A gyerekek eltűnéséről a rendőrség arcképes felhívásából szoktunk értesülni. Mi a feladatuk ilyenkor, és mennyire látnak bele az eltűnések mögötti történésekbe?

Először is: fontos tudni, hogy a gyerekek eltűnése azonnal bejelenthető a 112-es segélyhívó számon vagy bármelyik rendőri szervnél. Nincs várakozási idő, minden eltűnést – családból és gyermekotthonból történtet is – egyformán komolyan vesz a rendőrség, és azonnal elindul a gyerekek keresése.

Leggyakrabban gyermekotthonokból szöknek meg gyerekek, Józsefvárosban is ez a jellemző. Ezek nem zárt intézmények, nem lakat alatt élnek a bentlakók, engedéllyel ki lehet menni. A gond ott kezdődik, amikor a gyerekek nem jelzik a távozásukat senkinek, nem kérnek engedélyt. Általában azért jönnek ki, mert nyár van és együtt akarnak lenni a kinti pajtásaikkal. Nem akarják szándékosan bosszantani a felnőtteket, mégis nagy aggodalmat okoznak. Bármi is legyen az eltűnés oka, a rendőrség a bejelentésre azonnal kiadja a gyerekek körözését, s belekezd az ilyenkor szükséges eljárási cselekmények végrehajtásába.

Hogyan próbálnak nyomára jutni az eltűnteknek?

Adatgyűjtéssel kezdődik a kutatás. Nyilvántartó rendszerünkben megnézzük az eltűnt gyerekkel kapcsolatos háttérinformációkat, és felvesszük a kapcsolatot a gyermekotthon képviselőjével, gyámmal vagy szülővel is. Addigra már körvonalazódik, hogy hányszor tűnt el a gyerek, mi volt ezek előzménye, kikből áll a baráti társasága, esetleg mégis elkottyintott-e valamit arról, hogy hová megy, és a korábbi eltűnésekor merrefelé járt. Ha konkrét címet találnak, kimennek, és ellenőrzik, ott tartózkodik-e gyermek.

De célszerű azt is megnézni, hogy mentőegység nem volt-e értesítve, nem szállították-e esetleg kórházba, mert ez is benne van a pakliban. Sajnos végig kell futtatni azt a szálat is – a Budapesti Rendőr-főkapitányságon és az V. kerületi Rendőrkapitányságon rendkívüli haláleseti osztály működik –, hogy a papírok nélküli elhunytak között nem szerepel-e az eltűnt fiatal. Ilyesmi nagyon ritkán fordul elő, de ki kell zárjuk a lehetőségét. Az intenzív keresés során visszatérően ellenőrizzük az eltűnt kiskorú felmerült tartózkodási helyeit, és folytatjuk az információgyűjtést. Ha 90 nap alatt sem került elő valaki, akkor határozattal eltűntté kell nyilvánítani. Természetesen ekkor sem adjuk fel a keresést, hiszen az eltűnési ügyek 90 évig nem évülnek el, az emberi élet végső határáig él a körözés, és évente felülvizsgálják őket.

Általában mennyi idő alatt kerülnek meg a gyerekek?

Hála Istennek, a 90 napon túli eset nagyon kevés. A legtöbben hamar, akár néhány órán belül előkerülnek és visszatérnek a gyermekotthonba. Az azonban gyakran előfordul, hogy ismét megszöknek. 10 és 18 év közötti kiskorúakról beszélünk, és minél jobban közelítünk a 18. életévhez, annál inkább jellemző, hogy engedély nélkül elhagyják az intézményeket. Az esetek nagy részében csak annyi történik, hogy nem mennek haza időre. A gyerekotthonokból kijövők a barátaiknál, vagy a meglévő családjuknál megtalálhatók.

Mi történik akkor, amikor a rendőrség megtalálja őket? A rendőr mennyire lát bele, hogy a szórakozás vágyán kívül mi vezetett a gyerek szökéséhez?

A megkerült gyerekeket meghallgatják a kerületi kapitányságon,  hogy kiderítsék, mi történt, merre jártak, és nem követtek-e el a sérelmükre bűncselekményt. 

Az okok hátterében nagy súllyal van jelen a munkanélküliséggel, alacsony iskolázottsággal terhelt elégtelen családi háttér, a család széthullása, a szeretet hiánya. A szeretetre éhes gyerekek azt keresik, hol kaphatnak szeretetet, és ma már az ismerkedést, barátkozást az internet is könnyűvé teszi nekik.

