Podcast: utcai beszélgetés Rádai Dániellel

2022. június 05.

Séta a Krúdy utcától a Horváth Mihály térig

Másodjára indultunk el a józsefvárosi utcákon Rádai Dániel városfejlesztésért felelős alpolgármesterrel. Most a Krúdy Gyula utcán kezdtük és a József utcában folytattuk, majd keringtünk egy kicsit a polgármesteri hivatal környékén, és a Horváth Mihály téren fejeztük be a beszélgetést.

A podcast itt meghallgatható:

Powered by RedCircle

Az előző beszélgetős sétánkon a Bródy Sándor utca–Déri Miksa utca vonalon mentünk végig, ami lényegében egy egyenest alkot, és a Déri most kezdődő felújítása után egységes jellegű, kitelepülős, zölddé váló, csillapított forgalmú gyalogosbarát útvonallá válik.

Fotó: Huszár Boglárka

Mostani sétánk első szakasza, a Krúdy Gyula utca–József utca vonal is rejt valami hasonló lehetőséget. A Krúdy és a Mária utca még érintetlen szakaszai is megújulnak, a József utca sivár első fele pedig zöldet kap és csendesebb, gyalogosbarát elrendezést.

A József utca-Német utca sarkán megálltunk a telefonközpont épületénél, ahol a vihart kavaró fejlesztés lehetséges kimeneteléről is beszélt Rádai Dániel.

A Harminckettesek terén a tér közeli megújulásáról, a Vajdahunyad utcában a koszról és a lehetetlenné vált zöldítésről, a Nap utcában a parkolás rendezetlenségéről, a Futó utcában a városképi tervezésről beszélgettünk.

Fotó: Huszár Boglárka

Utunk során egyebek mellett szóba került még a portálok szépsége-rondasága, a fővárosi és kerületi kezelésű közterületekből eltérő helyzete, és hogy miért van ilyen megosztásra szükség, az utcai parkolás ellentmondásai, a mobi-pontok helyzete és a rendezési terv megújításának egyre sürgetőbb kérdése is.

Rádai Dániel egy kis térképet készített arról, hogy hol jártunk, és a következő sétáink merre vezetnek majd.

Narancssárgán a bejárt útvonalak, a mostani a kacskaringós, sárgával a tervezettek. Ábra: Rádai Dániel

Bányay Géza podcastját a fenti lejátszás gombra kattintva hallgathatják meg. De feliratkozhatnak ránk a Spotify, a Google és az Apple rendszerében is.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.