Nem átlagos tudású ember, de képességeit sem az iskolarendszer, sem eddigi munkahelyei nem ismerték el eléggé. Most a Kesztyűgyárban, úgy tűnik, végre megtalálta a helyét. Ez életének eddigi legváltozatosabb munkája, ezért esze ágában sincs otthagyni, mint az előzőket, melyekre rendre ráunt.

Rezgő bogarak és számítógépes programok

Szabadidejében kedvére elpiszmog a hobbijaival a Kesztyűgyár pincéjében. Így rakott össze fa fejlesztőjátékokat talált ócska bútorból, nemrég pedig békát és katicát készített a gyerekeknek mobiltelefonból kiszerelt rezgőmotorból. Olyan játékokat készít, amiket a gyerekek is össze tudnak rakni, fejleszti a finommotoros és logikai képességeiket, de ezt csak szerényen és mellékesen említi meg, mintha csak arról beszélne, hogyan kell tejbedarát főzni. „Elsősorban lustaságból jutottam ide, mert mindig kerestem az olyan munkákat, ahol minél kevesebbet kell dolgozni minél több pénzért, és csak olyat vállaltam el, amit élveztem” – jegyzi meg egy kis bűntudattal, mintha ez bűn lenne.

Rosszcsont, de színjeles gyerek volt

A szülei kétkezi munkások voltak, nagynénje és annak férje viszont papír nélkül képviselték az értelmiségi szálat a családban: a nő tanítgatta Józsefet, amikor épp nem ivott. Gyerekként is minden érdekelte. Ami könyvet talált a rokonoknál a padláson, azt mind elolvasta az atomfizikától a biológiáig. Gyerekkorát Dunaföldváron töltötte, és húsz kilométerre sem hagyta el a falut, kivéve, ha motoroztak. Sokat nem látott a világból, fogalma sem volt, merre indulhatna, milyen lehetőségei lennének. Utál unatkozni, szereti, ha mindig mást kell csinálnia – míg más gyereknek a tanulás volt kihívás, neki az, hogy nyugton maradjon. Az iskolában minden tárgyból kitűnően teljesített, egyedül a magatartásával voltak gondok, az anyukája sok betört üveget és szekrényajtót fizetett ki az iskolának. A környéken szinte mindenki a földeken dolgozott, József nem is nagyon álmodozott, mindig elvállalta azt a munkát, ami éppen adódott. Amikor a mezőgazdasági munka megszűnt, nem tudta, mihez kezdjen. Belekóstolt az informatikába, több tanfolyamot is elvégzett, s végül egy fejvadász cégnél kötött ki, ami mindenféle munkára kiközvetítette Pécstől Zalaegerszegig. Bejárta a nyugati országrészt, szerelt össze winchestert mikroszkóp alatt és bontott csirkét a húsgyárban. Ha megunta, váltott, utoljára egy festékgyárba vették fel raktárosnak. Rengeteget olvas, a telefonon, számítógépen, e-könyv olvasón összesen vagy tízezer könyvet tárol. Jelenleg a VEKOP-os targoncavezetői tanfolyamra jár, de utána elvégzi majd a rendszergazda képzést is, bár a számítógépekkel most is jóban van. Zavarta, hogy sok e-könyvben tévesek a metaadatok (baj van a szerzővel, címmel, fülszöveggel). Nem volt kedve a sok ezer könyvét egyesével végigböngészni, ezért írt egy programot, ami listázza a rontott metaadatot tartalmazó könyveket, és ezeket kijavítja.

Szállón élt, mégsem volt hajléktalan

Amikor festékgyári raktárosként dolgozott, a gyárral szemben lakott albérletben, de egy kicsit több munkáért felkínáltak neki egy szolgálati szállást egy kényelmes vendégházban. Amikor azonban másik területre rakták, ahol port kellett bekeverni, azt már nem szerette, ezért, amikor elkezdődött a járvány 2020-ban, Budapestre jött. Pénze volt, járt neki a munkanélküli segély is, egy darabig panziókban élt. De mivel spórolni akart (dolgozni pedig nem), úgy döntött, beköltözik az Oltalom Karitatív Egyesület átmeneti szállójára, havonta kilencezer forintért. Itt kétágyas szobákban helyezik el a fizető vendégeket, egészen normális hely, állítja József. Egyedül az zavarta, hogy a covid miatt többször áthelyezték, így egy idő után inkább átnyergelt Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ (JSzSzGyK) hasonló szolgáltatására, a Lélek-programra. Időközben tudomást szerzett a Józsefvárosi Önkormányzat Részvételi Irodájának önkéntes programjáról, s mivel úgyis ráért, elment segíteni csomagokat összeállítani és kiszállítani a járvány idején. Ennek köszönhetően értesült a megüresedett karbantartói állásról a Kesztyűgyárban, s mivel ért a villanyszereléshez, vízszereléshez, kisebb-nagyobb javításokhoz, elvállalta. Június 29-én lejárt a munkanélkülije, július 1-jén el is kezdett dolgozni. A Lélek-programban, igaz, többedmagával, de kulturált szálláson lakhat. Nem kell lakbért fizetnie, az előtakarékosság viszont kötelező, így gyakorlatilag magának tesz félre pénzt. Hamarosan átkerülhet egy szolgálati lakásba, ahol már egyedül lesz, de az előtakarékosság folytatódik, a rezsit viszont már ő állja itt. Utána pedig, ha eltöltött a programban pár évet, kiutalnak neki egy önkormányzati bérlakást. Addigra már elég félretett pénze lesz ahhoz, hogy azt gond nélkül tudja fizetni. Ha most kellene albérletbe mennie, fizetésének nagyjából 80 százaléka rámenne.

„Az empátiát kölcsönadtam a szomszédnak”

József nem kertel, kimondja, hogy sosem szerette különösebben az embereket. A mostani kollégáival azért jön ki jól, mert ő sem ért a másik munkájához, a többiek se az övéhez, békén hagyják egymást, nincs ütközési felület. Úgy érzi, nem igazán érti az embereket, „az empátiát kölcsönadtam a szomszédnak” – olyan helyen nőtt fel, ahol mást sem érdekelt az ő problémája, mindenki magával foglalkozott. Bár önmagát nem mondja empatikusnak, kollégái pozitívan nyilatkoztak róla: „Megbízható, mindig lehet rá számítani. A munkáját nagyon szereti, szenvedélyesen beszél róla, és valóban minden percben tevékeny, ami igazán csodálatra méltó. A fejlesztőjátékokat a tanodás kollégákkal közösen találták ki és rakták össze, ehhez pedig biztosan kellett empátia. És nagyon kedves, amikor például a kolléganők íróasztalán mintegy véletlenül működésbe hozza az általa összeszerelt kis elektromos pókot. Több ilyen poénja is volt, nos, ez azért mégiscsak az odafigyelés, törődés jele.”

Szöveg: Ádám Judit, képek: Huszár Boglárka