2026. augusztus 28.

Elkészült a József körút kerékpárosbarát átalakítása

Befejeződtek a József körút átalakításának munkái: új rakodó- és parkolóhelyeket alakítottak ki, a kerékpárosok pedig több helyen a járda helyett már az úttesten közlekedhetnek – közölte augusztus 28-án a BKK.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy átalakítják a József körút Scheiber Sándor utca és Corvinnegyed közötti szakaszát. A július elején kezdődött munkák mostanra befejeződtek. A Petőfi híd felé vezető oldalon a kerékpársáv korábban járdán vezetett szakaszai az útpályára kerültek, a már eddig is úttesten vezetett szakaszokat pedig elválasztó elemekkel tették védettebbé.

A változtatással a Rákóczi térnél, a Kiscsibész térnél és a Pál utcánál szabadították fel a járdát a kerékpáros forgalomtól. A beruházás részeként új parkoló- és rakodóhelyek, valamint kerékpárok és rollerek elhelyezésére szolgáló Mobi-pontok is létesültek. A Baross utca kereszteződése előtt egyelőre csak a kerékpársáv piros felfestését újították fel.

A mostani kialakítás nem végleges: a BKK, a Budapest Közút és a Fővárosi Önkormányzat a Nagykörút későbbi teljes átépítéséhez teszteli a forgalmi megoldásokat. Az útpálya burkolatát és a végleges járdákat is a nagyfelújítás során alakítják majd át.

A beruházás bruttó 30 millió forintba került, és teljes egészében uniós forrásból, a Horizon Europe program REALLOCATE projektjének részeként valósult meg.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.