Polgármester-képviselő találkozó

2022. július 05.

Tiltakoznak a szakrendelők államosítása ellen – ismét találkozott Pikó, Csárdi és Jámbor

Ahogy az egy hónapja kezdeményezett együttműködésen elhatározták, újra összeült munkamegbeszélésre a kerület két parlamenti képviselője a polgármesterrel. A fideszesek is kaptak meghívást, de megint nem jöttek el. A július 4-i találkozón törvénymódosításokról és helyi ügyekről is szó volt.

Pikó András polgármester májusban együttműködő megbeszélésre hívta a kerület jelenlegi országgyűlési képviselőit, Csárdi Antalt és Jámbor Andrást, és volt vezetőit, Kocsis Mátét és Sára Botondot. A fideszes vezetők nem mentek el a június 1-i első megbeszélésére, és közvetlenül azóta sem reagáltak a polgármester személyes meghívására. A Facebookon tettek közzé igénylistát, annak teljesítésétől tették függővé közreműködésüket.

Július 4-én reggel Pikó András, Csárdi Antal és Jámbor András megtartotta a második találkozóját is, az egyórás munkamegbeszélésen konkrét parlamenti kezdeményezéseket és helyi ügyeket tárgyaltak meg. A júniusban elhatározott egyhónapos gyakoriságtól máris kivételt tettek, a következő, augusztusi megbeszélést két héttel előre hozták, hogy a szabadságolások miatt ne szenvedjenek késedelmet bizonyos ügyekben.

Pikó András elmondta, két törvénymódosításról beszéltek először, amiket akkor is benyújtanak, ha tudják, a fideszes többség valószínűleg nem veszi majd figyelembe ezeket. Az egyik javaslat egy költségvetési módosítás, aminek az a célja, hogy az önkormányzatoktól korábban – a járványügyi vészhelyzetben – elvett fejlesztési forrásokat visszakapják. Józsefvárosban ez 1 milliárd 125 millió forrásmegvonást jelentett, amiből 620 milliót szántak volna bérlakás-fejlesztésre.

Jámbor András

Jámbor András ehhez azt tette hozzá, hogy a képviselőtársával benyújtott

módosító javaslat Józsefvárost érintő része azokról a forrásokról szól, amiket a 2019-es és 2022-es választási kampányokban is megígért a Fidesz. Ezek szolgáltak volna az Orczy tér felújítására, rendészeti támogatásokra, bérlakás- és óvodai felújítások kiegészítésére, „amiket Kocsis Máté megígért,

aztán elvették a pénzeket. A költségvetési bizottságban leszavazták a javaslatunkat, de a parlament plenáris ülésén külön ki fogjuk kérni, és remélem, ott Kocsis Máté támogatni fogja” – mondta a képviselő.

Pikó egy másik fontos

módosítót is szorgalmazott, ami Kocsis Máté 2019 februári törvénymódosítást ismétli meg,

ez a dohányboltok és a 0-24-es kisboltok feletti hatósági jogköröket adná az önkormányzatok kezébe. Csárdi Antal szerint ezt a javaslatot csak szeptemberben tudják majd benyújtani, a mostani rendkívüli ülésszakon ugyanis nem vennék napirendre.

Pikó András

A megbeszélésen szó esett a főváros most elfogadott fővárosi hajléktalansági stratégiájáról, Pikó András erről közös gondolkodást szorgalmazott a két képviselővel,

hogy a kerületi intézkedési terv megszülessen a fővároséval párhuzamosan. Ez szerinte jó lehetőség arra, hogy képviselők a lakhatási elképzeléseiket – itt elsősorban az állami és önkormányzati bérlakásépítés támogatásáról van szó, jegyezte meg – elővezessék.

Abban állapodtak meg, hogy emiatt nem a tervezett egy hónap, hanem két hét múlva fognak ismét találkozni, hogy már a szabadságolások időszaka előtt lássák, ebben az ügyben ősszel mit fognak csinálni.