Milyen veszélyeknek vannak kitéve ezek a gyerekek?

Előfordul például, hogy az eltűnés hátterében prostitúciós tevékenység van. Toló és húzó hatások viszik a gyereket ilyen irányba: a nem megfelelő szocializáló, családi háttér, a szegénység és kiszolgáltatottság tolja őket a bűn világa felé. A húzóerőt pedig a könnyen megszerezhetőnek tűnő magas jövedelem, a jobb megélhetés lehetősége jelenti, és annak reménye, hogy szeretni fogják őket abban a közegben. Ezért előfordulnak ilyen kisiklások, és ilyenkor a rendőrségnek is több dolga akad. Meg kell vizsgálni, ki és hogyan akarja kihasználni, kényszeríteni a fiatalt. Az ilyen cselekményeknek már a gyanújánál is megindul a büntetőeljárás.

Hogyan viszonyulnak a gyerekek az eljáró és őket az intézetbe visszaszállító rendőrökhöz? A gyermekintézmények bevonják-e a rendőrséget nevelési kérdésekbe? 

Nem szokott konfliktusunk lenni a gyerekekkel. Nem ellenségesek, mert pontosan tudják, hogy visszaviszi őket az autó az intézménybe, és onnantól megint az otthon felügyelete alá kerülnek. Ismerjük az otthonok nevelőit, egyeztetések is szoktak lenni. Mi azonban a bűncselekmények vizsgálatával foglalkozunk, és adatokat gyűjtünk tőlük is, különös figyelemmel azokra a bűncselekményeke, amiket a gyerekek sérelmére elkövetnek. 

A bejelentő csak a segélyhívó munkatársával, illetve, ha személyesen tesz bejelentés, az ügyeletes tiszttel találkozik, amiből azt gondolhatja, hogy ők foglalkoznak majd az ügyével. Kik dolgoznak egy-egy ilyen ügy felderítésén? 

A készenléti csoport találkozik az ügyekkel először. Az adatgyűjtésben akár több kolléga is bekapcsolódik, attól függően, hány címünk van, s hova kell kimenni. Nem lehet megmondani előre, hogy ez mennyi munkát fog jelenteni, de már a rendszerben való kutakodás is sok-sok órát felemészt minden alkalommal. Meg kell állapítani, hogy a különféle forrásokból származó információk között vannak-e átfedések, metszéspontok, ahonnan tovább lehet lépni. Ilyenre bukkanhatunk a halálesetek vizsgálatával is. Ez nagyon aprólékos, komoly erőforrásokat igénylő háttérmunka, amiben a látótérbe került lakókörnyezetet, ismerősöket, rokonokat visszatérően ellenőrző rendőrök is részt vesznek. Ezért fordulhat elő, hogy a járőröző rendőr gyerekeket is megállít az utcán, ha iskolaidőben csellengeni látja őket.

Hogyan értesülnek arról, amikor magától hazamegy egy gyerek, mert ráunt a csavargásra?

Ezekben az ügyekben mindenki értesít mindenkit. Mi is értesítjük az intézményt vagy a szülőket, és ezt viszont is mindig megteszik, és a végén körbeérnek a szálak. Ebből nem szokott gond lenni.

Térjünk még vissza a közzétett képekhez. Mennyire hasznos ezek közlése, tud-e segíteni az utca embere? 

A kiskorúak fényképének közlése is szükséges az egyéb adatkutató tevékenységek mellett, mert a lakosság észrevételei is fontosak. Ez is egy lehetőség, amivel élni próbál a rendőrség, az így megkapott információ is értékes.

A körözési képekkel rendszeresen találkozom, de miért nem tesznek közzé olyan közleményt is, hogy mondjuk az ebben a hónapban körözött 30 gyerekből 29 meglett. A folyamatosan megjelenő képek alapján úgy tűnik, mintha évente százszámra tűnnének el gyerekek, akiket a rendőrség nem talál.

A gyermekotthonos gyerkőcök között vannak nagyon szökdösősek, és lehet, hogy minden hónapban akár többször is megjelenik a fényképük, így egy ilyen adatszolgáltatás sem adna reális képet. Nem mondom, hogy sok ilyen van, de sajnos egy gyerek is sokszor el tud tűnni, és nála is minden esetben ugyanúgy megindul az eljárás és a keresés. Főleg a 17-18 évesekre jellemző, hogy a barátokkal vagy a már kialakult párkapcsolatuk miatt kimaradnak.

Címép: Pixabay