áhítat olyan imakönyv lett, amit akár a vallástól távol állók is magukénak tudnak érezni.

  • Iványi Gábor: Egy perc áhítat
  • Wesley Kiadó
  • 5/5

–bg–

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.