Friss téma volt a területi

rendelőintézetek államosításának a napokban napvilágot látott kormányzati szándéka. „Kifejezetten kértem a képviselőket, hogy emeljék fel a szavukat ez ellen, mert nagyon rossz ötletnek és a kerületre hátrányos lépésnek gondolom.

Amikor elvették az iskolákat, nem rakott bele annyi forrást az állam, mint az önkormányzat. Mi most is 300 millió forinttal járulunk hozzá az Auróra utcai rendelő működéséhez. Attól tartunk, rosszabbul fognak működni a kerületi rendelőintézetek, ha a kórházak alá szervezik őket, és elvezényelhetik a kórházakba az orvosokat, szakápolókat. A végén pedig, ha kiürül egy rendelő, akkor be is zárják.

Ebbe a rendelőbe nagyon sokat rakott bele az előző önkormányzati vezetés is és mi is.

Szerintünk ennek Józsefvárosban kell maradnia” – mondta Pikó. Ebben egyetértettek, előreláthatóan szó lesz erről a parlamentben is.

Csárdi Antal

Csárdi Antal a társasházak ügyét hozta a megbeszélésre. „Az elmúlt egy évben tömérdek mennyiségű visszaélésről, rosszhiszemű joggyakorlásról, hanyagságról értesültem, amiknek túlnyomó többsége a társasházi törvény hiányosságaiból ered.

A társasházi törvény megérett egy alapos és átfogó átdolgozásra, és polgármester úrral beszélve egyértelművé vált, hogy jó együttműködéseket lehet kialakítani az önkormányzat és a társasházak között, a leendő módosításnak pedig támogatnia kell ezeket az együttműködési lehetőségeket.”

Ezek többnyire háromoldalú megállapodások a társasház, az önkormányzat és adott esetben egy vendéglátóhely vagy gazdasági társaság között. A törvénynek érdekeltté kell tennie a feleket az együttműködésben, amire a VIII. kerületben már vannak jó megoldások, amiket példának lehet tekinteni, mondta.

Jámbor András néhány egyedi ügyet is hozott a megbeszélésre, amikkel az elmúlt két hónap utcai fórumain találkozott, amiken rengeteg emberrel beszélgetett aktuális problémákról.

Vannak olyan egyedi ügyek, amikre a hivatali rendszer nem ad automatikus megoldást,

ezért olyan munkafolyamat kialakítását kezdeményezte, ami lehetővé teszi, hogy ezekben az ügyekben is megoldás szülessen az önkormányzatnál.

Csárdi Antal szerint ez a fajta együttes, közös gondolkodás az a kerület ügyeiről, amit elkezdtek, példaértékű.

„Ilyen találkozókat más kerületekben is érdemes volna csinálni.

Rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy a fideszes képviselők pártállásuk okán tudatosan nem vesznek részt ezeken a közös gondolkodásokon. Minthogy a teljes társadalmat képviseljük az országgyűlésben és az önkormányzatokban, ezért nekik is, az értékrendjüknek is helye van itt.”

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?
2026. augusztus 31.
Egy óvoda működése és népszerűsége nem csupán a vezetőjén múlik, hanem azon is, hogy a gyerekeket körülvevő felnőttek mennyire tudnak egymással együttműködni és közösen gondolkodni – vallja Csabainé Lampert Ágnes. A Százszorszép óvoda vezetője 33 év után búcsúzik az intézménytől, ahol dajkaként kezdte a pályáját.
2026. augusztus 30.
Második alkalommal rendezik meg a Józsefvárosi Házak Futókör Versenyét. A programmal a közös mozgásra ösztökélnek, és a szomszédsági kapcsolatokat is erősítenék.

További cikkek

2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.
2026. augusztus 28.
Befejeződtek a József körút átalakításának munkái: új rakodó- és parkolóhelyeket alakítottak ki, a kerékpárosok pedig több helyen a járda helyett már az úttesten közlekedhetnek – közölte augusztus 28-án a BKK.
2026. augusztus 28.
A Nagy Fuvaros utca 3. előtt szakadt be az úttest egy része pénteken. A veszélyes területet elkerítették, a helyreállítást a Fővárosi Csatornázási Művek végzi.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.