Épülettervezésre fordítják

2021. július 11.

50 millió forint jár Józsefvárosnak idén az Egészséges Budapest program jegyében

A fővárosi indíttatású, kormányfinanszírozású ötéves terv második etapja most kevesebb pénzt hozott, de a finanszírozás az igények szerint alakul, ha a tervek szerint többre lesz szükség, több érkezik.
50 millió forintot kapott Józsefváros a főváros Egészséges Budapest támogatásából, derült ki Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztjából. Nincs meglepetés, korábban is ennyiről lehetett tudni (és ebben a cikkben lehet olvasni az egész program finanszírozási rendszerének részleteiről is).  
 
Ez a legkisebb kiosztott összeg 2021-ben, minden kerület többet kapott, de ezek a támogatások – melyek összértéke évente valamennyivel meghaladja a 10 milliárd forintot –, egymásra épülnek, és 2020-ban Józsefváros 462 millió forintot kapott. Karácsony azt írta a Facebookon, megszületett a szükséges kormányhatározat, és ezt a minden évben 10 milliárd forintnyi pénzt a fővárosiak színvonalas egészségügyi ellátásának kialakításáért harcolta ki a főváros: daganatos betegségek gyors diagnosztizálására, CT- és MR-vizsgálatokra, orvosi rendelők korszerűsítésére, új orvosi eszközök beszerzésére.
 
Hogy a Józsefváros mire használja ezt az idén relatíve kisebb összeget, még pontosan nem tudni, de nem eszközvásárlás lesz belőle, hanem egy új egészségügyi épület tervezésére fogják fordítani, tudtuk meg az önkormányzattól. 
 
A korábbi támogatásból kapott a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ (JEK) két modern röntgengépet, mintegy 100 millió forint értékben.
 
Szöveg: Dercsényi Dávid; Kép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?
2026. augusztus 31.
Egy óvoda működése és népszerűsége nem csupán a vezetőjén múlik, hanem azon is, hogy a gyerekeket körülvevő felnőttek mennyire tudnak egymással együttműködni és közösen gondolkodni – vallja Csabainé Lampert Ágnes. A Százszorszép óvoda vezetője 33 év után búcsúzik az intézménytől, ahol dajkaként kezdte a pályáját.
2026. augusztus 30.
Második alkalommal rendezik meg a Józsefvárosi Házak Futókör Versenyét. A programmal a közös mozgásra ösztökélnek, és a szomszédsági kapcsolatokat is erősítenék.

További cikkek

2026. augusztus 29.
Ingyenes online tanfolyammal, oktatóvideóval és gyakorlati segédlettel készítenék fel az oktatási intézmények dolgozóit a súlyos allergiás reakciók kezelésére.
2026. augusztus 29.
Két évvel a bezárása után ismét működési engedélyt kapott a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskolája. A 2026/27-es tanévben egyelőre csak első osztály indul.
2026. augusztus 27.
A kormány elfogadta a belső kerületi polgármesterek kezdeményezéseit, így belátható időn belül javulhat Budapest közbiztonsága – erről tájékoztatott Pikó András, Józsefváros polgármestere, aki azt is hangsúlyozza, hogy megnyugtató eredményeket kell felmutatni a rendőrséggel, mert ennek hiányában elveszik a közbizalom a szociális intézkedések végrehajtásához.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.