Hála és köszönet

2026. november 08.

Ők kapták idén Józsefváros kitüntetéseit

Józsefváros 249. születésnapján díszpolgár lett Szilágyi Lenke fotóművész és Farkas Gyula a Rajkó Zenekar alapítója, aki posztumusz kapta meg a kitüntetést. A díjat a Roma Sajtóközpont szerint Szomora Zsolt, a 100 tagú cigányzenekar egyik zenésze vette át.

Az önkormányzat a díjakat tegnap este a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár dísztermében adta át. Józsefvárosi Becsületkeresztet kapott dr. Czalbert-Halasi János a Hungária körúti rendelő háziorvosa, továbbá az idén 96 éves dr. Kőnig Éva bőrgyógyász. Éva nénit tavaly mi is meglátogattuk. Akkori beszámolónk itt olvasható.

A ,,Józsefvárosért” kitüntetésben részesült Gláser Jakab Emlékalapítvány a helytörténeti sétáiért és a zsidó kulturális örökség ápolásáért, Takács Gábor egykori alpolgármester és jelenlegi tanácsadó a kerületben végzett munkájáért, valamint Kazal Tamás építész.

Guricsné Pásztor Erzsébet díjat kapott Katona Renáta kardvívó és Kuti Sándor bíró.  A játékvezetőről idén januárban írtunk hosszabban.

A vállalkozásoknak járó Józsefvárosi Aranykoszorút a képviselőtestület idén a Cintányéros Borozónak, a Fakopáncs Fajátéknak és a Fecske Presszónak.

A Józsefvárosi Kultúráért díjon három roma művész osztozott. Sárközi ,,Kleo” József klarinétművész, aki több mint 60 éve muzsikál. Nyári Bernadett nemzetközileg elismert hegedűművész, aki jelenleg Floridában él, ezért édesanyja vette át díjat. Kitüntették még Rácz Norbertet is, azaz DJ Peppinot, az Ucca Hangja rádió egyik alapítóját is.

A Józsefvárosi Közösségekért díjat egyfelől a főleg nyolcadik kerületi roma gyerekeket segítő Láthatatlan Tanoda kapta, illetve Gégény Noémi a Teleki téri Repair Café vezetője. Róla tavaly ilyenkor írtunk hosszabban.

Végül pedig díjazták az Eranus Alapítvány munkáját. A szervezet a rászoruló családok támogatásáért Józsefváros Mecénása díjat kapott.

Az átadón a Szakál Tamás Jazz &Violin Quartet zenélt. Az eseményről készült felvételt itt lehet visszanézni.

Fotók: Telenkó Zsombor

Kapcsolódó cikkek

2026. november 08.
A Sommnakuni Luludyit, vagyis az Aranyvirág Díjat negyedszerre fogják olyan nőknek odaítélni, akik kiemelkedően sokat tesznek a közösségükért és a roma érdekek érvényesítéséért.
2026. november 08.
A Budai Várnegyed arca az elmúlt tíz évben gyökeresen átalakult – ezt mindenki jól tudja. De mi indította el ezt a folyamatot? És mit lehet kezdeni a második világháborúban, vagy azután elpusztult hatalmas épületekkel, amit az elmúlt Orbán-kormányok visszaépítettek? Hogyan lehetne őket hasznossá tenni? Vagy le kell őket bontani?
2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.

További cikkek

2026. november 08.
A Sommnakuni Luludyit, vagyis az Aranyvirág Díjat negyedszerre fogják olyan nőknek odaítélni, akik kiemelkedően sokat tesznek a közösségükért és a roma érdekek érvényesítéséért.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.
2026. november 07.
November 9-től mindössze heti három órában lesz látogatható a Tolnai kert. Az önkormányzat a téli nyitvatartás szigorítását a kert nem rendeltetésszerű használatával és közbiztonsági aggályokkal is indokolja.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.