Átlagot számít a kormány

2022. július 15.

Két hét alatt kéne levinni az éves fogyasztási átlagot a túlfogyasztóknak

Augusztus 1-jével az éves átlagos fogyasztás alapján jönnek majd az első esetlegesen rezsinövelt közüzemi számlák. A kormány szerint az emberek/fogyasztási helyek háromnegyedét nem érinti a dolog, egy szakértő szerint ez nem igaz így.

Közleményt adott ki a kormány a rezsinövelésről, amiben, mint azt a Portfolio kiszúrta, arról ír, augusztus 1-jével életbe lép az új szabályozás, és „ezt követően is az előzőleg megállapított éves átlagfogyasztásra lesznek kiállítva a számlák”. Azaz az éves átlagfogyasztást nézi a kormány, ehhez képest kell többet fizetnie annak, aki az áram esetében 2523 kWh, a gáz esetében pedig 1729 köbméter felett fogyaszt. (Kérdés mennyire etikus számon kérni a túlfogyasztást, amikor a kormány azt kommunikálta hosszú évekig, hogy megvédi a rezsicsökkentést, és nem kell takarékoskodni.)

A kormány azt is mondja, a fogyasztók háromnegyede nem érintett („Áramellátásban 5,6 millió fogyasztóból 4,2 millió átlagfogyasztású vagy az alatti. Gázellátásban 3,5 millió fogyasztóból, 2,6 millió átlagfogyasztású vagy az alatti”), a fennmaradó egynegyed pedig közel van a határhoz, kis odafigyeléssel a sávhatár alatt tud maradni (mivel az egyéves átlagfogyasztást nézik, amin az elkövetkezendő két hétben kéne mindent lekapcsolni ezeknek). Túl sok időt tehát, ahogy a kata-kivégzésnél, most sem hagyott a kormány. Az átlag felett fogyasztóknak kell majd az 5-6-szoros áram- és gázárat (de nem -díjat) kifizetnie.

A lap számításai szerint 40-65 ezer forintos havi költségnövekedéssel lehet számolni 2023-ra, bár sok részlet nem ismert a törvényből. 2022-re 40-71 ezres havi pluszt becsül a cikk. (A neten keringő excel-tábla az árakról félrevezető, mivel sok fix díjtételt is felszorzott az áramszámlából, mint pl. rendszerhasználati díjak. Így a kormány azon érvelése sem igaz, hogy 50 ezer forintba kerülne a most 7000 forintos rezsicsökkentett áram.)

Holoda Attila energetikai szakértő a Szeretlek, Magyarországnak arról beszélt ugyanakkor, hogy az átlagfogyasztás a fogyasztási helyek átlagát jelenti, ami nem ugyanaz egy család átlagos fogyasztásával. „Hiába mondta Gulyás Gergely, hogy a családok háromnegyede ebbe beletartozik, a valóság az, hogy nem a családok, hanem a fogyasztási helyek háromnegyedéről beszélünk. Az én tíz évvel ezelőtti kalkulációim alapján egy normál család átlagfogyasztása éves szinten az nagyjából 3 ezer köbméter körül volt akkor a gáz esetében, és 5900 kWh körül az áram esetében (vagyis havonta 250 köbméter gáz és 490 kWh áram)” – de ebben még nem volt benne az a sok elektromos ketyere, ami azóta elterjed a lakásokban. A kormány által bemondott átlagérték 210 kw/óra áram és 140 köbméter gáz.

Azt is megkérdezte tőle a lap, hogy ha igaz, hogy Paks el tudja látni a megfelelő mennyiségű árammal az országot, akkor miért kell világpiaci áron adni azt? Holoda erre azt mondja „Nyilván üzleti megfontolásból. Ezt tudom elképzelni. Az olcsó áramot eladják a világpiacon jó drágán, abból kompenzálják a rezsicsökkentett gáz miatti veszteségeket.”

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?
2026. augusztus 31.
Egy óvoda működése és népszerűsége nem csupán a vezetőjén múlik, hanem azon is, hogy a gyerekeket körülvevő felnőttek mennyire tudnak egymással együttműködni és közösen gondolkodni – vallja Csabainé Lampert Ágnes. A Százszorszép óvoda vezetője 33 év után búcsúzik az intézménytől, ahol dajkaként kezdte a pályáját.
2026. augusztus 30.
Második alkalommal rendezik meg a Józsefvárosi Házak Futókör Versenyét. A programmal a közös mozgásra ösztökélnek, és a szomszédsági kapcsolatokat is erősítenék.

További cikkek

2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.
2026. augusztus 28.
Befejeződtek a József körút átalakításának munkái: új rakodó- és parkolóhelyeket alakítottak ki, a kerékpárosok pedig több helyen a járda helyett már az úttesten közlekedhetnek – közölte augusztus 28-án a BKK.
2026. augusztus 28.
A Nagy Fuvaros utca 3. előtt szakadt be az úttest egy része pénteken. A veszélyes területet elkerítették, a helyreállítást a Fővárosi Csatornázási Művek végzi.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.