Az áldozatok el tudtak menekülni

2022. május 29.

Két ízben is rabolni akartak kiskamaszok a kerületben

Erősre sikeredett három kiskamasz délutánja csütörtökön: előbb a Baross utcában, később a Mátyás téren is megpróbáltak más gyerekektől telefont, nyakláncot rabolni.

2022. május 26-án a Baross utcában három 11, egy 12 és egy 13 éves fiú megfenyegette, a telefonját követelte, majd letépte egy 14 éves fiú nyakláncát a Baross utcában a police.hu információi szerint. A sértettnek sikerült visszaszereznie az ékszert és elfutnia a támadók elől, de a három fiú nem adta fel: negyed öt körül már a Mátyás téren lendültek támadásba. Ezúttal is egy 14 éves volt az áldozat, tőle a pénztárcáját és a mobiltelefonját követelték,

de ezúttal a kés is előkerült.

Ez az áldozat is sikeresen bújt ki a rablók szorításából, de könnyű sérüléseket szenvedett. A késsel való fenyegetés természetesen súlyosbító tényező az ügyben, a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága ezért csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A nyomozók öt órán belül elfogták és a kerületi kapitányságra szállították elő a feltételezett elkövetőket. A 12 és 13 fiúkat a józsefvárosi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, mindkettőjüket őrizetbe vették, 11 éves társukkal szemben a gyermekkor miatt büntethetőséget kizáró ok áll fenn.​

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 16.
Október 19-től Józsefváros több pontján is dolgozni fog a JGK a járdák rendbetételén; a munkálatok idején egy-egy helyen átmenetileg korlátozhatják a közlekedést.
2026. október 16.
A Századosnegyedben a Pitypang óvoda modern épülete pont olyan, amilyennek egy ovinak lennie kell: tágas, napos, kertkapcsolatos. És napelem is van a tetőn, madárodú meg a fákon.
2026. október 15.
Pálos György portréfotóiból nyílik tárlat a Rákóczi téri vásárcsarnokban, kulturális kísérlet részévé téve a rendhagyó környezetet is.

További cikkek

2026. október 16.
Október 19-től Józsefváros több pontján is dolgozni fog a JGK a járdák rendbetételén; a munkálatok idején egy-egy helyen átmenetileg korlátozhatják a közlekedést.
2026. október 15.
Pálos György portréfotóiból nyílik tárlat a Rákóczi téri vásárcsarnokban, kulturális kísérlet részévé téve a rendhagyó környezetet is.
2026. október 15.
Szigorúbb fellépést tervez az önkormányzat a problémás lakáshasználókkal szemben, rendszeressé tenné a bérlők jövedelmi és vagyoni helyzetének ellenőrzését, és a lakáscserék szabályain is változtatna. Az új lakásrendelet minden önkormányzati bérlőt érinthet, a tervezetről november 20-ig várják a lakosság véleményét.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.