Az önkormányzatok ötöde tudja kigazdálkodni a megugró energiaárakat

Pikó András - Fotó: Mile Máté
2022. június 10.

Pikó szerint 6-700 millióba fog kerülni, hogy a kormány kidobja a kerületet a rezsicsökkentésből

Hétvégén döntött a kormány: július 1-jétől kivonják a rezsivédelemből a kkv-ket és az önkormányzatokat, ezzel újabb anyagi terheket róva rájuk. A kormány azt állítja, „a kis- és középvállalatok, valamint az önkormányzatok jelentős része ki tudja termelni a nagyobb energiaszámlákat”. Tényleg így van? Pikó Andrást kérdeztük erről.

Vasárnap jelent meg a hír, hogy a kormány kizárja az önkormányzatokat a rezsivédelemből. Eddig csak a cégekre vonatkozott mindez. Hogyan értelmezzük a kormány döntését és mikortól érvényes ez?

A kormány nem tartotta be a választási ígéretét, nem védte meg a rezsicsökkentést az önkormányzati intézmények és több tízezer kis- és középvállalkozás esetében (az interjú felvétele óta jött a hír, hogy százezer kisvállalkozó valahogy mégis bent maradhat a rezsicsökkentett körben – a szerk.), ennek következményei pedig éppúgy embereket, családokat terhelnek majd, mint a lakossági fogyasztók esetében. A kormánynak az új rezsicsökkentési szabályokat július elsejéig kell megalkotni, ezek utána vélhetően rögtön hatályba is lépnek.

Mekkora a különbség a csökkentett és a piaci rezsiár között? És konkrétan, ez mekkora tétel lehet Józsefváros esetében egy évre?

Az a szolgáltató, amelytől a józsefvárosi önkormányzat és intézményei vásárolják a villamosenergiát, közel négyszeresére emelte az árat. A gáz közbeszerzését most indítjuk, ott is sokkal magasabb beszerzési árra számítunk, a közétkeztetőinknél éves szinten 20% felett lehet többletigény.

Július elsejétől számítva – és nem kalkulálva az ettől a dátumtól az év végéig lehetséges inflációt – csak ez a három tétel körülbelül 250 millió forint finanszírozási többletigényt jelent majd.

Jövőre, kalkulálva a további áremelkedéssel, az ideihez képest

600-700 millióval kell majd többet fizetnünk

csak ezekért a szolgáltatásokért – a legoptimistább forgatókönyv szerint.

Milyen területeket érint a rezsivédelemből való kizárás? Mit érez ebből egy józsefvárosi polgár?

Jóval drágább lesz a bölcsődék, óvodák és más önkormányzati intézmények fűtése, világítása, de többet kell fordítanunk a közösből a gyermekek, idősotthonok étkeztetésének biztosítására is. Ha nem is közvetlenül, de ezzel az átlag józsefvárosi polgártól vesz el a kormány, mert az önkormányzatnak kevesebb pénze lesz a kötelező feladatainak ellátásra.

Pikó András - Fotó: Mile Máté
Pikó András. Fotó: Mile Máté

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint a legtöbb önkormányzat ki tudja gazdálkodni ezt a különbözetet. A Népszava szerint maximum az egyötödük tudja, egy másik egynegyed pedig csak úgy, ha máshonnan von el pénzt. Józsefváros mit tud erre lépni? Hol várható a nadrágszíj meghúzása, ami elkerülhetetlen?

Zavar van a Fideszben, mert Nagy Mártonnal szemben nem a Népszava, hanem Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) fideszes elnöke mondta azt, hogy a településeknek legfeljebb az ötöde tudja kigazdálkodni a piaci rezsidíjakat. A kisebb településeken az is előfordulhat, hogy kénytelenek lesznek majd spórolni a közvilágításon. Józsefvárosban is nehezen fogjuk kigazdálkodni a rezsiemelés költségét, de mindent meg fogunk tenni azért, hogy lakosainkat megvédjük a kormányzati megszorításoktól. 

