AZ ÖNKORMÁNYZAT MEGKÖTÖTTE AZ ÚJ KÖZÉTKEZTETÉSI SZERZŐDÉSEKET

2021. május 06.

Évente 350 millióval kerül kevesebbe az ebédeltetés

Remélhetőleg végleg nyugvópontra ért a közétkeztetési szolgáltatók kiválasztásának politikai viharokkal kísért folyamata. Pikó András polgármester bejelentette a nyerteseket, akik jobb minőséget vállaltak az előző ciklus szolgáltatójánál 25–44 százalékkal olcsóbban.

Amikor közel egy éve az önkormányzat felmondta az előző kerületvezetés által megbízott Klassz Menza Kft. szerződését, nem sejtették, hogy darázsfészekbe nyúlnak. „Szinte már nevetséges az a hisztérikus kapálózás, amit a helyi Fidesz bemutat a józsefvárosiak érdekei ellen. A közétkeztetés ügyében fenyegetőznek, mert a jogszerű viszonyok helyreállításán túl szeretnénk elérni, hogy ne felháborítóan drága és rossz minőségű közétkeztetést kapjanak a gyerekek. Miközben az új, átmeneti szerződés nyomán máris 10 százalékkal csökkent az ár […] hatóságokat küldenek ránk” – nyilatkozta lapunknak Pikó András polgármester 2020 júniusában.

A járvány miatti vészhelyzeti felhatalmazás alapján akkor – a közben sürgősségi eljárásban meghirdetett közbeszerzés lezárultáig – polgármesteri határozattal szerződtek az Eurest Étteremüzemeltető Kft.-vel. Ekkor azonban több eljárás és politikai támadás kezdődött az önkormányzat és az új szolgáltató ellen. Az Eurest ellen Nébih-vizsgálat indult, s pár kisebb hiányosságot találtak, amiket a kormánypárti sajtó – Kocsis Máté Facebook-bejegyzése alapján – durván felnagyítva már úgy adott elő, hogy a „A józsefvárosi gyerekek és idősek romlott ételekből készült ebédet kapnak Pikó Andrástól”. Erre a valótlan állításra építve júliusban még áltüntetést is szerveztek a polgármesteri hivatal elé 50–70 fő részvételével, akiket főként Jász-Nagykun-Szolnok megyéből hoztak fel Józsefvárosba, ahogy erről akkor tényfeltáró videóanyagban is beszámoltunk. A Közbeszerzési Döntőbizottság pedig eljárást indított, amelyben 50 millió forintra marasztalta el az önkormányzatot, amit később még 10 millióval megfejeltek, még az Eurestet is megbüntették 5 millióra – ezek jogosságát vitatta, ám még ezzel együtt is 100 milliót spórolt meg az új megállapodással akkor az önkormányzat.

Az Eurest a támadások miatt kihátrált a szerződésből. A nyári hónapokat az önkormányzat bölcsődei főzőkonyhájának áldozatos vállalásával lehetett csak áthidalni. „Az iskolakezdéstől azonban megint az Eurest főzött. A bíróságtól ugyanis azonnali jogvédelmet kapott az önkormányzat, mert az étkezés ellátását fontosabbnak ítélték, mint a jogászkodást” – emlékezett vissza a történtekre Békési Zsuzsanna, a polgármesteri hivatal sajtőfőnöke.

Vihar után

Új közbeszerzést írtak ki, méghozzá három részre bontva, hogy lehetővé tegyék kisebb szolgáltatók jelentkezését is. Ha nem így tesznek, csak a nagy szolgáltatók kapnak esélyt, és esetükben az a tapasztalat, hogy a konkurenciát dömpingárakkal szorítják ki a versenyből, amiért cserébe végül gyenge minőségű szolgáltatást adnak. Pikó András az április 18-i videóbeszámolójában ismertette az eredményt: „Józsefváros önkormányzata április elején megkötötte az új közétkeztetési szerződéseket. Fontos ígéretünk volt és megtartottuk, hogy olcsóbb és jobb minőségű közétkeztetést biztosítunk […], és ebben nem tudtak megakadályozni bennünket semmilyen fenyegetéssel, hatósági vegzálással, sem áltüntetéssel. Az előző vezetés korrupciógyanús, átláthatatlan és jelentősen túlárazott szerződései most már tehát a múlté lettek, egy nyílt, átlátható és mindenféleképpen eredményes közbeszerzési eljárás végén vagyunk. […] Az óvodai étkeztetés beszerzési ára mostantól 41 százalékkal olcsóbb, mint az előző vezetés által megkötött szerződés alapján volt. Az alsó tagozatos iskolai közétkeztetés pedig 44 százalékkal lett olcsóbb […] és negyedével lett olcsóbb a szünidei étkeztetés is. […] Mi most összességében 350 millió forintot takarítunk meg Józsefváros számára csak a közétkeztetéssel évente.”

Ketten nyertek a közbeszerzésen. A péceli FoodHost Catering Vendéglátó és Szolgáltató Kft. nyerte a kiírás első és harmadik részét, az óvódai ellátást, illetve a szünidei gyermekétkeztetési, gyermekétkeztetési és szociális ellátást. Az átmeneti időben már megismert budapesti Eurest Étteremüzemeltető Kft. pedig a második részt nyerte el, az általános iskolai ellátást.

Szöveg: Bányay Géza; Fotók: Huszár Boglárka és Ványi Ákos

Kapcsolódó cikkek

2026. október 16.
Amikor a Horváth Mihály tér plébániatemplom előtti felújított szegletét átadták, már szó esett arról, hogy a másik oldal is át fog alakulni, térkő helyett ott is a növényeké lesz a főszerep. Most bemutatták az elkészült terveket, és akár indulhatna is a munka.
2026. október 16.
A főváros megállapodása a kormánnyal a parkolási bevételek elvételéről a felszínre hozta a kerületek elégedetlenségét a főváros működésével szemben, és a helyzet rendezésére azóta sem történt lépés. Pikó András most azt mondja, Karácsony Gergelynek nem fog sikerülni a fővárosi torta újraosztásával orvosolni a főváros bajait.
2026. október 16.
Október 19-től Józsefváros több pontján is dolgozni fog a JGK a járdák rendbetételén; a munkálatok idején egy-egy helyen átmenetileg korlátozhatják a közlekedést.

További cikkek

2026. október 16.
A főváros megállapodása a kormánnyal a parkolási bevételek elvételéről a felszínre hozta a kerületek elégedetlenségét a főváros működésével szemben, és a helyzet rendezésére azóta sem történt lépés. Pikó András most azt mondja, Karácsony Gergelynek nem fog sikerülni a fővárosi torta újraosztásával orvosolni a főváros bajait.
2026. október 15.
Egyezséggel zárult az Átlátszó és a korábbi Szuverenitásvédelmi Hivatal között indult személyiségi jogi per. Az Igazságügyi Minisztérium elismerte, hogy a Lánczi Tamás vezette hivatal megsértette a tényfeltáró portál jó hírnevét. Az állam 3,8 millió forint sérelemdíjat és több millió forintos perköltséget fizet a szerkesztőségnek.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.