A fideszes Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester is sérelmezte, hogy a Fidesz nem egyeztetett a kérdésről senki érintettel. Mutattak-e jelek arra, hogy ez megtörténhet?

Szokás szerint egyeztetés nélküli, előkészítetlen intézkedésekről van szó, amiről vélhetően a szolgáltatók sem tudtak. Sok önkormányzat éves szerződéseket kötött áram- és a gázvásárlásra, amelyeket most lehet felbontani. Ez is azt mutatja, hogy a központi hatalomnak ki van szolgáltatva minden önkormányzat. A fideszes önkormányzatokat kimenekítik végül majd a költségvetési csapdából, a többiek meg a Fidesz szerint menjenek nyugodtan tönkre.

Hogyan reagáltak a döntésre az önkormányzat képviselő-testületében ülő fideszes képviselők?

Sehogy, de meglepő is lenne, ha egyszer kiállnának a józsefvárosiak érdekeiért. Akárhányszor pénzt vont el a kormány, a helyi Fidesz tapsol, és a költségvetés főösszegét hangoztatva állítja, hogy van itt pénz – elhallgatva, hogy minden forint vagy önkormányzati feladatokhoz van rendelve, vagy olyan tartalék, amelyre szükségünk van, hogy Józsefváros jövőre is túlélje a Fidesznek a rezsiemeléshez hasonló megszorító döntéseit.

Adót nem emelhet az önkormányzat, és új adót sem vethet ki egy 2020 végi kormányrendelet szerint. Ez eredetileg 2021-re vonatkozott, de tavaly novemberben 2022-re is meghosszabbították. Mit lehet arról tudni, hogy 2023-ra is érvényes lesz ez? Illetve az iparűzési adó megfelezése is érvényes 2022-re, ami az önkormányzatok számára fontos bevétel. Miben segíthet az, hogy a hírek szerint ez utóbbi jövőre már nem lesz érvényes? (Varga Mihály pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a kkv-k iparűzési adókedvezményét a kormány kivezeti.)

Jellemző, hogy az egyébként fideszes Schmidt Jenőnek és Cser-Palkovics Andrásnak sincs erről információja, de azt ők is elmondták, hogy valamiből fedezni kell az önkormányzati pluszkiadásokat, és szorgalmazták az iparűzési adóbevétel visszaadását, valamint az önkormányzatokat sújtó díjemelési tilalom feloldását. Utóbbira nem számítok, így a Fidesz majd cinikusan megint elmondhatja, hogy ők megvédik a lakosokat az adóemelésektől, miközben a helyi adók és díjak révén döntően éppen a nem helyi lakosoktól befolyó bevételt lehet a helyiekre fordítani. Ettől fosztja meg a kormány a józsefvárosiakat.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?
2026. augusztus 31.
Egy óvoda működése és népszerűsége nem csupán a vezetőjén múlik, hanem azon is, hogy a gyerekeket körülvevő felnőttek mennyire tudnak egymással együttműködni és közösen gondolkodni – vallja Csabainé Lampert Ágnes. A Százszorszép óvoda vezetője 33 év után búcsúzik az intézménytől, ahol dajkaként kezdte a pályáját.

További cikkek

2026. augusztus 29.
Ingyenes online tanfolyammal, oktatóvideóval és gyakorlati segédlettel készítenék fel az oktatási intézmények dolgozóit a súlyos allergiás reakciók kezelésére.
2026. augusztus 29.
Két évvel a bezárása után ismét működési engedélyt kapott a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskolája. A 2026/27-es tanévben egyelőre csak első osztály indul.
2026. augusztus 27.
A kormány elfogadta a belső kerületi polgármesterek kezdeményezéseit, így belátható időn belül javulhat Budapest közbiztonsága – erről tájékoztatott Pikó András, Józsefváros polgármestere, aki azt is hangsúlyozza, hogy megnyugtató eredményeket kell felmutatni a rendőrséggel, mert ennek hiányában elveszik a közbizalom a szociális intézkedések végrehajtásához.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.